Journal index

A Romániai Református Egyház Zsinatának Állandó Tanácsa 2015. november 26-án tartott ülésén foglalkozott a menekültügy, illetve a migráció kérdéskörével azután, hogy ebben a témában a Magyar Református Egyház Generális Konventje 2015. november 11-én már megfogalmazott egy nyilatkozatot, amelyet az alábbiakban fogunk közölni.

Izráel Jahvéról alkotott képében központi helyet foglal el az a képzet, miszerint Jahve olyan Isten, aki ígéreteket tesz.1 Az Isten által tett számtalan ígéret között aligha találnánk még egy olyan elementáris hatással bírót a zsidó nép történetére és önértelmezésére nézve, mint amilyen a Kánaán földjének a birtokbavételére tett ígéret. Az Ígéret Földjének témája Izráel történetének kezdetétől, az első pátriárka, Ábrahám elhívásától folyamatosan jelenlévő motívumként szövi át Izráel népének önmagáról alkotott önéletrajzát, az egész Héber Bibliát.

Az Ószövetség társadalomtudományi szempontú kritikájáról, mint főáramú paradigmáról és elismert bibliakutatási módszerről csupán az utóbbi három-négy évtizedben beszélhetünk. Ezt megelőzően az Ószövetség-kutatást olyan humán alapú megközelítések uralták, amelyek az Ószövetséget történeti, vallástörténeti, lingvisztikai, irodalmi és teológiai kontextusai összefüggésében elemezték. A fentiek függvényében ez a tanulmány az Ószövetség társadalomtudományi szemszögű kutatásainak eredményeire épít, és e paradigma kutatási területéhez kapcsolódik.

Kálvin teológiájának mai olvasata A korszakok hasonlóságaiból és különbségeiből adódó hermeneutikai problémák. Ez az előadás kolozsvári Protestáns Teológia által szervezett nemzetközi Kálvin-értekezleten hangzott el 2009. október 15–16-án. Szűcs Ferenc ezzel a végső következtetéssel zárta előadását: Kálvin megértéséhez nem lehet egyetlen hermeneutikai kulcsot, vagy vezérmotívumot kiemelni. Teológiájának megkülönböztető jellegére nézve kétségtelenül felfedezhetők rész igazságok mind az isteni szuverenitásra vonatkozóan mind a krisztológiai interpretációra vonatkozóan, mind pedig a pneumatológiai olvasat igazságát illetően. De ugyanilyen joggal nevezhetnénk őt az egyház teológusának is. Maradéktalanul azonban egyetlen fonalra sem fűzhető fel Kálvin teológiája.

Kálvint sem olvashatjuk ma a kálvinizmus hatástörténete nélkül. Itt azonban a „szerző védelmében” mindig szükség lesz egy olyan becsületes különbségtételre, amely a szövegek eredeti szándékát és mondanivalóját el tudja választani mind a később neki tulajdonított értelmezésektől, mindazok függetlenedett történeti hatásaitól. Úgy tűnik, hogy a Kálvin- kutatás éppen napjainkban fedezte fel ennek a különbségtételnek a fontosságát. A Kálvin interpretációk sokfélesége egyszerre gazdagság és teher. A jubileumi év ugyanakkor világszerte mutatja, hogy Kálvint ma is tekinthetjük olyan élő forrásnak, akinek gondolataival érdemes párbeszédben lennünk. Ezt igazolja pl., hogy a Magyarországi Református Egyház Kálvin időszerűsége címmel jelentetett meg egy tanulmánykötetet.4 De mennyiben lehet egy évszázadokkal ezelőtti életmű időszerű a 21. század olvasója számára?

A jelen előadás a pulpitus mint liturgiatörténeti jelenséget vizsgálja. Az eredmény a már megindult protestáns kutatásnak is javára szolgálhat annyiban, hogy tágabb összefüggésbe helyezi, újabb jelentésekkel gazdagítja a tárgyat, sőt szimbólumot. De célom az is, hogy az egyetemes liturgiatudomány figyelmét felhívjam arra a jelenségre, amelynek egyik utolsó és legjellegzetesebb emlékei az Erdélyben föllelt pulpitusok, és ezzel további kutatásokat ösztönözzek.