Journal index
Elsődleges fülek
Marjovszky Tibor, Márton János
› 25 -- 36
Az ókori Izráelben a téli esők hiányát nemcsak gazdasági válságként élték meg, hanem Isten figyelmeztetését is látták benne. Ezért minden esetben, amikor az esős évszak csapadék nélkül telt el, a bölcsek nyilvános böjtöt hirdettek. A Misna Ta'anit traktátusának 2. része részletesen foglalkozik azokkal a szertartásokkal, amelyeket a pátriárkának, a törvényszék elnökének, a papság és a gyülekezet tagjainak kellett bemutatniuk. A külső szertartáshoz, mint például a láda meghintése hamuval, hozzátartoztak a különböző áldásmondások, amelyek rámutattak a böjt tulajdonképpeni céljára, hogy tudniillik a szívnek kell visszatérnie a helyes útra. A böjti napok tehát a megtérés előfeltételeinek teljesítésére nyújtanak lehetőséget: a bűnök megvallására és a bűnök megbánására. A fejezetben szó esik azokról a napokról is, amelyeken kifejezetten tilos böjtölni és azokról a személyekről is, akik mentesek a szigorú értelemben vett böjt alól. Végül, mert közösség megtérése volt a lényeg, a bölcsek arra is odafigyeltek, hogy a kereskedők se essenek a kapzsiság bűnébe, ezért megpróbálták kizárni minden üzleti visszaélés lehetőségét.
Református Szemle 115.1 (2022)
› Szaktanulmány
› Judaica
Márton János
› 276 -- 282
› Református Szemle 113.3 (2020)
› Recenzió, kritika
› Spiritualitás, Különféle
Márton János
› 429 -- 451
A Chagiga (Ünnepi áldozat) traktátus a Moéd (Kijelölt idő, „ünnep”) rend utolsó, 12. traktátusa. A traktátus a Misnában és a Toszeftában is három fejezetből áll, a Babilóniai Talmudban 27 oldal, a Jeruzsálemi Talmudban pedig 22. Gemara is tartozik hozzá. A traktátus első részének az fő kérdése, hogy a három zarándokünnepen miként és kinek kell kötelező módon megje-lennie Isten előtt, illetve kik azok, akik felmentést kapnak a kötelezettség alól, és miért?
Református Szemle 113.5 (2020)
› Szaktanulmány
› Judaica
D. Tóth Judit
› 321 -- 325
› Református Szemle 112.3 (2019)
› Recenzió, kritika
› Egyháztörténet, Rendszeres teológia
Nagy Alpár
› 85 -- 95
A tanulmány a Romániai Református Egyház gazdasági helyzetét mutatja be 1940 és 1944 között. Románia magyar lakosságának elszegényedése ebben az időszakban állam politika volt. Ez alól a református egyház sem képezett kivételt. Az elviselhetetlen adóterhek és a gazdasági nyomás hatására megtizedelődtek a pénzügyi források és a gazdaság önnfentartósága meggyengült. A tanulmány harmadik részében a román kormánynak a református egyházrak gyakorolt diszkriminatív intézkedéseinek alkalmazása kerül bemutatásra.
Református Szemle 105.1 (2012)
› Egyháztörténet
Papp Anette
› 397 -- 410
A magyar protestáns anyanyelvű gregorián tételeket tartalmazó könyvek, az ún. graduál-könyvek a hazai protestáns egyházak istentiszteletében mintegy másfél-két évszázadig – a gyülekezeti énekeskönyvvel együtt – alapkönyvnek számítottak. A nagyobbrészt kéziratos graduál-kötetek összeírásának „virágkorát” a 16–17. századra tehetjük, s okkkal feltételezhetjük, hogy a jelentősebb magyar protestáns gyülekezetek ebben az időben rendelkeztek saját, általában kéziratos gyűjteménnyel.
Református Szemle 104.4 (2011)
› Egyháztörténet
Nagy Alpár
› 311 -- 318
A tanulmány I. részében szóltunk már arról, hogy a sérelmes gazdasági intézkedések közül a leggyakoribbak az igazságtalan adókirovások voltak. A brassói konzulátus 1942. június 13-i hangulatjelentésében például többek között az is olvasható, hogy a kiutasítások helyett a román kormány a gazdasági és egzisztenciális ellehetetlenítést választotta eszközül, hogy a magyarokat szülőföldjük elhagyására bírja, ennek pedig egyik igen kedvelt módja a magyarok túladóztatása volt. Az 1941–42. és 1942–43. évi adókivetés nyíltan hangoztatott elve, hogy a magyarok esetében az előző évre megállapított adójuk többszörösét kell kiszabni, azzal az indoklással, hogy a magyarok jövedelmüket – akárcsak a zsidók – a dél-erdélyi román elem kárára szerezték és szerzik, tehát a magyarok túladóztatásával kell elérni a román elemet ért sérelmek jóvátételét.
Református Szemle 104.3 (2011)
› Egyháztörténet
Nagy Alpár
› 195 -- 204
A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész életét ismertető írásaink immár három éve jelennek meg a Református Szemle hasábjain. Sorozatunk folytatásaként az egyházat ért gazdasági sérelmekről beszélünk. A magyar lakosság pauperizálása (elszegényítése) állampolitikai célkitűzés volt a negyvenes évek Romániájában, ez elől pedig a református egyház sem menekülhetett. A gazdasági túlkapások, a kíméletlen adóprés anyagi erőforrásait jelentősen megtizedelte, és anyagi önfenntartó képességét igencsak kérdésessé tette.
Református Szemle 104.2 (2011)
› Egyháztörténet