Journal index

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

A lelkészgyermekek sajátos csoportot alkotnak, mivel őket több irányból érik a hatások, és mert hívő család gyermekei, a hatások mélyebben vésődnek lelkükbe, olykor fájdalmasabbak is, és ami legfontosabb: ezek a hatások, amelyek nagyon gyakran tévtanok is, azt sugallják, hogy „te más vagy!”, „neked különbnek kell lenned”.

Az erdélyi éneklőszékek kutatása az utóbbi években a figyelem központjába került. Ezen feledésbe merült liturgiai berendezési tárgy számbavétele nem egészen új keletű. Debreczeni László tíz vaskos kötetbe fűzött vázlatrajzain és felméréseiben számos éneklőszékre, illetve éneklőszék takaróra találunk igencsak hasznos információt. Gyűjtőmunkájának páratlan értékét növeli, hogy a közel száz évvel ezelőtt készült felmérés számos tárgyi emléke már nem található, vagy nem abban a formában látható, mint az adatrögzítéskor.