Journal index
Elsődleges fülek
Bernhard Jan-Andrea
› 723 -- 746
Ez a tanulmány Kálvin 1551 előtti, magyarországi és erdélyi hatásával valamint befolyásával kíván foglalkozni, éspedig kétféle módon: induktív módon, különböző teológiai és vitairatoknak kiértékelésével, deduktív módon pedig úgy, hogy felméri Kálvin jelenlétét a Duna- és a Kárpát-térségben – a kommunikáció és könyvtártörténet kiértékelésének segítségével.
Református Szemle 102.6 (2009)
› Egyháztörténet
Geréb Zsolt
› 539 -- 546
Református exegéta számára elkerülhetetlen Kálvin írásmagyarázati munkássága. Ez a megállapítás hangsúlyos módon érvényes a magyar református írásmagyarázókra. Kálvin kommentárjainak hatástörténetét érdemes lenne egy közös kutatási terv keretében feltárni az egyes teológiai fakultások bevonásával. Jelen előadásban arra vállalkozom, hogy megvizsgáljam, miként tükröződnek a reformátor hermeneutikai elvei az első Thesszalonikai levélhez írott kommentárjában.
Református Szemle 102.5 (2009)
› Újszövetség
Luz Ulrich
› 177 -- 188
Az evangélium ígéretéből származó öröm – lelkészi szolgálat a diaspórában és népegyházban – ekként fogalmazták meg a most zajló rendezvény témáját. 45 évvel ezelőtt fejeztem be teológiai tanulmányomat. Ha akkor kellett volna e témával foglalkoznom, bizonyára egyetértettem volna a címmel. Merthát hogy ne örvendeztem volna afelett, hogy egyházamban szolgálhatok. Én az evangéliumot akartam hirdetni. Bennünket a Biblia és Rudolf Bultmann teológiája formált, és megérintett egy kissé Karl Barth is. Annak idején csak egyet akartam, egyházamnak, a svájci Zürich-kantoni ev. ref. egyháznak a lelkésze lenni.
Református Szemle 102.2 (2009)
› Újszövetség