Journal index
Elsődleges fülek
Ambrus Mózes
› 329 -- 351
A II. bécsi döntés kedvező fordulatot hozott az Észak-Erdélyben élő magyarság számára, ami megmutatkozott a tudományos életben is. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a teológiai tanárok munkásságára milyen hatással volt az anyaországhoz való visszatérés. A Református Szemle az erdélyi reformátusság egyik legjelentősebb sajtóorgánuma volt, így tanulmányunkban az ott megjelent írásokat tesszük vizsgálat tárgyává. A Református Szemle folyóiratban azokat a cikkeket vizsgáltuk, amelyek vezércikként vagy tanulmányként jelentek meg. Az 1940-es év írásait részletesebben vizsgáljuk. Ebben az évben négy tanárnak (Tavaszy, Gönczy, Imre, Nagy) jelentek meg írásaik a Református Szemlében, így az ő írásaikat elemezzük, hogy megtudjuk: változott-e írásaik stílusa, mondandója, témája a II. bécsi döntést követően.
Református Szemle 115.3 (2022)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Rezi Elek
› 656 -- 673
A tanulmány Tavaszy Sándor azon írásait, beszámolóit tekinti át az unitáriusokról, amelyek a Református Szemle, Az Út református folyóiratokban és a korabeli erdélyi sajtóban jelentek meg, és Tavaszy írásainak három területét vizsgálja: 1. beszámolói az unitárius egyházi eseményekről (püspökbeiktatás, évforduló); 2. unitárius személyek (Brassai Sámuel, Orbán Balázs); 3. kölcsönös könyvismertetések (Tavaszy könyveinek ismertetései az unitáriusok által és az unitárius könyvek ismertetései Tavaszy által). Konklúzió: ezek az írások írások, beszámolók a két világháború közötti nehéz időkben erősítették a magyar egyházak közötti kapcsolatokat és a közös cselekvések lehetőségeit szorgalmazták az egyház-és nemzetmentő munkában.
Református Szemle 115.6 (2022)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Ambrus Mózes
› 709 -- 720
Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt, és körülbelül 240 000 Dél-Erdélyi területén élő híve a román állam fennhatósága alá került. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot bízta meg, a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatásának megszervezésével. Az egyházkerületnek arról is kellett döntenie, hogy miként szervezzék meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán meg is szervezték a Dél-Erdélybe rekedt a teológiai hallgatók továbbképzését, hogy befejezhessák Kolozsváron megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberétől pedig négy tanszékkel és négy főállású tanárral indíttak be teológiai képzést a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián.
Református Szemle 114.6 (2021)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Rezi Elek
› 537 -- 550
Közismert, hogy a keresztyén teológiában a társadalometikai kérdések iránti érdeklődés a 21. század első évtizedében élénkült meg. Ez azzal magyarázható, hogy a társadalomban élő teológia és egyház nem maradhat néma a változó társadalomban jelentkező problémákat illetőleg. Ezeknek sokasága közül tanulmányomban a globalizáció társadalometikai vetületeivel és vonzásköreivel foglalkozom.
Református Szemle 112.5 (2019)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Bányai László
› 453 -- 455
› Református Szemle 111.4 (2018)
› Recenzió, kritika
› Rendszeres teológia
Rezi Elek
› 213 -- 214
› Református Szemle 110.2 (2017)
› Beszámoló
› Egyháztörténet, Gyakorlati teológia
Bognárné Kocsis Judit
› 18 -- 36
A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.
Református Szemle 109.1 (2016)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Bognárné Kocsis Judit
› 562 -- 573
A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére. Ezért szellemi örökségének ápolását több egyesület, intézmény, műhely fontosnak tartja napjainkban is. Ezeknek alapítói között megtalálhatjuk egykori tanítványait, de már azt újabb tanítványi csoport is.
Református Szemle 108.5 (2015)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Rezi Elek
› 580 -- 588
A tömegkommunikáció felfokozott világában élünk, a média információáradattal hálózza be az egyént, a kisebb és nagyobb közösségeket, a társadalmat, az egész világot. A tömegmédia hatása tagadhatatlan, és kultúránk, civilizációnk mai szintjén nélkülözhetetlen a társadalmi együttélés fenntartásához. Azt is mondhatjuk, hogy mindennapi igényünkké vált a média segítségével történő tájékozódás, ismeretszerzés, kapcsolattartás, sőt a szórakozás is.
Református Szemle 105.6 (2012)
› Rendszeres teológia