Journal index
Elsődleges fülek
Sógor Árpád
› 625 -- 634
A Spiritualitás és misszió az egyházban nevet viselő lelkészi továbbképzés és szakmai műhely 2023. március 2-án tartotta meg A lelki éhség 7.0 című konferenciáját a budapesti Ráday Házban. Ennek témája a lelkészek hivatásgondozásának problémája volt. A magyarországi evangélikus lelkészek körében végzett felmérés eredményeiről Járay Márton számolt be Az elveszett pásztor – egy lelkészkutatás tanulságai című előadásában.
Református Szemle 116.6 (2023)
› Esszé
› Gyakorlati teológia
Makkai Péter
› 481 -- 503
Manapság az inklúzió a legnagyobb gond a fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben élő emberekkel kapcsolatosan, vagyis az inkluzív oktatás, felkészítés, lakhatóság, foglalkoztatás, munkahely és szabadidő, sport stb. megfelelő felkínálása számukra. Ennek már megfogalmazása is nehézségekbe ütközik, az elméleti háttér kiépítése igen akadozik, a gyakorlat pedig sajnos lesújtó. Ha gondolataink egyházközelben mozognak, felmértük-e, hogy hány református templomunk akadálymentes fizikai értelemben, hogy az értelmi szféráról ne is beszéljünk?
Református Szemle 107.5 (2014)
› Szaktanulmány
› Ószövetség, Spiritualitás
Makkai Péter
› 263 -- 277
Az utóbbi évtizedekben a szociális munka és a vele rokon foglalkozások szakirodalma nagy figyelemmel fordult a fogyatékosság kérdésköre felé. Sok társadalomkutatási program esetében megállapítható, hogy a fogyatékosság, a fogyatékkal élők élete, társadalmi helyzete az érdeklődés középpontjába került. A szakirodalom érdeklődésének elmozdulása annak tulajdonítható, hogy ebben a kérdésben szemléletváltás következett be a szakemberek, illetve némely ország társadalmának körében.
Református Szemle 107.3 (2014)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Sógor Árpád
› 36 -- 57
Az előadás a lelkipásztorok házasságával és válásával foglalkozik. Valamint azzal, hogy hogyan is állnak a lelkipásztorok a kölcsönös elismeréssel, az elköteleződéssel, a házassággal és egyáltalán a házassággal való készüléssel. A tanulmány magába foglalja a házaséletet és az abban való konfliktus kezelést. A válással való foglalkozás végeredményben azokat a lehetőségeket keresi, amelyek révén segítséget tudunk nyújtani a vállaófélben levő lelkipásztoroknak.
Református Szemle 105.1 (2012)
› Gyakorlati teológia
„Kinél több igaz bírót nem igen láttam”. Szerencsi [Nánási Fodor] János két zilahi látogatása Zoványi Györgynél
Szabadi István
› 594 -- 600
Zoványi György 1728–1758 között a Tiszántúli Református Egyházkerület superintendense, 1711-től haláláig szilágyi (krasznai) esperes Zilahról igazgatta egyházkerületét éppúgy, mint egyházmegyéjét. 1724-ben a kerület főjegyzője lesz, mégpedig úgy, hogy Rápóti Pap Mihály hivatalban lévő superintendens halála esetén succesive utódjává lép elő. Ez 1726 ban meg is történt, de hivatalát csak két év múlva fogadta el. Felszentelésekor sem hagyta el Zilahot, Kereszturi Lukács szabolcsi és Besenyei István érmelléki esperes vette ki tőle az esküt Oroszi István mihályfalvai lelkész társaságában. A kerület igazgatása a sajátos beiktatáshoz hasonlóan rendhagyó módon zajlott.
Református Szemle 104.6 (2011)
› Egyháztörténet
Szabadi István
› 1323 -- 1326
Az utóbbi másfél évtizedet a hazai erdélyi tárgyú kutatások előtérbe, sőt túlsúlyba kerülése jellemzi leginkább, illetve az új kutatási módszerek és fiatal kutatók egyre erőteljesebb jelentkezése.
Református Szemle 100.6 (2007)
› Egyháztörténet