Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Higyed István-Levente530 -- 552

Ez a dolgozat a 140 éve született Gachal János református lelkipásztor-esperes-püspök életét követhetjük az ő nyomtalan eltűnéséig. Szolgálata nagyobb részét a Délvidéken töltötte el, ahol megtapasztalta mindkét világháború borzalmait, és a körülötte hirtelen megváltozott világban ember tudott maradni. Segített, akin tudott: kommunistákat, zsidókat, szerb partizánokat mentett meg. Kiváló érzékkel szervezte a gyülekezetek életét. Szolgálata idején nem csak az egyházi, hanem az egész település kulturális és gazdasági élete is fellendült. 1944-ben szerbek által végrehajtott etnikai tisztogatás áldozata lett. Ma sem tudni pontosan, hogy mi történt vele, miután elvitte egy partizán, majd nyomtalanul eltűnt, s hogy hol temették el. Egyesek úgy vélik, hogy még elhurcolása napján agyonverték.

A dolgozat végig kíséri a délvidéki magyar református egyház szervezeti alakulását is az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése és a második világháború alatt történt határmódosítások idején.

Református Szemle 114.5 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Dämmgen Ulrich133 -- 138

A jól ismert bibliai vers, amely a sótlanná (salzlos – Zürcher Bibel) váló vagy az erejét elveszítő (kraftlos – Luther fordítása, Mk 9,50), illetve olyan sóról szól, amelyik elveszíti ízét, erejét, vagy pedig „bolond” (dumm), netán „fád” lesz (Mt 5,13 és Lk 14,34), tele van ellentmondással.

Református Szemle 106.2 (2013)Újszövetség
Márkus Mihály610 -- 620

Az lőadásom nem kizárólagosan történelmi vonatkozású. Szeretném egészséges párhuzamba állítani az „akkor és ott” gondolatkörét az „itt és most”-tal. Ebben a vonatkozásban van, ami teljesen más, és van, ami csaknem ugyanaz.

Református Szemle 102.5 (2009)Egyháztörténet
Tóth Levente871 -- 880

Recensements et inventaires de Udvarhely aux XVII–XVIIIème siècle. Les proces-verbaux du diocèse Udvarhely ont conservé les inventaires et les conscriptions materiel du paroisses. Dans l’archive du décanat nous avons deux proces-verbaux aux XVIIème et XVIIIème siècle; chacun des volumes avec les descriptions minutieuse et détaillée du chaque paroisse. L’utilisation de ces descriptions nous donné la possibilité d’établir exactement la liste des paroisses du diocèse Udvarhely a la fin du siècle XVII. Nous avons aussi la chance de déterminer exactement la rémunération des pasteurs et des maîtres dans chaque paroisse. Les donations et les noms des donateurs étaient trop enregistrés par le notaire de diocèse, ainsi nous pouvons résumer l’histoire ecclesiastique de cette région.

Református Szemle 100.4 (2007)SzaktanulmányEgyháztörténet