Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Marjovszky Tibor, Márton János25 -- 36

Az ókori Izráelben a téli esők hiányát nemcsak gazdasági válságként élték meg, hanem Isten figyelmeztetését is látták benne. Ezért minden esetben, amikor az esős évszak csapadék nélkül telt el, a bölcsek nyilvános böjtöt hirdettek. A Misna Ta'anit traktátusának 2. része részletesen foglalkozik azokkal a szertartásokkal, amelyeket a pátriárkának, a törvényszék elnökének, a papság és a gyülekezet tagjainak kellett bemutatniuk. A külső szertartáshoz, mint például a láda meghintése hamuval, hozzátartoztak a különböző áldásmondások, amelyek rámutattak a böjt tulajdonképpeni céljára, hogy tudniillik a szívnek kell visszatérnie a helyes útra. A böjti napok tehát a megtérés előfeltételeinek teljesítésére nyújtanak lehetőséget: a bűnök megvallására és a bűnök megbánására. A fejezetben szó esik azokról a napokról is, amelyeken kifejezetten tilos böjtölni és azokról a személyekről is, akik mentesek a szigorú értelemben vett böjt alól. Végül, mert közösség megtérése volt a lényeg, a bölcsek arra is odafigyeltek, hogy a kereskedők se essenek a kapzsiság bűnébe, ezért megpróbálták kizárni minden üzleti visszaélés lehetőségét.

Református Szemle 115.1 (2022)SzaktanulmányJudaica
Márton János429 -- 451

A Chagiga (Ünnepi áldozat) traktátus a Moéd (Kijelölt idő, „ünnep”) rend utolsó, 12. traktátusa. A traktátus a Misnában és a Toszeftában is három fejezetből áll, a Babilóniai Talmudban 27 oldal, a Jeruzsálemi Talmudban pedig 22. Gemara is tartozik hozzá. A traktátus első részének az fő kérdése, hogy a három zarándokünnepen miként és kinek kell kötelező módon megje-lennie Isten előtt, illetve kik azok, akik felmentést kapnak a kötelezettség alól, és miért?

Református Szemle 113.5 (2020)SzaktanulmányJudaica
Dämmgen Ulrich133 -- 138

A jól ismert bibliai vers, amely a sótlanná (salzlos – Zürcher Bibel) váló vagy az erejét elveszítő (kraftlos – Luther fordítása, Mk 9,50), illetve olyan sóról szól, amelyik elveszíti ízét, erejét, vagy pedig „bolond” (dumm), netán „fád” lesz (Mt 5,13 és Lk 14,34), tele van ellentmondással.

Református Szemle 106.2 (2013)Újszövetség
Márkus Mihály610 -- 620

Az lőadásom nem kizárólagosan történelmi vonatkozású. Szeretném egészséges párhuzamba állítani az „akkor és ott” gondolatkörét az „itt és most”-tal. Ebben a vonatkozásban van, ami teljesen más, és van, ami csaknem ugyanaz.

Református Szemle 102.5 (2009)Egyháztörténet
Tóth Levente871 -- 880

Recensements et inventaires de Udvarhely aux XVII–XVIIIème siècle. Les proces-verbaux du diocèse Udvarhely ont conservé les inventaires et les conscriptions materiel du paroisses. Dans l’archive du décanat nous avons deux proces-verbaux aux XVIIème et XVIIIème siècle; chacun des volumes avec les descriptions minutieuse et détaillée du chaque paroisse. L’utilisation de ces descriptions nous donné la possibilité d’établir exactement la liste des paroisses du diocèse Udvarhely a la fin du siècle XVII. Nous avons aussi la chance de déterminer exactement la rémunération des pasteurs et des maîtres dans chaque paroisse. Les donations et les noms des donateurs étaient trop enregistrés par le notaire de diocèse, ainsi nous pouvons résumer l’histoire ecclesiastique de cette région.

Református Szemle 100.4 (2007)SzaktanulmányEgyháztörténet