Folyóirat index

Simon János224 -- 241

Jézus korának közigazgatási és bíráskodási gyakorlatát nem könnyű megérteni. Nemcsak azért, mert a forrásaink hiányosak, de bizonyos vonatkozásokban ellent is mondanak egymásnak. Ugyanakkor ezek az ellentmondások nem meglepőek. Jézus korában a közigazgatás vagy igazságszolgáltatás működése ugyanúgy talány volt az átlagpolgár számára, mint ahogyan ma is. Mert ezeknek manapság is csak bizonyos vonatkozásait ismerjük, rendszerint annyit, amennyi a mindennapi élet intézéséhez szükségeltetik. Ezért aztán tapasztalataink is különbözhetnek, és két különböző személy teljesen másként írhatja le ugyanazon intézmény működését, mint ahogy ugyanannak a személynek is lehetnek teljesen más tapasztalatai ugyanazon intézmény működéséről néhány éves vagy évtizedes érintkezés után.

Református Szemle 113 / 3 (2020)SzaktanulmányKülönféle
Sógor Árpád340 -- 344Református Szemle 111 / 3 (2018)Recenzió, kritikaKülönféle
Bányai László681 -- 683Református Szemle 110 / 6 (2017)Recenzió, kritikaKülönféle
Balogh Béla711 -- 717

A debreceni szerkesztői közösség új, magyarított címmel látta el tudományművelő folyóiratát. Ugyanakkor az előd folyóiratéhoz képest új licencszámot szerzett.

Református Szemle 109 / 6 (2016)Recenzió, kritikaKülönféle
Adorjáni Zoltán109 -- 116

25. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia
Coetus Theologorum
A Kolozsvári Protestáns Teológia konferenciája a Heidelbergi Káté 450 éves jubileuma alkalmából
Díszdoktorkat avattak a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen
A Kolozsvári Protestáns Teológia és a Gyulafehérvári Római Katolikus Kar és Papnevelő Intézet tanárainak szimpóziuma

Református Szemle 107 / 1 (2014)BeszámolóKülönféle
Sipos Gábor1088 -- 1090

Bár e sorok írója nem lelkész képesítésű, a Református Szemlét már középiskolás kora óta ismeri, 23 éve levéltárosként pedig a folyóirat egyik teljes kollekcióját őrzi és gyarapítja (olvassa is!), indokolható tehát a kiadvány jövője iránti érdeklődése. 1980–1983 között műszaki szerkesztői munkát is végzett a Szemle szerkesztőségében, volt tehát alkalma betekinteni a szerkesztés (akkori) műhelytitkaiba. Az alábbiakat vitaindítónak, a közös gondolkozás serkentőjének szánja, a fölvetődő kérdésekre nem mindig tudja a választ, csak azt, hogy megoldás kell.

Református Szemle 100 / 5 (2007)SzaktanulmányKülönféle
Bak Áron1091 -- 1096

Tiziano Adógaras című képe a saját erejéből, a maga puszta evilági emberségében megmaradni akaró embert és az abból őt megváltó istenember Krisztust ábrázolja. A témáról Rembrandt is készített egy rézkarcot ifjabb korára jellemző barokkosan mozgalmas megfogalmazásban. Tiziano egy évszázaddal korábbi műve azonban a reneszánsz méltóságának megfelelő látásmódban készült.

Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Bak Áron1097 -- 1101

Diese kunstgeschichtliche Studie analysiert das Bild von Lajos Szalay und beweist, wie ein Kunstwerk die einheitliche Weltanschauung eines Künstlers widerspiegeln kann. Diese Einheit, wenn auch noch in Entfaltung, war schon auch in seinen frühen Werken zu finden. Er konnte mit seinen Arbeiten immer betonen, dass der Zuschauer nicht die Realität, sondern nur eine Zeichnung zu sehen bekommt. Aber seine Zeichnungen werden eben dadurch zur Wirklichkeit: zur gemachten künstlichen Kopie der Wirklichkeit. Das heisst, dass seine Zeichnungen eine Idee darstellen. Jedes Bild von ihm ist die Darstellung eines Gedankens.

Református Szemle 100 / 5 (2007)SzaktanulmányKülönféle
Bak Áron1102 -- 1105

Pferdebad. Von diesem Thema wurden besonders zwei siebenbürgische Maler inspiriert: Imre Nagy von Csíkzsögöd und János Maszelka von Székelyudvarhely. Die Komposition von Imre Nagy (1893–1976) ist ein Ölbild (720x780) aus dem Jahre 1932. Das Bild widerspiegelt die Freude des in der Natur lebenden Menschen, jene Freude, die für unsere heutige öde Welt schon exotisch zu sein scheint. Man würde denken, dass nach der Arbeit von Imre Nagy über dieses Thema nichts Neues zu sagen wäre. Aber János Maszelka konnte es auch in seinen Bildkompositionen und auch in seinen Farben tun. (Pferdebad 48x67 cm, 1962). Er hielt die Natur für seinen Lehrmeister. Landschaft und deren Leute lebten in seiner Seele. Auch von diesem Bild strahlt Frohsinn, der für sein ganzes Leben und Lebenswerk charakteristisch ist.

Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Fekete Csaba1106 -- 1121

Brüstungen und Frömmigkeit. In memoriam Ladislai Dávid. Diese Studie, die zur Erinnerung an den unlängst verstorbenen Kunst- und Kirchenhistoriker Dr. László Dávid geschrieben wurde, erschliesst die Verbindung zwischen der protestantischen Frömmigkeit und den Emblemen. Dieses Thema wird von ihm mit folgenden Gedanken eingeleitet: „Für den ungarischen Übersetzer der Psalmen, Albert Szenci Molnár (1574–1634) bedeutete der Psalm seelisches Brot und es machte ihn in der Welt der Embleme sehr bewandert. Zu seiner Zeit waren beide selbstverständlich für die Frömmigkeit, Rechtschaffenheit und für das Europäertum erforderlich. Vom Titelblatt des Psalters durfte nicht die Darstellung des harfenspielenden oder neben seinem Instrument betenden, biblischen Königs fehlen. Leider sehen wir heute nirgends eine David-Skulptur auf unseren reformierten Orgeln. Auf dem Titelblatt eines protestantischen Gesangbuchs (Wardein 1566) war das Bild des betenden David zu sehen. Das Titelblatt einer Auflage des Prosapsalters von István Bencédi Székely (1548) wurde auch mit einem Bild von Sängern, Instrumentisten, alttestamentlicher Prozession und einer Orgel geschmückt. Aber dieses Buch wurde nicht in Siebenbürgen, sondern in Krakau gedruckt. Unsere heimatlichen Gesangbücher folgten nicht der Tradition der bebilderten Titelblätter. Man soll aber dabei nicht an das Bildverbot denken. Es mangelte an Geld für die Druckkosten.”

Református Szemle 100 / 5 (2007)SzaktanulmányKülönféle
Makay Botond Károly1122 -- 1130

Az alábbi, 2000-ben elhangzott beszélgetés óta sok minden változott, de sok minden nem változott. A fiatalember felett is eltelt hét szűk esztendő. Állapota romlik, állandóan romlik. Ma már nincsenek megrendelései, mert amiben hét évvel ezelőtt mintegy zseni volt, ma már egy közepes középiskolás is tudja. A tolókocsi is rég előkerült a fürdőszobából, mert immár mintegy két éve csak azon tud közlekedni. Meghalt a nagymama is, így vagyonkájának is részben ő az örököse. A másik örökös a nagymama, nyugalmazott mérnök-katonatiszt fia, aki szintén meglehetősen nyomorék, ő gondoskodik arról, hogy a „Kölyök” ne éhezzék. Talán még az tartja benne a lelket, hogy a világhálón néha megnézi, hátha van valami újdonság a szépnevű betegségével kapcsolatban.

Református Szemle 100 / 5 (2007)EsszéKülönféle
Csiha Kálmán1156 -- 1160Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Farkas Antal1160 -- 1167Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Fazakas László1168 -- 1174Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Müller Dezső1175 -- 1180Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Péter Miklós1185 -- 1188Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Bak Áron1201 -- 1211Református Szemle 100 / 5 (2007)Különféle
Márton István430 -- 432Református Szemle 112 / 4 (2019)BeszámolóKülönféle