Journal index

Az erdélyi református egyház a trianoni békeszerződés után egy teljesen új, addig soha nem tapasztalt helyzetben találta megát. Az impériumváltást követő években azonban elindult egy eszmei útkeresés nemcsak az irodalom és a közélet terén, hanem az egyház életében is. Az erdélyi magyar értelmiség ezen útkereséséhez jelentős mértékben hozzájárultak a korabeli református egyház vezetői, teológiai tanárai és lelkipásztorai, akiknek elmélkedéseik, gondolataik ma is jelentős tartalommal és hatással bírnak. Jelen tanulmány célja az volt, hogy feltárja ezeket az 1920 és 1944 között megjelent kiadványokat egy eszme- és egyháztörténeti keretbe foglalva és időrend szerint ismertesse a korabeli református értelmiség nemzetszemléletét. A tanulmány elején megvizsgáltuk a transzilvanizmus és a népszolgálat eszméjét, ezt követően rátértünk ennek alapján az 1920-as évek eszmei útkeresésére, az 1930-as években megjelent írások alapján a nemzeti létkérdéseket, elgondolásokat ismertettük, majd rátértünk az 1940 után kialakult újszerű nemzetszemléletre.

Jelen tanulmányban a kolozsvári teológiai fakultáson 1898 és 1944 között meghirdetett egyháztörténeti pályatételeket és a beküldött egyháztörténeti pályamunkákat összegeztük és ismertettük. Ezek a munkák szorosan kapcsolódtak a fakultás egyháztörténeti oktatásának történetéhez és az önálló tudományos kutatást, tehetséggondozást voltak hivatottak megteremteni.

A vizsgált időszakban összesen huszonhat egyháztörténeti pályamunka ké­szült el a harmincnégy kitűzött pályatétel közül. A beküldött munkák és a meg­hirdetett pályatételek száma korszakonként változott, azonban ezek relevánsan beleágyazódnak az intézménytörténeti keretbe. Ameddig a monarchiabeli fakultás korában minden évben hirdettek egyháztörténeti pályamunkát, addig az impériumváltást követő évtizedben elenyésző ez a szám. Emiatt a teológiai hallgatók önképzése is lecsökkent. A meghirdetett pályatételek száma és az akadémiai tehetséggondozás az 1930-as évektől lendült fel ismét.

A tanulmány fontos szemelvényeket ad arról is, hogy miként bírálták és jutal­mazták a pályamunkákat, a statisztikai összesítések és kimutatások által pedig pontos képet nyújt a vizsgált időszak pályatételeinek tematikus besorolásáról, számszerű alakulásáról, amellyel képet alkotnak a korabeli intézményről, a korszak szelleméről és teológiai szemléletéről.

Tanulmányunkban egy jelentős közigazgatási-hatalomváltási folyamatot vizsgáltunk meg: milyen hatást gyakorolt az 1940. augusztus 30-ai második bécsi döntés az erdélyi református egyház Kolozsvári Theologiai Fakultására? Ez a történelmi fordulat nemcsak örömre adott okot, hanem nagy mértékben megváltoztatta és nehézségek elé állította a teológiai képzést. Betekintést nyerhettünk abba, hogy a fakultás és annak vezetősége milyen kihívásokkal szembesült az új helyzetben, és hogy milyen megoldásokat keresett ezeknek orvoslására.

A második bécsi döntést követően a fakultásnak a magyar állam egyházi fel­sőoktatásába való betagolódása az elsődleges feladatok közé tartozott. Rendezni kellett továbbá a hallgatók tanulmányi helyzetét, szembe kellett nézni a jelentős létszámcsökkenéssel és az pénzügyi válsággal. Ezek a hatások megváltoztatták a fakultás külső és belső életét is; következésképpen azt látjuk, hogy a társadalmi, közigazgatási, politikai változások kiváltképp befolyásolták az intézet működését és a lelkipásztorképzést.

Az Erdélyt érintő hatalomváltási folyamatok egyházi kontextusban való értel­mezéséhez a teológiai tanárok egyházi kiadványokban megjelent írásai nyújtottak támpontot. Segítséget nyújtottak helyes látásmód kialakításához, és meghatározták a döntés vélt, illetve várt következményeit. Tanulmányunk arra is rávilágít, hogy a vizsgált időszakban az egyházi és közéleti tevékenységek rendkívüli módon fonódtak össze.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

z 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

Kálvin hatása Magyarországon és Erdélyben 1551 előtt. Kálvin nem kereste az aktív befolyás lehetőségét a magyarországi és az erdélyi reformáció terjedése érdekében. Magyarországon és Erdélyben mégis terjedtek a művei. Ebben nagy szerepet játszottak a magyar diákok, de hozzájárultak a baseli és strassburgi könyvnyomtatók is. A magyar diákok a reformációt még közösen átélhető történésnek érezték az 1540-es években, és Kálvin Institutiójának különböző kiadásait Melanchthon Loci communes című munkájával együtt olvasták. Noha Kálvin művei már az 1520-as években elterjedtek és több helyen is olvasták őket, a wittenbergi reformáció melanchthoni irányzata mégis hosszú ideig uralkodott. Honterus brassói működése különösen mutatja, hogy reformáción és humanizmuson ugyanazt a programot értették. Magyarországon és Erdélyben végülis a Consensus Tigurinus adta az alapot a reformáció helvét-irányzatú további terjedéséhez.

Ez a tanulmány Kálvin 1551 előtti, magyarországi és erdélyi hatásával valamint befolyásával kíván foglalkozni, éspedig kétféle módon: induktív módon, különböző teológiai és vitairatoknak kiértékelésével, deduktív módon pedig úgy, hogy felméri Kálvin jelenlétét a Duna- és a Kárpát-térségben – a kommunikáció és könyvtártörténet kiértékelésének segítségével.