Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Kocsev Miklós499 -- 510

A hitelesség – mint létforma – az elmúlt évek egyik meghatározó területe a lelkipásztor életének. Az előadás témája a hitelesség kapcsán három irányba kíván vezetni. Ezek a következők: hitelesség az Igéhez, a szervezethez és a lelkésznek önmagához. Az tartalmát illetően előadás inkább egy szakmai életút tapasztalatainak összefoglalása, mint tudományos munka, és lehetőséget kínál saját emberi és hivatásbeli hitelességünk végigggondolására.

Református Szemle 115.5 (2022)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Viczián István223 -- 238

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöljük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, a III. részben özvegyi éveivel foglalkozunk.

Teleki Anna apja id. gróf Teleki Domokos, a későbbi tordai főispán és emlékíró, anyja bethleni gróf Bethlen Judit. Már egy éves korában meghal édesanyja, majd hamar két testvére is. Hatéves koráig anyai nagyanyja, bethleni gróf Bethlen Elekné czegei gróf Wass Júlia neveli Apanagyfaluban és Kolozsváron. Amikor apja újra megnősül, hazakerül Sárpatakra. 15 éves korában, 1798-ban ifjú gróf Teleki Domokos, a híres ásvány-gyűjtő menyasszonya lesz, de vőlegénye tragikusan hamar, még abban az évben meghal.

Református Szemle 114.2 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Viczián István428 -- 448

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöltük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, ebben a, utolsó, III. részben özvegyi éveivel foglalkoztunk. Férje halála után Teleki Anna Enyedre költözött. ahol otthona, a „Burg” nemcsak a család, hanem a kulturális és politikai élet egyik központja lett. Rendezte Bolyai Farkas anyagi támogatását. Fiai és vejei az unió ügyében és a szabadságharc alatt országos jelentőségű szerepet játszottak. Enyedről a móc támadás miatt el kellett menekülniük, a szabadságharc után Tiszaroffon és Érmihályfalván bujdosott a család. Itt kapta meg Bolyai Farkasnak az eseményeket értékelő levelét. Kolozsvárra hazatérve halt meg 1851-ben. Élete, erkölcsi példája bibliai mértékkel mérve is tiszteletet érdemel.

Református Szemle 114.4 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Viczián István304 -- 338

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöljük. Miután az I. részben fiatalkorát mutattuk be, e II. részben Kemény Simonnal kötött házasságával foglalkozunk.

Gróf Teleki Anna 1801-ben házasságot kötött ifj. br. Kemény Simonnal, aki előzőleg tanulótársával, Bolyai Farkassal Göttingenben végezte egyetemi tanulmányait. Kemény Simon később is megmaradt Bolyai segítő barátjának és szellemi társának. A fiatal pár Marosvásárhelyen, Apanagyfaluban, majd főként az Alsó-Fehér megyei Csombordon lakott. Hat gyerekük született, akik közül öt elérte a felnőttkort. Teleki Anna olyan erényekre nevelte a gyermekeit, mint jószívűség, becsületesség, szorgalom, szerénység. Fennmaradt neveléssel kapcsolatos írása és imádsága.

A család támogatásával kimagasló életpályát futott be Vajda Dániel, a későbbi borász szakértő, Szabó János arcképfestő, Barabás Miklós festőművész, valamint id. Szász Károly matematikus és jogász. Kemény Simon 1823-tól haláláig, 1826-ig az Alsó-Fehér megye adminisztrátora (főispánja) tisztséget töltötte be, a kortársak ezt tekintették a megye aranykorának.

Református Szemle 114.3 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Dávid Gyula691 -- 705

Sztálin halála után a szovjet blokkhoz tartozó kommunista államok egyházi politikája fokozatosan megváltozott. 1955-ben Márton Áron, a halálra ítélt római katolikus püspök kiszabadult a börtönből, és sok más pap, szerzetes és miniszter mentesült. A romániai magyar protestáns egyházak kapcsolatba léphetnek a apácák templomaival Magyarországon és a világon. Az útlevelek megszerzésére vonatkozó egyszerűsített igazgatási eljárás után az emberek külföldre utaznak és kapcsolatokat építhetnek ki.

Református Szemle 109.6 (2016)SzaktanulmányEgyháztörténet
Bognárné Kocsis Judit18 -- 36

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Református Szemle 109.1 (2016)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Bognárné Kocsis Judit562 -- 573

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére. Ezért szellemi örökségének ápolását több egyesület, intézmény, műhely fontosnak tartja napjainkban is. Ezeknek alapítói között megtalálhatjuk egykori tanítványait, de már azt újabb tanítványi csoport is.

Református Szemle 108.5 (2015)SzaktanulmányEgyháztörténet
Deák Angéla-Vilma367 -- 388

Walter Jens a kortárs német irodalom és kulturális élet kiemelkedő alakja: a retorika és klasszika-filológia egykori professzora, író, irodalomtörténész, kritikus, fordító, a teológia művelője volt. 1923 márciusában született Hamburgban, tehetős polgári családban. Az elemi iskola elvégzése után a neves Luther-tanítvány, Johannes Bugenhagen alapította gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Súlyos asztmája miatt felmentették a háborús szolgálat alól. Ezt követően germanisztikát és klasszika-filológiát hallgatott Hamburgban és Freiburgban. 1944-ben a freiburgi egyetemen doktorált Szophoklész verseléséből, habili-tációs dolgozatának címe pedig Tacitus és a szabadság (1949, Tübingen). 1950- ben a tübingeni Eberhard-Karls Egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetője lett, és ugyancsak ebben az évben vált tagjává a hírneves Gruppe47 irodalmi csoportosulásnak. 1963-tól a számára létesített általános retorika és klaszszika filológia tanszék vezetője.

Református Szemle 107.4 (2014)SzaktanulmányÚjszövetség
Dávid Gyula192 -- 204

Az 1956-os magyar forradalom erdélyi hatását feldolgozó történelmi munkák1 alapján ma már eléggé ismert, hogy 1956 őszén Romániában is az egyetemi ifjúság volt az, amely a legközvetlenebbül és a legnyíltabban fejezte ki együttérzését a forradalommal. A kolozsvári, temesvári, bukaresti megnyilvánulások természetesek voltak, hiszen minden forradalmi megmozdulásra az ifjúság reagál a legnyíltabban és a legkedvezőbben. Ez esetben azonban volt két olyan tényező, amelyek – nemcsak a kolozsvári Protestáns Teológián, hanem általában – az ifjúság egész magatartását befolyásolták.

Református Szemle 101.2 (2008)Egyháztörténet