Journal index
Elsődleges fülek
Oláh Róbert
› 567 -- 580
Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.
Református Szemle 112.5 (2019)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Molnár János, Orbán Gyöngyike Enikő, Hézser Gábor, Adorjáni Zoltán
› 457 -- 459
› Református Szemle 107.4 (2014)
› Esszé
› Ószövetség, Újszövetség
Tamás Ernő
› 295 -- 305
A lelkészgyermekek sajátos csoportot alkotnak, mivel őket több irányból érik a hatások, és mert hívő család gyermekei, a hatások mélyebben vésődnek lelkükbe, olykor fájdalmasabbak is, és ami legfontosabb: ezek a hatások, amelyek nagyon gyakran tévtanok is, azt sugallják, hogy „te más vagy!”, „neked különbnek kell lenned”.
Református Szemle 102.3 (2009)
› Gyakorlati teológia