Journal index

A Jel 4 motívumaiban, irodalmi formájában, formanyelvében, részben tartalmában is tipikus apokaliptikus szövegnek mondható. Az erre írt igehirdetés ezek miatt is sajátos hozzáállást kíván meg, vagyis a szöveg olyan megközelítését, amely miközben komolyan veszi az üzenet apokaliptikus irodalmi eszközökkel közölt formáját és számol ezzel, illetve ezt részben megfejti, néhol lefejtve találja meg a kérügmát, amelyet ez a forma több ponton kódolva közöl az ehhez nem szokott olvasónak. Ezen túl pedig olyan igehirdetői stratégiát szükséges alkalmaznunk, amely ráhangolódik az egész könyv üzenetrendszerére, s azt egybehangolja az igehirdetés általános céljaival. Részben ezek miatt sem véletlen, hogy a textusként ritkán képezi a prédikáció alapját a szószékeinken.

Luther Márton (1483–1546) reformátori felismerésének következménye nem pusztán a teológia, hanem a vallásgyakorlás, az egyházi élet szinte minden területének megújítása lett. Ez az építkezés elég korán, jóval Luther exkommunikációja előtt megkezdődött, és már az 1510-es évek legvégétől felismerhetően kirajzolódnak a körvonalai.1 Ennek az új programnak a része az 1519 őszén megjelent sermója2 is, amely húsz számozott szakaszban3 készít fel a halálra, illetve a meghalásra.