Journal index

A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.

Az izraeliták által lakott területeken folyamatosan jelen vannak a dekoratív és a kultikus ábrázolások, amelyek olyannyira átfogóan jellemzik Izráel hétköznapjait, hogy nem lehet őket csupán elszigetelt csoportok devianciájaként értelmezni. A temérdek istenábrázolás, istenszimbólum, szobor, pecsétlenyomat, amulett újból és újból arra a következtetésre vezeti a kutatókat, hogy a fogság előtt Izráelben jelen volt egy erőteljes, képtisztelettel együtt járó politeista tendencia.

A Kálvintól örökölt liturgia ihletforrásai. Kálvin szenvedélyessége a betéve tudás! Szívből, azaz betéve tudni a zsoltárokat, a liturgiai szövegeket, több mint negyven evangéliumi éneket, az úrvacsoraosztás teljes istentiszteleti rendjét, és még ezeknél is többet. Betéve, azaz szívből tudni azt jelenti: fülünkkel meghallani, értelmünkkel felfogni, megemészteni az Igét, majd alászállni a bensőbe, a vesékbe, oda, ahol az energia, az erő és a szenvedély(esség) lakozik, melyekre nézve mindenek megtértek, megszabadíttattak és az evangélium hirdetésének szolgálatára hívattak.

Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket – hangzik Krisztus missziói parancsa, és az egyház azóta is küzd ezzel a paranccsal. Nem céljában, hanem módjában. Hogyan is végezze el ezt a feladatot? Ma már külön tudományág, a valláspedagógia foglalkozik ezzel, a tapasztalat viszont az, hogy a tudomány nem ad megoldást, csupán segítséget nyújthat.

Az istentisztelet értelmét és lényegét illetően sokat köszönhetünk a reformátoroknak, hogy ti. hangsúlyozták Isten jelenlétének fontosságát, amely az olvasott, hirdetett és magyarázott Ige által valósul meg, mégis el kell ismernünk, hogy szakítottak az istentisztelet titokzatosságával és elveszett Isten kimondhatatlan jelenlétének megérzése. Ennek az örökségnek megszakadását nehezen lehet elhordozni. De a genfi reformátor teológiai gondolkodásában mégis találunk olyan elemeket, amelyek alapján kidolgozhatjuk saját istentiszteleti rendünket, és amelyekkel megújíthatjuk liturgikus cselekedeteink ihletforrását. Ez lesz előadásom első részének témája. A második részben rámutatok azokra a körülményekre, amelyekben reformátorunknak tevékenykednie kellett, és fel fogom eleveníteni minden liturgia forrásának, az éneklésnek és az imádságnak jelentőségét.