Journal index

A Heidelbergi Káté születésének 450. évfordulója alkalmából rendezett konferenciának és a most megnyitott kiállításnak van egy érdekes, elgondolkodtató színfoltja. A több évszázad nyomtatásban megjelent hitvallásait megtekinteni igyekvő, kíváncsi látogatók négy fotót pillanthatnak meg a lépcsőfordulón, amelyek élénk színvilágú ólomüveg-ablakokat örökítenek meg. Ezek az ólomüvegek mintegy hét éve díszítik a zilah-ligeti templom ablakait. De vajon hogyan kerülnek ezek az ólomüveg-ablakokról készített fotók egy kátékiállításra? Miért vannak itt? És mit üzennek?

Rembrandt 1646-ban festette A pásztorok imádása című alkotását, a szenvedő és Biblián élő emberek mély látásával, amelytől művei sokak számára valóban „élet-változtató” hatásúak lettek. Személyes tragédiák sora vezetett idáig. Három gyermekét vesztette el néhány hetes korukban. Négy évvel Saskia halála után festette meg a festményt. A festő mintegy fénycentrumba helyezi a gyermek Jézust. Ragyogó fénye vonja magára első pillantásunkat. Rembrandt ecsettel hirdeti az igét: A világosság a sötétségben fénylik… (Jn 1,5).

Ahhoz, hogy tárgyunkról érdemben és távlatosan szóljunk, a felekezeti zsoltáros istentiszteletek gyakorlatának közös alapjaként legalább két sarktételt kell elfogadottnak tekintenünk:
1. A Szentírás – és ezen belül A zsoltárok könyve – kinyilatkoztatott/kijelentett szöveg, amely irodalmi, poétikai, retorikai stb. jegyein túl a fizikai világot meghaladó valóságra irányítja a hívő ember figyelmét, ezért benne nem csupán szellemi-esztétikai befogadás-élményt indukál, hanem alkalmassá válik az Istenhez való beszéd megformálására; az „irodalmi” Biblia-szöveg és annak nyelvi arculata ezért istentiszteleti kifejezésmóddá magasodhat.
2. A különféle keresztény hitrendszerek és felekezetek doktrinális sajátosságainak tiszteletben tartása mellett a Szentírás alapú együttes imádkozásban lehetségessé válik a lelki közösség, amely a keresztyénekben megalapozza és élhetővé teszi az egyházegyetemesség meggyőződését.