Journal index
Elsődleges fülek
Simon Attila
› 533 -- 546
Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.
Református Szemle 115.5 (2022)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Simon Attila
› 229 -- 243
Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni. Ugyanakkor nem állnak rendelkezésünkre azok a gyászénekgyűjtemények sem, amelyekre az Ószövetség utal, és amelyek segíthetnének e kérdés tisztázásában. A jajmondások formai elemzése rendjén azt láthattuk, hogy a gyászkiáltásokban megjelenő „jaj” az emberi fájdalom vagy félelem kifejezésére szolgál, míg az Ámós próféta könyvében olvasható jajmondások esetében – a formai egyezés ellenére – a jajok inkább a próféta felháborodásának kifejezésére szolgálnak a nép vagy egyes személy bűnös magatartása miatt, s ugyanakkor feddő célzatúak. A gyász kifejezése szükségszerű velejárója volt a zsidó nép életének, de amint azt a gyászénekek és gyászkiáltások ószövetségi előfordulásai is mutatják, az Isten és ember történetében nem a halálnak, hanem az életnek kell nagyobb hangsúlyt kapnia.
Református Szemle 112.3 (2019)
› Szaktanulmány
› Ószövetség
Győri L. János
› 332 -- 340
Heinz Schlaffer (Elhotten, 1939) stuttgarti emeritus professzor Die kurze Geschichte der deutschen Literatur című másfél száz oldalas irodalomtörténeti esszéje még a kiadás évében, 2002-ben került a kezembe egy németországi konferencia alkalmával, s útban hazafelé a vonaton egy lélegzetre el is ol vastam. A kissé provokatív tartalmú, briliáns stílusú írás akkor annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam, a kis kötetet itthon ismertetem.
Református Szemle 109.3 (2016)
› Recenzió, kritika
› Egyéb
Bardócz Csaba
› 268 -- 296
Scout Movement in Transylvania. This study is a presentation about the history of the scout movement in Transylvania. The Hungarian scout movement in Transylvania started in 1911. After that many Hungarian scout team was founded. After 1914, when Transylvania became a part of Romania the Hungarian scout teams joined the Romanian scout association, which was founded in 1914. Between the two world wars the Romanian scout association was under the direct influence of the state. After 1940, when a part of Transylvania was connected to Hungary again, the Hungarian scout movement in Transylvania has also revived. The scout started many kind of good projects. They became a useful part of the society. The centre of the scout movement by that time was Kolozsvár.
Református Szemle 101.3 (2008)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet