Journal index
Elsődleges fülek
Geréb Pál
› 13 -- 118
Miért nem képes az ember a közösségre? Ha pedig nem képes, miért nem tud élni közösség nélkül? Hogyan vezeti vissza Isten az embert a maga és embertársai közösségébe? Ez az 1947- ben, tehát a második világháború után készült magántanári dolgozat a Biblia alapján keres feleletet az előbbi kérdésekre, és a következő lépéseken végighaladva kísérel meg teológiai választ adni a közösség kérdéskörére: 1. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy emberi mivoltának lényege a szeretetközösség legyen Istennel és embertársával. 2. A Biblia rámutat a közösséget megrontó bűnre is, ugyanis a bűn lényege éppen az ember szándékos kiszakadása az Atya és a testvér közösségéből.
3. A bűn sötét hátteréből viszont előragyog Krisztus megváltása, a kegyelemből és hit által történő megigazulás, amely megteremti az igazi közösséget, az egyházat. A dolgozat nagy gondot fordít az individualizmus és kollektivizmus viszonyának, az öntudat kifejlődésének, a tudomány és a filozófia értékének és az álam létének vizsgálatára. Vizsgálódása jól tükrözi hajdani mestereinek, főleg Emil Brunnernek reá gyakorolt hatását.
Református Szemle 110.1 (2017)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Geréb Pál
› 159 -- 166
Tavaszy Sándor szellemi öröksége a maga teljes jelentőségében akkor áll előttünk, ha megvizsgáljuk az ő szellemi fejlődését és meglátjuk, honnan indult ki és hová érkezett meg. Az életrajzi adatát csak keretül említjük.
Református Szemle 101.2 (2008)
› Rendszeres teológia
„Én magyarul gondolkozom és magyarul is álmodom”. Balsors egy embersorsban. Beszélgetés Csáki Zsolt fiatal okleveles mérnökkel
Makay Botond Károly
› 1122 -- 1130
Az alábbi, 2000-ben elhangzott beszélgetés óta sok minden változott, de sok minden nem változott. A fiatalember felett is eltelt hét szűk esztendő. Állapota romlik, állandóan romlik. Ma már nincsenek megrendelései, mert amiben hét évvel ezelőtt mintegy zseni volt, ma már egy közepes középiskolás is tudja. A tolókocsi is rég előkerült a fürdőszobából, mert immár mintegy két éve csak azon tud közlekedni. Meghalt a nagymama is, így vagyonkájának is részben ő az örököse. A másik örökös a nagymama, nyugalmazott mérnök-katonatiszt fia, aki szintén meglehetősen nyomorék, ő gondoskodik arról, hogy a „Kölyök” ne éhezzék. Talán még az tartja benne a lelket, hogy a világhálón néha megnézi, hátha van valami újdonság a szépnevű betegségével kapcsolatban.
Református Szemle 100.5 (2007)
› Esszé
› Különféle