Journal index
Elsődleges fülek
Hegyi Géza
› 222 -- 244
A protestáns köztudatban a középkori egyház története eléggé sematikus formában (és negatív konnotációkkal) van jelen (ld. „az egyház megromlása” fogalomkört); mi több, egyháztörténetírásunk is ritkán merészkedik erre a területre. Ennek oka nyilván az, hogy felekezeteink éppen e középkori formákkal való szembefordulással határozzák meg önmagukat, ezért érzelmileg nem vonzó számukra a korszak. Pedig a középkor és a reformáció időszakának dogmatikája, liturgiája és egyházszervezete között sokkal több a folytonosság, mint vélnénk. Az előzmények beható ismerete nélkül nem érthetjük meg igazán a mi felekezetünk sajátosságait sem, nemhogy azt, hogy a másik, a katolikus oldal miért lát másként egyes általunk vallott és magától értetődőnek vélt igazságokat. A fenti megfontolásokból is létjogosultnak láttam, hogy az alábbiakban az említett témakör egyik szeletéből közöljek vázlatos összefoglalót, amint az bennem a kezem ügyében levő legfrissebb szakirodalom elolvasása alapján reflektálódott. Ahogy a cím is jelzi, a téma a hatalom, közelebbről egyrészt az egyházi hierarchián belüli kinevezési és kormányzási hatáskörökre, illetve az egyháznak a világiak feletti fennhatóságára vonatkozó elméletek, és azok megvalósulása: egyszóval mindaz, ami a pápai teljhatalom eszméjének kiformálódásában lényeges szerepet játszott.
Református Szemle 102.2 (2009)
› Egyháztörténet
Neeser Daniel
› 565 -- 572
Az istentisztelet értelmét és lényegét illetően sokat köszönhetünk a reformátoroknak, hogy ti. hangsúlyozták Isten jelenlétének fontosságát, amely az olvasott, hirdetett és magyarázott Ige által valósul meg, mégis el kell ismernünk, hogy szakítottak az istentisztelet titokzatosságával és elveszett Isten kimondhatatlan jelenlétének megérzése. Ennek az örökségnek megszakadását nehezen lehet elhordozni. De a genfi reformátor teológiai gondolkodásában mégis találunk olyan elemeket, amelyek alapján kidolgozhatjuk saját istentiszteleti rendünket, és amelyekkel megújíthatjuk liturgikus cselekedeteink ihletforrását. Ez lesz előadásom első részének témája. A második részben rámutatok azokra a körülményekre, amelyekben reformátorunknak tevékenykednie kellett, és fel fogom eleveníteni minden liturgia forrásának, az éneklésnek és az imádságnak jelentőségét.
Református Szemle 102.5 (2009)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Tunyogi Lehel
› 404 -- 410
Az emberi gondolkodás, fogalmazási mód, emlékezés (szinte) kötelezően képhez kötött, képszerű, már-már természetszerűen képalkotó. A magyar nyelvünk is a képből származtatja a képzeletet, s ellentmondásos módon, minél inkább képzelünk, képhez kapcsolunk valamit, annál messzebbre távolodunk el attól, amit közmegegyezéssel valóságnak tekintünk. S mikor így fogalmazok, hogy „valóságnak tekintünk”, újból csapdába kerülök, mert a tekintet a kép megragadásának a közege, s ez által újból visszajutok oda, ahonnan kiindultam; oda, hogy: minél képszerűbb vagyok, annál távolabb kerülök az ún. valóságtól. Képletesen (ismét „kép”): a kép kelepcéje a legképtelenebb képzet. Ezt megérteni, nem kis képzeletet igényel.
Református Szemle 102.4 (2009)
› Rendszeres teológia