Karl Barth

Erőss Lajos, Karl Barth és az összehasonlító vallásteológia

Contributor

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül.

Adalékok Karl Barth Kálvin-értelmezéséhez

Contributor

Az idei esztendő Kálvin emlékezései kapcsán nagyon sokat foglalkozunk reformátorunk teológiájával, történeti szerepével, teológiai örökségével és annak máig ható erejével. Szabadjon megjegyeznem, hogy jelen írás szerzőjeként nem Kálvin-kutatóként, de a Kálvin János teológiájából élő teológusként a reformátori hitpragmatizmussal közeledek a genfi teológus életművéhez, azt a 20. század egyik meghatározó teológusának szemüvegén keresztül láttatva.

Emberek vagyunk, nem pedig Isten

Az 1948-as esztendő bizonyos szempontból mind a magyar, mind a nemzetközi teológiai és társadalmi életben komoly fordulópontot jelentett. Ennek az évnek a tavaszára esett Karl Barth második magyarországi látogatása, és ugyanezen év augusztusában alakult meg az Egyházak Világtanácsa (World Council of Churches) is. Mindkét esemény meghatározó jelentőségű, hiszen hazai vonatkozásban Barth a második világháborúból alig ocsúdó, a kommunista berendezkedést döbbenten szemlélő teológusokkal találkozik, és mondanivalója nem arat osztatlan elismerést.

75 éves a Barmeni Teológiai Nyilatkozat

Contributor

Hetvenöt éve, 1934. május 31-én fogadták el a német protestánsok barmeni hitvalló zsinatán az azóta híressé vált Teológiai Nyilatkozatot. Karl Barthnak oroszlánrésze volt a szöveg megfogalmazásában. A nyilatkozat hat rövid tételből áll, mindegyiket bibliai „alapige” vezeti be. A mondatok határozottak, kategorikusak, erőt képviselnek. Az állításokat erőteljesebbé teszik a hozzájuk fűzött tagadások.