Journal index
Elsődleges fülek
Hankó-Nagy Alpár
› 207 -- 213
„Aki nem Romániában szerkeszt lapot, annak valóban még csak megközelítőleg sem lehet fogalma arról, hogy mit csinál ma itt a cenzúra!” – írta Nagy Ferenc püspökhelyettes. A Református Szemle hasábjain immár két éve elkezdett1 sorozatunkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött. Jelen tanulmány célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések közül a tendenciózus módon alkalmazott cenzúra miképpen bénította meg a korabeli református egyházi sajtó működését Romániában.
Református Szemle 103.2 (2010)
› Egyháztörténet
Hankó-Nagy Alpár
› 293 -- 315
„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak. Ez a státusuk számtalan szenvedést és meghurcoltatást eredményezett számukra, mely a zaklatásoktól a hadbírósági perekig különböző formában nyilvánult meg.
Református Szemle 103.3 (2010)
› Egyháztörténet
Buzogány Dezső
› 526 -- 539
A 187. számú törvény 1999. december 9-én született meg, amelynek értelmében valamennyi Romániában élő fizikai személy lehetőséget kapott betekinteni a saját titkosszolgálati iratcsomójába. A törvény eredményeként hozták létre a CNSAS rövidítés alatt közismertté vált vizsgáló bizottságot a levéltári anyag kutatására. Ezt követően biztosítottá vált a törvényi háttér ahhoz is, hogy a történészek és egyháztörténészek vizsgálat alá vegyék a sokáig zárolt anyagot, amely gazdag tárháza a kommunista korszak idején kibontakozó egyházi események történetének.E néhány alább következő észrevétellel segítségére kívánunk sietni azoknak, akik a korszak egyháztörténelmi jelenségeit a titkosszolgálati iratokból kívánják megismerni, de azoknak is, akik személyi dossziéjukban akarnak tájékozódni.
Református Szemle 103.5 (2010)
› Egyháztörténet