Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Murádin Jenő187 -- 194

A közép- és kelet-európai térségben, a nemzeti művészetek kibontakozása után messze földről érkezett alkotók megtelepedése is hozzájárult a kultúrtörténeti kép sokszínűsének kibontakozásához. Iacob Graf – magyarosított nevén Gráf Jakab – is Svájcból került Erdélybe. Az ő festészeti hagyatékát leginkább dokumentumértéke teszi érdemlegessé és – alkatát illetően – művészpedagógusi kiválósága, amellyel évtizedeken át alapozó munkáját végezte el a rajzoktatásnak, és tanítványai nemzedékeit irányította a művészetek szeretete felé.

Református Szemle 110.2 (2017)SzaktanulmányEgyháztörténet
Graaf G. Henk van de334 -- 344

Olvastam egykor, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nagy bibliaolvasó volt. Ha jól emlékszem, életében legalább hússzor végigolvasta az egész Bibliát! Aki ezt meg tudta tenni, annak nagyon hűségesen és kitartóan kellett Bibliát olvasnia. Hogy az átlagos magyar hívők és családok – ha egyáltalán léteznek „átlagos” magyarok – milyen hűségesen és kitartóan olvassák a Bibliát, azt mostanig nem tudtam igazán megismerni. De nagyon kíváncsi vagyok rá.

Református Szemle 107.3 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet
Sikó Csaba139 -- 152

Viktor E. Frankl orvosprofesszor, pszichológus és filozófus a harmadik bécsi pszichoterápiás irányzat, az egzisztencia-analízis és a logoterápia megalapítója.

Református Szemle 106.2 (2013)Gyakorlati teológia
Sikó Csaba475 -- 488

A svájci lelkészprofesszor, Eduard Thurneysen a 20. századi lelkigondozás egyik legjelentősebb atyja és iránymutatója, kerügmatikus1 lelkigondozás szószólója és aktív művelője volt. Lelkigondozói felfogásának alapja a barthi dialektika-teológia volt, amely szerint minden szenvedés, baj, betegség, megtorpanás vagy más válság a bűn következménye, s ennélfogva az ember csak az őszinte bűnbánat és a bűnbocsánat által nyerhet gyógyulást, illetve állhat helyre élete. Lelkigondozói látásmódját a dialektika-teológia jellemző két vonása is meghatározta: a diasztázis, vagyis az Isten és ember közötti áthidalhatatlan szakadék hangsúlyozása és e szakadékot áthidaló kegyelem diadalának hirdetése.

Református Szemle 105.5 (2012)Gyakorlati teológia
László Lóránd742 -- 748

Tanulmányomat, intézménytörténetről lévén szó, egy rövid helyzetelemzéssel kezdeném, azért, hogy térben és időben pontos elhelyezést nyerjen az ismertetendő anyag bemutatása. Korábban más kutatások kapcsán a Felekezetközi Tanács tevékenységét Benkő Samu, Pál János és Bárdi Nándor is érintette. Az alábbiakban bemutatott téma kutatását elsősorban az motiválja, hogy feltárjuk olyan történeti intézményrendszerek – azaz az erdélyi magyar egyházak – 20. század eleji metamorfózisát, amelyeknek évszázadokon keresztül társadalomformáló, valamint a lelki-szellemi élet terén irányadó szerepe volt, azonban az első világháború befejezése után egyik pillanatról a másikra elvesztették politikai és anyagi hátterük számottevő részét.

Református Szemle 104.6 (2011)Egyháztörténet