Journal index

Amikor a 20. század elején a teológiai gondolkodásban újra felmerül a történeti módszertan problematikája és az a kérdés, hogy milyen horderő tulajdonítható a kritériumrendszernek és annak a módszertannak, amelyek a bibliai szövegek elemzését hivatottak végezni, Rudolf Bultmann teológiája és kérdésfeltevésének módja kifejezett élességgel fogalmazza meg az előzetes megértés kérdéskörét. Teológiájának elemzése azzal a problémával szembesít, amely mára már közhelyszerűvé vált: a teológia és az általa alkalmazott konszenzuson alapuló metodológia olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek befolyásolják a Szentírásból nyerhető képet. Bultmann úgy képes hatályon kívül helyezni saját előfeltevéseit, hogy mindaz, amit meg lehetne fogalmazni, visszahúzódik a döntés pillanatában. Így az üzenet, és ezzel együtt mindaz, ami Istenről elmondható, kimondhatatlanná válik — a cselekvés megvalósítására irányuló puszta felszólítássá. Ez a cselekvés egyszerre a hit, a döntés és a szeretet tette. De van-e tartalma ennek a cselekvésnek? Van-e mintája?

Rembrandt 1646-ban festette A pásztorok imádása című alkotását, a szenvedő és Biblián élő emberek mély látásával, amelytől művei sokak számára valóban „élet-változtató” hatásúak lettek. Személyes tragédiák sora vezetett idáig. Három gyermekét vesztette el néhány hetes korukban. Négy évvel Saskia halála után festette meg a festményt. A festő mintegy fénycentrumba helyezi a gyermek Jézust. Ragyogó fénye vonja magára első pillantásunkat. Rembrandt ecsettel hirdeti az igét: A világosság a sötétségben fénylik… (Jn 1,5).