Journal index
Elsődleges fülek
Petrőczi Éva
› 559 -- 566
Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket.
Református Szemle 112.5 (2019)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Lehoczky Mária Magdolna
› 153 -- 165
A vallásos nevelésben igen nagy szerepe van a zenének, s különösen a zene legalapvetőbb módjának, az éneklésnek. Kodály Zoltán e megállapítása: „a lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből”, nem kopott meg munkásságának évtizedei alatt, és azután sem.
Református Szemle 106.2 (2013)
› Gyakorlati teológia
Horsai Ede
› 411 -- 419
Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket – hangzik Krisztus missziói parancsa, és az egyház azóta is küzd ezzel a paranccsal. Nem céljában, hanem módjában. Hogyan is végezze el ezt a feladatot? Ma már külön tudományág, a valláspedagógia foglalkozik ezzel, a tapasztalat viszont az, hogy a tudomány nem ad megoldást, csupán segítséget nyújthat.
Református Szemle 102.4 (2009)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia