Journal index
Elsődleges fülek
D. Tóth Judit
› 321 -- 325
› Református Szemle 112.3 (2019)
› Recenzió, kritika
› Egyháztörténet, Rendszeres teológia
Az üldözött keresztyének nemzetközi megjelenése. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának megjelenése az üldözött keresztények megsegítésében
Fischl Vilmos
› 631 -- 644
Az utóbbi 20 évben komoly változások történtek a biztonság- és védelempolitika tekintetében. Manapság egyre többet hallunk az iszlám és a Nyugat közötti problémákról. Ezért szeretnék átfogó jelleggel foglalkozni az iszlám és a Nyugat történelmi és jelenkori kapcsolatainak és konfliktusainak bemutatásával. Foglalkozom az iszlám fundamentalizmussal, amely napjaink egyik legjelentősebb kihívása. Arra próbálok feleletet adni, hogy miként és miért harapózhatott el a radikális iszlám világ Nyugat- és Amerika-gyűlölete, mennyiben ölt ez vallási köntöst, és mennyire vehető komolyan a missziói jellege, tehát mennyiben irracionális, következésképpen milyen esélye van megállításának nyugati módszerekkel. Az iszlám tényleg a béke vallása-e? Az muszlim hittudósok és tömegek nagy része valóban annak szeretné látni. Vajon hány Oszama bin Laden támad még, aki az általános szegénység és a többi társadalmi probléma orvoslását egyedül a Nyugat kíméletlen elpusztításában véli megtalálni? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozom publikációimban.
Református Szemle 112.6 (2019)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia, Spiritualitás
Kolumbán Judit
› 678 -- 690
The idea of moving the theological education from Nagyenyed/Aiud to Kolozsvár/Cluj was born in the middle of the 19th century. Domokos Szász, former reformed priest from Kolozsvár/Cluj, and from 1885 bishop of the Transylvanian Reformed Church, was the most prominent supporter of founding the new centre of theological training in Kolozsvár/Cluj. After long debates and preparations, the construction of the new theological institute was completed in 1895. The current study presents the press debates around this event, offering an insight into press articles published in Kolozsvár/Cluj, concentrating mainly on the Erdélyi Híradó (Transylvanian News) a newspaper supporting the party opposing the moving of the theological training to Kolozsvár/Cluj. These articles throw light on the diverging positions regarding this event.
Református Szemle 111.6 (2018)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Pap Ferenc
› 440 -- 453
A nagykőrösi reformátusság és a nagykőrösi református iskolák régi és közelmúltbeli története szorosan és szimbolikusan összefonódott a kőrösi egyháznak adományozott Öreg Graduál történetével és sorsával. Meggyőződésem szerint ez az összekapcsolódás nem csupán a múlt vonatkozásában igaz, hanem jövőképet hordoz magában, és távlatokat nyit. A bevezető mondatban említett tény kettős nyomatékot ad a 375 éve megjelent Öreg graduálra emlékező eseményeknek Nagykőrös városában. A legnagyobb csoda természetesen az, hogy Nagykőrösön még mindig jelen időben beszélhetünk e könyvről, amely csodálatos, felbecsülhetetlen eszmei értékű könyvritkaság, amit az adott közösséghez való történeti kapcsolódása még inkább emel. Habár a Graduál magán hordozza a történelmi viharok, ízlés- és korszakváltások, hányattatások nyomait, és „történelmi vándorútjai” leképezik szűkebb-tágabb környezetünk múltját, az Öreg graduálról való beszéd az elmúlt évtizedek egyházzenei és liturgiai párbeszédének egyik emblematikus és megkerülhetetlen témájává lett.
Református Szemle 104.4 (2011)
› Egyháztörténet
Pap Ferenc
› 354 -- 371
Őszintén elmondhatjuk, hogy a protestánsreformátus „történeti kántorkép” megrajzolásával, rendszerezésével és értelmezésével mind az egyháztörténet, mind az egyházzene-tudomány mindeddig mostohán bánt. Sok dolgot tudunk, ismerünk (hagyományok, történetek, nagyvonalú visszatekintések), csak valahogyan éppen az összkép homályos. Remélem, hogy konferenciánk sokrétű témafelvetése és közreadott gazdag ismeretanyaga hosszú távon megtermi a maga gyümölcseit.
Református Szemle 101.4 (2008)
› Gyakorlati teológia