Journal index

E helyen most arról kell szólanom, hogy a felvidéki református egyházban milyen módon jelentek meg a káték 1920-tól napjainkig. Tudnunk kell, hogy e kérdéskör taglalásánál nem ragadhatunk le pusztán azon műveknél, amelyeket a felvidéki református egyház adott ki az évtizedek folyamán, hanem egyben szólanunk kell, ha csak érintőlegesen is, azokról a kátékról, amelyek bizonyítottan használatban voltak, vagy talán még most is használatban vannak gyülekezeteinkben.

A magyar protestáns anyanyelvű gregorián tételeket tartalmazó könyvek, az ún. graduál-könyvek a hazai protestáns egyházak istentiszteletében mintegy másfél-két évszázadig – a gyülekezeti énekeskönyvvel együtt – alapkönyvnek számítottak. A nagyobbrészt kéziratos graduál-kötetek összeírásának „virágkorát” a 16–17. századra tehetjük, s okkkal feltételezhetjük, hogy a jelentősebb magyar protestáns gyülekezetek ebben az időben rendelkeztek saját, általában kéziratos gyűjteménnyel.

A jelen előadás a pulpitus mint liturgiatörténeti jelenséget vizsgálja. Az eredmény a már megindult protestáns kutatásnak is javára szolgálhat annyiban, hogy tágabb összefüggésbe helyezi, újabb jelentésekkel gazdagítja a tárgyat, sőt szimbólumot. De célom az is, hogy az egyetemes liturgiatudomány figyelmét felhívjam arra a jelenségre, amelynek egyik utolsó és legjellegzetesebb emlékei az Erdélyben föllelt pulpitusok, és ezzel további kutatásokat ösztönözzek.