Journal index

Manapság az inklúzió a legnagyobb gond a fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben élő emberekkel kapcsolatosan, vagyis az inkluzív oktatás, felkészítés, lakhatóság, foglalkoztatás, munkahely és szabadidő, sport stb. megfelelő felkínálása számukra. Ennek már megfogalmazása is nehézségekbe ütközik, az elméleti háttér kiépítése igen akadozik, a gyakorlat pedig sajnos lesújtó. Ha gondolataink egyházközelben mozognak, felmértük-e, hogy hány református templomunk akadálymentes fizikai értelemben, hogy az értelmi szféráról ne is beszéljünk?

Az utóbbi évtizedekben a szociális munka és a vele rokon foglalkozások szakirodalma nagy figyelemmel fordult a fogyatékosság kérdésköre felé. Sok társadalomkutatási program esetében megállapítható, hogy a fogyatékosság, a fogyatékkal élők élete, társadalmi helyzete az érdeklődés középpontjába került. A szakirodalom érdeklődésének elmozdulása annak tulajdonítható, hogy ebben a kérdésben szemléletváltás következett be a szakemberek, illetve némely ország társadalmának körében.

Luther Márton (1483–1546) reformátori felismerésének következménye nem pusztán a teológia, hanem a vallásgyakorlás, az egyházi élet szinte minden területének megújítása lett. Ez az építkezés elég korán, jóval Luther exkommunikációja előtt megkezdődött, és már az 1510-es évek legvégétől felismerhetően kirajzolódnak a körvonalai.1 Ennek az új programnak a része az 1519 őszén megjelent sermója2 is, amely húsz számozott szakaszban3 készít fel a halálra, illetve a meghalásra.