Journal index

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit. Ehhez képest Jézus Krisztus a szenvedés útját is végigjárja a bűnös emberrel, s még a helyettes áldozatot is vállalja üdvösségéért (Ézs 53,3–6).

A Korán nem a Biblia tanítása, vagy a keresztyén egyházi dogma ellenében nyert megfogalmazást, hanem az egyes keresztyén szakadárok tévedései ellenében. Amikor Jézus Krisztust személyére vonatkozóan cáfol, olyan tanításokkal vitatkozik, amelyek nem azonosak a Bibliában elénk tárt Jézus-képpel, vagy az évszázadok által letisztázott krisztológiai tanítással.

A gregorián ének történetének különös és számunkra fontos állomásához érkezett, amikor az eredetileg latin nyelvű tételeket anyanyelvre fordították. Természetesen nem lehet kizárólag a reformáció javára írni az anyanyelvűséget, hiszen már az előző századokban is meghonosodtak népnyelvű énekek.1 Bár ezek az első magyar nyelvű, nem szorosan a liturgiához tartozó gregorián tételek a katolikus egyház használatához kötődnek, a latin nyelvű gregorián magyar nyelvre fordításának folyamata elsősorban a reformáció hatására bontakozott ki. Az a cél ugyanis, hogy a liturgia a teljes gyülekezet számára érthetővé váljék, a reformátorok munkálkodásával került előtérbe.