Journal index

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöljük. Miután az I. részben fiatalkorát mutattuk be, e II. részben Kemény Simonnal kötött házasságával foglalkozunk.

Gróf Teleki Anna 1801-ben házasságot kötött ifj. br. Kemény Simonnal, aki előzőleg tanulótársával, Bolyai Farkassal Göttingenben végezte egyetemi tanulmányait. Kemény Simon később is megmaradt Bolyai segítő barátjának és szellemi társának. A fiatal pár Marosvásárhelyen, Apanagyfaluban, majd főként az Alsó-Fehér megyei Csombordon lakott. Hat gyerekük született, akik közül öt elérte a felnőttkort. Teleki Anna olyan erényekre nevelte a gyermekeit, mint jószívűség, becsületesség, szorgalom, szerénység. Fennmaradt neveléssel kapcsolatos írása és imádsága.

A család támogatásával kimagasló életpályát futott be Vajda Dániel, a későbbi borász szakértő, Szabó János arcképfestő, Barabás Miklós festőművész, valamint id. Szász Károly matematikus és jogász. Kemény Simon 1823-tól haláláig, 1826-ig az Alsó-Fehér megye adminisztrátora (főispánja) tisztséget töltötte be, a kortársak ezt tekintették a megye aranykorának.

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöljük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, a III. részben özvegyi éveivel foglalkozunk.

Teleki Anna apja id. gróf Teleki Domokos, a későbbi tordai főispán és emlékíró, anyja bethleni gróf Bethlen Judit. Már egy éves korában meghal édesanyja, majd hamar két testvére is. Hatéves koráig anyai nagyanyja, bethleni gróf Bethlen Elekné czegei gróf Wass Júlia neveli Apanagyfaluban és Kolozsváron. Amikor apja újra megnősül, hazakerül Sárpatakra. 15 éves korában, 1798-ban ifjú gróf Teleki Domokos, a híres ásvány-gyűjtő menyasszonya lesz, de vőlegénye tragikusan hamar, még abban az évben meghal.

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöltük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, ebben a, utolsó, III. részben özvegyi éveivel foglalkoztunk. Férje halála után Teleki Anna Enyedre költözött. ahol otthona, a „Burg” nemcsak a család, hanem a kulturális és politikai élet egyik központja lett. Rendezte Bolyai Farkas anyagi támogatását. Fiai és vejei az unió ügyében és a szabadságharc alatt országos jelentőségű szerepet játszottak. Enyedről a móc támadás miatt el kellett menekülniük, a szabadságharc után Tiszaroffon és Érmihályfalván bujdosott a család. Itt kapta meg Bolyai Farkasnak az eseményeket értékelő levelét. Kolozsvárra hazatérve halt meg 1851-ben. Élete, erkölcsi példája bibliai mértékkel mérve is tiszteletet érdemel.

Kálvin felfogása a Szentírás ihletettségéről. Mihai Androne a galaci Dunărea de Jos Egyetem református hitű filozófiatanára vizsgálat alá vette nemcsak a kálvini inspirációtant, hanem az erre használt terminológiát is, és arra a következtetésre jutott, hogy a reformátor a verbális inspirációt vallotta, anélkül azonban, hogy háttérbe szorította volna „az emberi szerzők egyéniségét és értelmi tevékenységét. A terminológia szintjén hiányzanak bizonyos, az ihletettség típusaira vonatkozó meghatározások. Ezek hiánya, valamint a különféle elméletekre vonatkozó érvek és ellenérvek sokszínűsége élénken jelzi, hogy ugyanazon vallási hagyományon belül megszakad a múlt és a jelen közötti folyamatosság. Ebben a tekintetben a reformátori teológia az öntisztázás útján halad.

Kálvin nemcsak az ige hirdetésére fektetett hangsúlyt, hanem annak befogadására és a cselekvő hit aktivizálására is. Úgy magyarázta az igét, hogy ezzel annak befogadását, a Krisztus iránti személyes viszonyt, az ő erejéből, áldásaiból való részesedést is serkentette. Ilyen vonatkozásban idézi Nagy István Kálvint a maga Homiletikájában, amikor arra mutat rá, hogy az ige nem azért hat a sákramentumban, mert hirdetik azt, hanem mert hittel vesszük. A prédikáció írása és elmondása során tehát nemcsak a „szabályos hirdetésre” kell figyelni, hanem az ige befogadására és a befogadás serkentésére; mert az ige és a sákramentum akkor lesz számunkra élő és ható, ha „belülről fejti ki erejét”, ha azt hittel vesszük.

Az archaikus korban a lakomák a táplálékelosztás bevált intézményei voltak: az élelmiszerfelesleg elosztásáról éppúgy gondoskodhattak, mint a szűkölködők időnkénti megelégítéséről. Ezenfelül az istenekkel való szimbolikus közösségtartás alkalmait kínálták, mint pl. a bálványáldozati lakomákban. Mennyiben voltak érvényesek ezek a megállapítások a Kr.-i 2. század hellenista zsidó köreiben és mennyiben lehet Jézus Sirák (latinosan: Ecclesiasticus) könyvét a vendégek és vendéglátók „Kiskátéjának” tekinteni? Erre próbálunk a továbbiakban feleletet kapni.

Az evangélium ígéretéből származó öröm – lelkészi szolgálat a diaspórában és népegyházban – ekként fogalmazták meg a most zajló rendezvény témáját. 45 évvel ezelőtt fejeztem be teológiai tanulmányomat. Ha akkor kellett volna e témával foglalkoznom, bizonyára egyetértettem volna a címmel. Merthát hogy ne örvendeztem volna afelett, hogy egyházamban szolgálhatok. Én az evangéliumot akartam hirdetni. Bennünket a Biblia és Rudolf Bultmann teológiája formált, és megérintett egy kissé Karl Barth is. Annak idején csak egyet akartam, egyházamnak, a svájci Zürich-kantoni ev. ref. egyháznak a lelkésze lenni.

Freude aus der Verheissung des Evangeliums – Pfarrdienst in Diaspora und Volkskirche – so lautet das Thema unserer Tagung. Wenn man mich vor fünfundvierzig Jahren, als ich mein Theologiestudium abschloss, mit diesem Thema konfrontiert hätte, so hätte ich gesagt. Ja, selbstverständlich! Ich freute mich auf den Dienst in meiner Kirche. Ich wollte das Evangelium verkündigen. Wir waren damals von der Bibel und von der Theologie Rudolf Bultmanns geprägt, ein bisschen hatten wir auch von Karl Barth mitbekommen. Ich wollte damals nur eines: Pfarrer werden in meiner Kirche, der Evangelisch-Reformierten Landeskirche des Kantons Zürich in der Schweiz.

Die Zukunft der strategischen Praxismodelle und der kirchlichen Institutionen. Wir haben mit Hilfe der Reformatoren (J. Calvin und M. Luther) Kenntnisse über die Lehre der kirchlichen Institutionen gesammelt. Wir haben auch die Theorie der Institutionen und die Systemtheorie von N. Luhmann kritisch berücksichtigt und auf die heutigen Probleme der kirchlichen Institutionen angewendet. Die sozialethische Orientierung von Alfred Jäger hat uns geholfen, die heutige kybernetische Praxis der Kirche unter die Lupe zu nehmen. Diese Kenntnisse haben wir auf die Entwicklung des Managements der institutionalen Strukturen angewendet. Wir haben dadurch die Entwicklung und Konkurrenzfähigkeit der kirchlichen Institutionen veranlasst, damit sie in dem Zeitalter der Europäisierung stärker werden können.