Journal index
Elsődleges fülek
Hermán M. János
› 171 -- 182
A tanulmány címe is a romániai állapotokra utal, ugyanis Hadházy Iván (1947–1982) Besztercén született, dolgozott és halt meg – túl korán. Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, és rövid ideig unitárius lelkészként szolgált, tanított falusi iskolákban, és dolgozott a katolikus egyház levéltárában. Évekig munkanélküli volt, sehol sem akarták alkalmazni a rendszerrel szembeni kritikus magatartása miatt. Egyházában dr. Erdő János professzor volt a legfőbb támasza, és ő mondott felette prédikációt, miután a feltételezések szerint egy megrendezett baleset következtében elhunyt. Leánytestvére és édesanyja segítették a létfenntartásban, illetve erkölcsileg támogatták azt az írásban kifejtett tevékenységét, amelyben a vallási türelmességért és az egyházak szabadságáért szólalt meg. Az erdélyi szász és magyar kisebbség jogainak védelmében a nemzeti és kulturális elnyomás ellen írta leveleit, például Huszár Sándornak is, és küldte olyan fórumokra, ahol úgy vélte, hogy meghallják a vészt jelző figyelmeztetést.
Református Szemle 110.2 (2017)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Buzogány Dezső
› 620 -- 636
Tekintettel arra, hogy a református egyház lelkészi közösségének egy része csak az idősebbek visszaemlékezéséből szerezhet tudomást arról, a másik, visszaemlékező része pedig csak azt az oldalát ismeri, amellyel így vagy úgy személyes kapcsolatba került, szükségesnek tartjuk röviden ismertetni annak történetét, célját és felépítését. Ezzel ugyanakkor segítséget kívánunk nyújtani azoknak is, akik titkosszolgálati ügyirataikat visszakapták és szeretnének eligazodni az iratokon feltüntetett ügyosztályi rövidítések között.
Református Szemle 104.6 (2011)
› Egyháztörténet