Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Steiner József377 -- 397

A COVID-19 világjárvány jelentős változást okozott az egyházak és helyi gyülekezeteik életében. A magyar nyelvű egyházak tapasztalatai is a nemzetközi trendekbe illeszkednek. A missziói ekkléziológiában jelenleg folyamatban lévő paradigmaváltozás komplexebbé vált. A pandémia felerősített néhány, már korábban indult változást, ugyanakkor új jelenségeket is kiváltott. Jelen tanulmány ezeket a változásokat ismerteti, és azzal a céllal tesz javaslatot egyházaink megerősítésének módjára, hogy azok a jelen helyzetben is hatásokat legyenek a küldetésük betöltésében.

Református Szemle 114.4 (2021)SzaktanulmányRendszeres teológia, Gyakorlati teológia, Missiology
Steiner József5 -- 31

Jelen dolgozat arra a kérdésre kereste a választ, hogy misszionált-e a zsidóság – különösen az újszövetségi korban? Az első keresztyének meghatározó számban zsidók közül kerültek ki. Központjuk Jeruzsálem volt, s leginkább itt tevékenykedtek, és Pál apostol missziója előtt ők határozták meg a Krisztus-követés gyakorlatát, illetve csatlakozók körét. Ezért lényeges beazonosítanunk a fokozatosan kifejlődő, tudatos pogánymisszió mozgatórugóit: vajon a judaizmus misz-szionáló jellegéből, a zsidó hívők kifelé irányuló küldetésteljesítésében gyökerezik-e a tudatos pogánymisszió?

Tanulmányunk összefoglalásául ki lehet jelenteni: a) A zsidóság az újszövetségi korban sem lett tudatosan misszionáló vallási közösség; nem indítottak missziói akciókat, ugyanis nem tekintették feladatuknak, hogy a saját hitükre térítsék azokat, akik nem-zsidóként születetteket. b) A zsidóság tudatában volt annak, hogy kiválasztottságuk alapján hitükkel és életvitelükkel kell tanúságot tenniük Jhvh uralmáról, és hogy ezáltal kell a pogányok lelki vezetőivé lenniük. Ismerték azokat a próféciákat, amelyek szerint a pogányok is el fogják fogadni Jhvh-t mint egyetlen Urat, és majd velük együtt fogják dicsérni őt. c) A hitük és életvitelül által megérintett pogányok számára lehetőséget adtak közeledésükre, és ha erős elkötelezettséget tanúsítottak, akkor szívesen fogadták őket és különböző elkötelezettségi fokokon való csatlakozásukra.

Az újszövetség korában, amikor a római uralom veszélyeztette a zsidóság nemzeti létét, hitük népszerűsítése által is remélték elősegíteni fennmaradásukat.

Ezek a dinamikák hatottak az ősgyülekezet egyre inkább tudatossá váló és szándékosan a pogányok felé forduló missziói tevékenysége hátterében.

Református Szemle 114.1 (2021)SzaktanulmányÓszövetség, Újszövetség, Ókortudomány, Judaica
Steiner József537 -- 539

Evangéliumi Kiadó – Koinónia Kiadó, 2020, ISBN: 978-615-5624-84-1, 978-615-5624-85-8 pdf, 978-615-5624-86-5 epub, 978-615-5624-87-2 mob, 78 old.

Református Szemle 113.5 (2020)Recenzió, kritikaMissiology, Spiritualitás
Steiner József534 -- 537

Ford. Székely György, Gondáné Kaul Éva, Pálhegyi Kriszta, Daray Erzsébet. Harmat–KIA, Budapest 2020, ISBN 978-963-288-034-1, 568 old.

Református Szemle 113.5 (2020)Recenzió, kritikaGyakorlati teológia, Missiology, Spiritualitás
Steiner József416 -- 419Református Szemle 113.4 (2020)Recenzió, kritikaÚjszövetség, Rendszeres teológia
Kovács Mária834 -- 862

Goldschmiedearbeiten aus Reformierten Kirchengemeinden Deva und Hatszeg (16–18. Jahrhundert). Die Goldschmiedearbeiten die in dieser Artikel verarbeitet sind auch heute Eigentümer der gemeinden aus Reformierten Kirchenkreis Hunyad–Zaránd. Ich versuchte alle mögliche Informationen versammeln und so ein Überblick von die künstliche Richtungen der reformierte Patronen dieses Gebietes in 16–18 Jahrhunderten machen. Leider in vorigem Zeit hat man sehr wenig mit diese Theme beschaeftigt. Unsere Analyse will neben der fachmaessige Beschreibung auch ein Spiegel für die alltaegliche Leben, Gebrauche und Fachniveau der vorigen Jahrhundertes sein. Die verarbeitete Goldschmiedearbeiten kommen aus 8 verschiedene Kirchengemeinden und sie sind heute in Deva und Hatszeg. Sie sind so ornamental, wie förmlich sehr heterogen: Werke von unbekannten Meistern aus dem 15–16 Jahrhundert, Objekte der Meister aus Kronstad, Hermanstadt und Klausenburg. Neben dem spaetgotischem Kelch finden wir ein renessantischer Pokal, auch barockzeitliche und klassische Objekte.

Református Szemle 100.4 (2007)Egyháztörténet