Journal index
Elsődleges fülek
Lucski Márta
› 201 -- 203
› Református Szemle 115.2 (2022)
› Recenzió, kritika
› Gyakorlati teológia
Bodnár Lajos
› 89 -- 107
Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásait azért szükséges feltárnunk, mert ezek nélkül nem lehet megérteni teológiai gondolkodását, és az ő helyét sem tudjuk meghatározni a liberális teológia, azon belül ezen irányzat magyarországi képviselőinek igen széles palettáján. Ebben a tanulmányban azon a hatásoknak eredetét kíséreltük felderíteni, amelyek gyermekkorában, kollégiumi, erdélyi és külföldi teológiai tanulmányai alatt érték, és gondolkodását formálhatták.
A mezőbándi gyermekévek egyfelől a családban jelenlevő egyháziasságot, egyházszeretetet, másfelől a hanyatló egyház válságos helyzetének a felismerését nyomták bele kitörölhetetlenül lelkébe. Iskolai évei alatt főleg a racionalizmus eszmerendszerével ismerkedhetett meg, amely megalapozta a későbbi liberális teológiai irányultságot.
Utrechti és Göttingeni tanulmányai alatt egyaránt érhették liberális, közvetítő és ortodox hatások, hazatérése után a radikálisan liberális Ballagi Mór (1815–1891) hatása alá kerülhetett, s bár ez egyértelműen a liberális oldalra állította őt, ilyen irányultága mégsem zárta ki a külföldön megismert hitvalló teológiai iskolák képviselőitől átvett gondolatok felhasználását és alkalmazását.
Református Szemle 114.1 (2021)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia, Egyháztörténet
Egy Jókai-regény vallási szövege. A kőszívű ember fiai szentírási idézeteinek és imádságainak elemzése
Bodnár Lajos
› 410 -- 435
Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.
Református Szemle 111.4 (2018)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Ballai Zoltán
› 169 -- 193
A Heidelbergi Káté magyarázása szószéken vagy katedrán ma már alig van gyakorlatban Magyar Református Egyházunkban. A kátémagyarázatra, a kátéprédikációra manapság már alig találunk példát egyházi kiadványaink sorában, s talán egy kézen meg lehetne számolni, hogy hány jelent meg az utóbbi száz esztendőben. Igaz, korábban sem jelent meg több kátémagyarázat, de sokat legalább kézzel másolt formában terjesztettek, mert a lelkipásztorok és tanárok századokon keresztül igényelték az újabb kátémagyarázatokat.
Református Szemle 107.2 (2014)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Dienes Dénes
› 63 -- 72
Ez a tanulmány Pataki Tóth István tanárról szól, aki a Kolozsvári Református kollégiumban volt tanár a 17. század második felében. Családja Sárospatakról jött Kolozsvárra, így nagy valószínű ő már itt született. Diák éveit Sárospatakon töltötte.
Református Szemle 106.1 (2013)
› Egyháztörténet
Dienes Dénes
› 1320 -- 1322
A félévszázados értékelés végső megállapításával egybehangzóan kell megállapítanunk, hogy egy egyházi folyóirat lapjain megjelenő egyháztörténetnek feltétlenül hatnia kell egyrészt magára az egyháztörténet-írásra, másrészt a lelkipásztori munkában a gyülekezet történetének kutatására. Az egyháztörténetnek, mint teológiai tudománynak, és annak művelésének ugyanis – álláspontunk szerint – nem az az elsődleges feladata, hogy az általános történetírásnak tájékoztatásul szolgáljon, vagy annak részét képezze, hanem hogy az Anyaszentegyházat építése.
Református Szemle 100.6 (2007)
› Egyháztörténet