Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Éles Éva557 -- 581

Péter második levele fontos mondanivalóval, ugyanakkor szokatlan módon járul hozzá a bibliai eszkatológia megértéséhez. A levél egyértelműen azt üzeni, hogy ennek a világnak tűzben kell elpusztulnia azért, hogy új ég és új föld vegye át a helyét. Az Újszövetségben csak a Jelenések könyve beszél ilyen világosan az Úr napjának kozmikus következményeiről. A nagy végső tűzvészre vonatkozó kijelentés azonban irodalomritikai, szövegkritikai és teológiai kérdéseket is felvet. A tanulmányban ezeket a kérdéseket közelítjük meg úgy, hogy kitekintünk a levél keletkezésének körülményeire és feltérképezzük azt a teológiai vonulatot, amelynek szerves része a végső tűzvész motívuma.

Református Szemle 116.6 (2023)SzaktanulmányÚjszövetség
Éles Éva445 -- 470

A tanulmány a 2Kor 8,7–9 homiletikai exegézisével indul. Az első nagyobb egységben az előkészületi elemek kapnak helyet. A perikópa kortörténeti, exegetikai és teológiai vonatkozásainak feltérképezése során közelebbről érintjük Pál és a korinthusiak viszonyát, a jeruzsálemi gyűjtést, és olyan teológiai motívumokat, mint az inkarnáció és az adakozás. A homiletikai exegézist egy karácsonyi prédikáció vázlata követi. A tanulmány utolsó pontjai az istentisztelet alakításához nyújtanak további szempontokat és szemléltetéseket.

Református Szemle 116.5 (2023)SzaktanulmányÚjszövetség, Gyakorlati teológia
Éles Éva221 -- 235

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése. Ezt a tényezőt figyelembe véve a tanulmány egy olyan bibliai értelmezési modellt mutat be, amely képes kreatív folyamatokat létrehozni a prédikálás gyakorlatában. Ennek a modellnek a potenciális alkalmazásait Péter első levelének kontextusában fejti ki.

Református Szemle 116.3 (2023)SzaktanulmányÚjszövetség, Gyakorlati teológia
Éles Éva265 -- 279

A bibliai szövegnek az egyház igehirdetésében betöltött pozícióját évszázadokra meghatározta a Sola Scriptura reformátori princípium. A prédikáció a Bibliából indul ki és oda tér(ít) vissza. Thomas G. Long és Wilfried Engemann elméletei arra mutatnak rá, hogy elégtelen és kevés, ha csak ennyiben merül ki az egyház biblikus igehirdetése. Olyan elméletekre van szükség, amelyek korszerűen és szakszerűen értelmezik a biblikusságot, mint homiletikai kategóriát és amelyek leleplezik a Sola Scriptura pátosza mögött meghúzódó paradigmaváltásokat. A szintézis olyan homiléták bemutatására törekedett, akik tisztánlátással és megfelelő reflexióval segítenek abban, hogy a paradigmaváltásokat értelmezni tudjuk. A német nyelvterületen tevékenykedő Wilfried Engemann a hit általi élet kontextusában szemléli a homiletikai háromszög instanciáit, jelesül az ige-igehirdető-gyülekezet hármasát, az angolszász Thomas G. Long pedig a Jézussal való találkozás vonatkozásában. Innen adódnak azok a hangsúlyeltolódások, amelyek gazdagabbá, színesebbé teszik ezt a tudományt. Engemann homiletika-térképet nyújt az igehirdető számára, amely, mint egy online google-térkép jelzi az éppen aktuális útinformációkat: hol kell útjavításra, dugóra, a menetirány meghosszabbodásra stb.-re számítani.). Long részéről sokkal inkább egy „kerügmatikus homiletikát” kapunk, vagyis térkép helyett iránytűt. Engemann koncepciói elegánsabbak, differenciáltabbak, eredetiebbek, a Longéi prózaiabbak, kitekintőek, beágyazóak. Mindkét megközelítés „sötét helyen világító lámpás” a jelen idők igehirdetőjének asztalán, akinek tudnia kell iránytűvel és térképpel is tájékozódni mindaddig, amíg szívében „felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag” (2Pt 1,19).

Református Szemle 115.4 (2022)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Éles Éva247 -- 258

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

Református Szemle 115.3 (2022)SzaktanulmányÚjszövetség
Éles Éva247 -- 266

A tanulmány Péter első és második levelének főbb etikai aspektusait tárgyalja. Megállapítja, hogy a kis-ázsiai keresztyének számára e levelek értékes és aktualizált etikai perspektívákat nyújtanak. Egyik levél esetében sem találkozunk letisztult etikával, ugyanis a szerzőnek nem célja valamiféle etikai szabályrendszer meghirdetése, hanem Isten és a hívő ember kapcsolatának minél tisztább megélése és átélése. Az 1Pt a szenvedésben tanúsított jócselekedetekre és az engedelmességre összpontosít az intuiciótól az imitatio Christi-ig történő ívelésben, a 2Pt pedig a törekedés és részesedés feszültségébe ágyazza a kapcsolatot.

Református Szemle 114.3 (2021)SzaktanulmányÚjszövetség
László Lóránd742 -- 748

Tanulmányomat, intézménytörténetről lévén szó, egy rövid helyzetelemzéssel kezdeném, azért, hogy térben és időben pontos elhelyezést nyerjen az ismertetendő anyag bemutatása. Korábban más kutatások kapcsán a Felekezetközi Tanács tevékenységét Benkő Samu, Pál János és Bárdi Nándor is érintette. Az alábbiakban bemutatott téma kutatását elsősorban az motiválja, hogy feltárjuk olyan történeti intézményrendszerek – azaz az erdélyi magyar egyházak – 20. század eleji metamorfózisát, amelyeknek évszázadokon keresztül társadalomformáló, valamint a lelki-szellemi élet terén irányadó szerepe volt, azonban az első világháború befejezése után egyik pillanatról a másikra elvesztették politikai és anyagi hátterük számottevő részét.

Református Szemle 104.6 (2011)Egyháztörténet
Androne Mihai74 -- 85

Kálvin felfogása a Szentírás ihletettségéről. Mihai Androne a galaci Dunărea de Jos Egyetem református hitű filozófiatanára vizsgálat alá vette nemcsak a kálvini inspirációtant, hanem az erre használt terminológiát is, és arra a következtetésre jutott, hogy a reformátor a verbális inspirációt vallotta, anélkül azonban, hogy háttérbe szorította volna „az emberi szerzők egyéniségét és értelmi tevékenységét. A terminológia szintjén hiányzanak bizonyos, az ihletettség típusaira vonatkozó meghatározások. Ezek hiánya, valamint a különféle elméletekre vonatkozó érvek és ellenérvek sokszínűsége élénken jelzi, hogy ugyanazon vallási hagyományon belül megszakad a múlt és a jelen közötti folyamatosság. Ebben a tekintetben a reformátori teológia az öntisztázás útján halad.

Református Szemle 103.1 (2010)Rendszeres teológia
Luz Ulrich177 -- 188

Az evangélium ígéretéből származó öröm – lelkészi szolgálat a diaspórában és népegyházban – ekként fogalmazták meg a most zajló rendezvény témáját. 45 évvel ezelőtt fejeztem be teológiai tanulmányomat. Ha akkor kellett volna e témával foglalkoznom, bizonyára egyetértettem volna a címmel. Merthát hogy ne örvendeztem volna afelett, hogy egyházamban szolgálhatok. Én az evangéliumot akartam hirdetni. Bennünket a Biblia és Rudolf Bultmann teológiája formált, és megérintett egy kissé Karl Barth is. Annak idején csak egyet akartam, egyházamnak, a svájci Zürich-kantoni ev. ref. egyháznak a lelkésze lenni.

Református Szemle 102.2 (2009)Újszövetség
Luz Ulrich655 -- 668

Freude aus der Verheissung des Evangeliums – Pfarrdienst in Diaspora und Volkskirche – so lautet das Thema unserer Tagung. Wenn man mich vor fünfundvierzig Jahren, als ich mein Theologiestudium abschloss, mit diesem Thema konfrontiert hätte, so hätte ich gesagt. Ja, selbstverständlich! Ich freute mich auf den Dienst in meiner Kirche. Ich wollte das Evangelium verkündigen. Wir waren damals von der Bibel und von der Theologie Rudolf Bultmanns geprägt, ein bisschen hatten wir auch von Karl Barth mitbekommen. Ich wollte damals nur eines: Pfarrer werden in meiner Kirche, der Evangelisch-Reformierten Landeskirche des Kantons Zürich in der Schweiz.

Református Szemle 101.6 (2008)SzaktanulmányÚjszövetség
Boer Dick537 -- 551

„Wir sind von Gott erkannt“. Einführung in die Theologie Miskottes. Kornelis Heiko Miskotte, geboren 1894 in Utrecht. Dort studierte er auch Theologie. Pfarrer in der Niederländischen Reformierten Kirche, zuletzt (1938–1945) in Amsterdam. 1945–1959 Professor für Dogmatik und biblische Theologie an der Universität von Leiden. Wichtigere Werke: Das Wesen der jüdischen Religion, Edda und Thora, Biblisches ABC. Sein Hauptwerk ist: Wenn die Götter schweigen. Über den Sinn des Alten Testaments (1959). Er starb 1976. In seinem Buch: »Biblisches ABC« spricht Miskotte davon, daß wir unsere eigenen Urworte beim Lesen der Bibel mit hineinbringen, obwohl diese unsere Urworte in der Schrift überhaupt nicht vorkommen. Diese Worte sind: Ewigkeit, All, Natur, Religion, Persönlichkeit, Tugend und Ideal. Unsere europäische, vom Christentum geprägte Kultur ist, im Grunde genommen unbiblisch. Diese unsere Urworte beinhalten nämlich alle ein gründliches Missverständnis dessen, was die Bibel uns in ihren Worten ans Herz legen will. Nach Miskotte dienen sie nur dazu „den Abgrund des Grenzenlosen zu camouflieren“. Sie versuchen die Erfahrung der Grenzenlosigkeit zu verdrängen. Es ist das Lebensgefühl der Neuzeit: grenzenlos ist die Freiheit, alles zu können, alles zu dürfen. Unsere auf diese Worte gebaute Kultur hat es in sich nihilistisch zu werden, zu erkennen, dass im Grund alles nichts, umsonst, sinnlos und ziellos ist. Diese Erkenntnis ist für Miskotte grundlegend, er hat diesen Nihilismus selber immer wieder zutiefst erfahren. So wie er selber erfahren hat, dass nur uns eins aus diesem Nihilismus befreien kann: das Wort, das in den Urworten der Bibel bezeugt wird, der Name, mit dem Gott sich uns zu erkennen gibt: ich bin da, ich bin mit euch. Dies in allen Tonarten zu verkündigen ist der Kern der Theologie von Miskotte.

Református Szemle 100.3 (2007)SzaktanulmányRendszeres teológia