Journal index

Péter második levele fontos mondanivalóval, ugyanakkor szokatlan módon járul hozzá a bibliai eszkatológia megértéséhez. A levél egyértelműen azt üzeni, hogy ennek a világnak tűzben kell elpusztulnia azért, hogy új ég és új föld vegye át a helyét. Az Újszövetségben csak a Jelenések könyve beszél ilyen világosan az Úr napjának kozmikus következményeiről. A nagy végső tűzvészre vonatkozó kijelentés azonban irodalomritikai, szövegkritikai és teológiai kérdéseket is felvet. A tanulmányban ezeket a kérdéseket közelítjük meg úgy, hogy kitekintünk a levél keletkezésének körülményeire és feltérképezzük azt a teológiai vonulatot, amelynek szerves része a végső tűzvész motívuma.

A tanulmány a 2Kor 8,7–9 homiletikai exegézisével indul. Az első nagyobb egységben az előkészületi elemek kapnak helyet. A perikópa kortörténeti, exegetikai és teológiai vonatkozásainak feltérképezése során közelebbről érintjük Pál és a korinthusiak viszonyát, a jeruzsálemi gyűjtést, és olyan teológiai motívumokat, mint az inkarnáció és az adakozás. A homiletikai exegézist egy karácsonyi prédikáció vázlata követi. A tanulmány utolsó pontjai az istentisztelet alakításához nyújtanak további szempontokat és szemléltetéseket.

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése. Ezt a tényezőt figyelembe véve a tanulmány egy olyan bibliai értelmezési modellt mutat be, amely képes kreatív folyamatokat létrehozni a prédikálás gyakorlatában. Ennek a modellnek a potenciális alkalmazásait Péter első levelének kontextusában fejti ki.

A bibliai szövegnek az egyház igehirdetésében betöltött pozícióját évszázadokra meghatározta a Sola Scriptura reformátori princípium. A prédikáció a Bibliából indul ki és oda tér(ít) vissza. Thomas G. Long és Wilfried Engemann elméletei arra mutatnak rá, hogy elégtelen és kevés, ha csak ennyiben merül ki az egyház biblikus igehirdetése. Olyan elméletekre van szükség, amelyek korszerűen és szakszerűen értelmezik a biblikusságot, mint homiletikai kategóriát és amelyek leleplezik a Sola Scriptura pátosza mögött meghúzódó paradigmaváltásokat. A szintézis olyan homiléták bemutatására törekedett, akik tisztánlátással és megfelelő reflexióval segítenek abban, hogy a paradigmaváltásokat értelmezni tudjuk. A német nyelvterületen tevékenykedő Wilfried Engemann a hit általi élet kontextusában szemléli a homiletikai háromszög instanciáit, jelesül az ige-igehirdető-gyülekezet hármasát, az angolszász Thomas G. Long pedig a Jézussal való találkozás vonatkozásában. Innen adódnak azok a hangsúlyeltolódások, amelyek gazdagabbá, színesebbé teszik ezt a tudományt. Engemann homiletika-térképet nyújt az igehirdető számára, amely, mint egy online google-térkép jelzi az éppen aktuális útinformációkat: hol kell útjavításra, dugóra, a menetirány meghosszabbodásra stb.-re számítani.). Long részéről sokkal inkább egy „kerügmatikus homiletikát” kapunk, vagyis térkép helyett iránytűt. Engemann koncepciói elegánsabbak, differenciáltabbak, eredetiebbek, a Longéi prózaiabbak, kitekintőek, beágyazóak. Mindkét megközelítés „sötét helyen világító lámpás” a jelen idők igehirdetőjének asztalán, akinek tudnia kell iránytűvel és térképpel is tájékozódni mindaddig, amíg szívében „felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag” (2Pt 1,19).

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

A tanulmány Péter első és második levelének főbb etikai aspektusait tárgyalja. Megállapítja, hogy a kis-ázsiai keresztyének számára e levelek értékes és aktualizált etikai perspektívákat nyújtanak. Egyik levél esetében sem találkozunk letisztult etikával, ugyanis a szerzőnek nem célja valamiféle etikai szabályrendszer meghirdetése, hanem Isten és a hívő ember kapcsolatának minél tisztább megélése és átélése. Az 1Pt a szenvedésben tanúsított jócselekedetekre és az engedelmességre összpontosít az intuiciótól az imitatio Christi-ig történő ívelésben, a 2Pt pedig a törekedés és részesedés feszültségébe ágyazza a kapcsolatot.

Jelen tanulmányunkban szóról szóra elemezzük Pál mellékmondatát, különös tekintettel a gümnosz kifejezésre. A mondatot megpróbáljuk megtisztítani az értelmezések évszázadok alatt rárakódott porától, és keressük a szavak azon jelentését, amely – véleményünk szerint – leginkább megfelel Pál szándékának, majd pedig megfogalmazunk egy olyan, a szövegkörnyezetbe szervesen beépülő mondatot, amelynek üzenete beleillik a páli eszkatológiába.

Mire gondolunk, amikor ezt mondjuk: „evangélikus”? Először is különbséget kell tennünk az elnevezés német és szlovák szóhasználata között. A magyar és a szlovák nyelvhasználat szerint világos, hogy az „evangélikus” egyet jelent a „lutheránus”-sal.

Ki volt Kálvin, aki népeket formált át, királyokat tanított, hercegekkel, hercegnőkkel levelezett? Teológiai látása máig hatóan meghatározta egész Európa fejlődési irányát és az őt hallgatók száma sokszor az ezret is meghaladta. Miféle erő testesült meg Kálvinban, aki tanításával olyan acélos jellemeket kovácsolt, mint amilyen volt Szegedi Kis István, Árva Bethlen Kata, Károli Gáspár és sokan mások. Illyés Gyula sokat emlegetett sora summázza: mit jelentett Kálvin és a kálvinizmus nemcsak Európának, hanem nekünk, magyaroknak is: „Hiszed, hogy volna olyan, amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? – Nem hiszem.”

1948 két igen jelentős történést hozott, amely hosszú távon meghatározta a Magyarországi Református Egyház további sorsát – mondhatjuk – napjainkig. E két esemény: az egyházi iskolák államosítása (1948. június 16.) és az „Egyezmény” megkötése (október 7.). Amikor a református egyház helyzetét vizsgáljuk a fordulat évében, figyelmünket erre a két fő eseményre összpontosítjuk. A kommunista párt és a református egyház viaskodása az iskoláztatás felett nemcsak történetiségében figyelemre méltó, hanem pars pro toto mutatja be a párt stratégiájának és módszerének alapelemeit is az egyházakkal szemben.

Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása

A Jel 16,16 egy nevet is említ, amikor elbeszéli, hogy a Góg és Magóg népe azon a helyen gyülekezik háborúra, amit zsidóul „Harmagedon”-nak neveznek. Jelen tanulmányunkban erre a megnevezésre tekintünk, úgy, hogy először az ezzel kapcsolatos elméleteket foglaljuk össze, ezt követően pedig egy olyan alapvető szempontra hívjuk fel a figyelmet, amely úgy tűnik, hogy elkerülte a magyarázók figyelmét. Ez lehetőséget nyújthat arra, hogy jobban megértsük János gondolatainak hátterét, és közelebb kerüljünk Harmagedon titkának megértéséhez is.