Journal index
Elsődleges fülek
Kulcsár Árpád, Pálfi József
› 90 -- 94
› Református Szemle 116.1 (2023)
› Recenzió, kritika
› Rendszeres teológia
Gyülekezeti igény, lelkipásztori igényesség. Ravasz László újszövetség-fordítása és újszövetségi magyarázatai
Kulcsár Árpád
› 30 -- 54
A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.
Református Szemle 116.1 (2023)
› Szaktanulmány
› Újszövetség, Gyakorlati teológia
A korai anya–gyermek kapcsolat és annak hatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára. A romániai református lelkipásztorok kötődési mintái. II. rész
Nagy Eszter
› 237 -- 266
A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról. Ebben a következő szakaszban bemutatom egy empirikus tanulmány eredményeit, amelyet aktív lelkészek körében végeztem a Román Református Egyházban, különös hangsúllyal a bizonytalan kötődési mintázatok azonosítására ebben a csoportban. A lelkipásztorokat arra kértük, hogy anonim módon, önkéntesen töltsék ki a kérdőívet, bepillantást nyújtva személyiségükbe és kötődési mintázataikba. Ennek az elemzésnek az eredményei hasznos információkat nyújtanak a lelkészi közösség számára is.
Református Szemle 116.3 (2023)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
A korai anya–gyermek kapcsolat és annak hatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötödéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára. A romániai református lelkipásztorok kötődési mintái. I. rész
Nagy Eszter
› 139 -- 168
„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.
Református Szemle 116.2 (2023)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 568 -- 572
› Református Szemle 115.5 (2022)
› Recenzió, kritika
› Gyakorlati teológia
Bevezetés a rövid tartamú lelkigondozásba Rolf Theobold Kurzzeit-Seelsorge. Ein Praxisbuch című könyve alapján. II. rész
Nagy Eszter
› 642 -- 655
Rolf Theobold könyvének központi kérdése: hogyan tudunk a rendelkezésre álló idő rövidsége ellenére olyan lelkipásztori beszélgetéseket folytatni, amelyek célja a problémák megoldása? A rövid távú lelkigondozás gyakorlatával kapcsolatos másik igazság az, hogy minden út az első lépés megtételével kezdődik. Sem a tanácsadó, sem a tanácskérő nem várhat azonnali megoldást minden gondra. A megoldás felé vezető úton szükség van egy kezdeti impulzusra, ezért a hangsúly nem az azonnali gyógyulásra, hanem a bátorítás és támogatás azonnali szavára kerül. Gunther Schmidt szerint a megoldáshoz vezető úton szerzett tapasztalatokról szóló visszajelzés ugyanolyan fontos, mint annak elfogadása, hogy a probléma megváltozott felfogása már valódi változáshoz vezet. A megoldások kialakítására való hajlamot is meg kell tanulnunk, hasonlóan a születésünktől kezdve elsajátított tulajdonságokhoz. Rolf Theobold könyvének számos gyakorlati javaslata mellett szükséges elgondolkodni a szerző saját meggyőződésén is, hogy a rövid távú lelkigondozás nem korlátozódhat a felszínes „gondolkodj pozitívan” (jó) tanácsokra, hanem mély hitet és Istenbe vetett bizalmat is igényel.
Református Szemle 115.6 (2022)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Bevezetés a rövid tartamú lelkigondozásba Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge. Ein Praxisbuch című könyve alapján. I. rész
Nagy Eszter
› 511 -- 532
Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge című könyvének első hat fejezete főként a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozását tartalmazza. A könyv következő fejezeteinek tartalmi ismertetése a rövid tartamú lelkigondozás gyakorlatának ismertetése során fog nagyobb hangsúlyt kapni. Az elméleti megalapozása során betekintést nyerhettünk Milton Erickson és utódai által kidolgozott rövid terápia azon lépéseibe, amelyek alapját képezik a rövid tartamú lelkigondozói beszélgetésnek is. Ezen kívül a szerző külön alfejezetben tárgyalja a rendszerszemlélet és a konstruktivizmus alapjait, amelyek a rövid tartamú lelkigondozás filozófiai hátterét képező elméletek. Timm H. Lohse Villámbeszélgetések című könyvére többször is történik utalás, ugyanis ez alap referencia egy olyan szintű lelkigondozói beszélgetésnek, amely jó, ha a rövid idő ellenére is hatásosnak bizonyul. Lohse könyve bepillantást nyújt a villámbeszélgetések különös törvényszerűségeibe, lehetőségeibe és csapdáiba, ezért fontos adaléka az elméleti résznek. Ki kivel találkozik egy lelkigondozói beszélgetés során? – erre a kérdésre válaszolt Steve De Shazer azáltal, hogy a személyiségmodellek alapján három kategóriába sorolta a segítségkérők csoportját. Összeségében a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozásának fókuszát a megoldásorientált gondolkodás képezi, amelyhez kiegészítésként szolgálhat a csodakérdés megismerése is.
Református Szemle 115.5 (2022)
› Recenzió, kritika
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 259 -- 280
A tanulmány Ravasz László első prédikációs kötetét teszi vizsgálódás tárgyává. A kötet gyűjtemény, a Református Szemlében, a Protestáns Prédikátori Tárban és a Protestáns Szemlében 1903-1910 között megjelent legkorábbi prédikációit, beszédeit, prédikációvázlatait tartalmazza. Ezek beszédek Ravasz Lászlón homiletikában és az igehirdetésben tett első lépéseinek lenyomatai, amelyekben jól kimutathatók a nyugat-európai és az erdélyi mentorok hatásai, és azt is alátámasztják, hogy a liberális teológia talaján áll, miközben új perspektívákat valósít meg a tartalom, felépítés és stílus területén, ezzel maradandót alkot a magyar református igehirdetés terén.
Református Szemle 115.3 (2022)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 553 -- 593
A dolgozat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából készült, és a két világháború közötti szövetségi munkát (nőszövetség, férfiszövetség, ifjúsági szövetségek stb.) vizsgálja, különös tekintettel a szociális és diakóniai szolgálatra. A tanulmány azokat a beszámolókat, tudósításokat, cikkeket és elvi megalapozást nyújtó írásokat használja forrásul, amelyek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott Reformátusok Lapjában jelentek meg. Ezekből kitűnik, hogy mennyire nehéz, küzdelmes feladat volt a különféle szövetségek megszervezése, valamint az is, hogy az eredmények csak részlegesnek bizonyultak.
Református Szemle 114.5 (2021)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Kulcsár Árpád
› 645 -- 650
› Református Szemle 113.6 (2020)
› Recenzió, kritika
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 32 -- 52
A mai teológiai tudományosságban a missziológia külön tudományterületnek számít, s művelői gyakran úttörő munkát végeznek a különféle missziói elméletek megalapozásában és azok gyakorlati kivitelezésében. A világ összes kontinensét már legalább száz éve szövögeti át egy olyan missziói háló, amely az apostoli kor evangéliumot terjesztő és hitet ébresztő munkáját viszi tovább. Ez a több mint százévnyi idő hasznos felismerések sorozatát munkálta ki a misszió terén, amelyek nemcsak az „idegen népeknek idegen országokba” eljuttatni kívánt evangélium szolgálatának elméleti hátterét építette és gondozta, hanem elvégezte azoknak gyakorlati próbáját is. Ez pedig letisztuláshoz vezetett: bizonyos elméletek kikoptak, mások pedig főleg gyakorlati eredményeik alapján erősödtek meg. Az eredmény a keresztyén hitre jutott emberek nagy számában, az új gyülekezetek és egyházak kialakulásában mutatkozott meg, de ugyanennek lett hozadéka az újabb missziói központok létrejötte, a teológiai képzést nyújtó intézmények felállása és a szakirodalom gyarapodása, a Szentírás pedig az egyik legelterjedtebb könyv maradt szerte a világban.1
Református Szemle 113.1 (2020)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 588 -- 615
Ravasz László 1903 ősze és 1906 ősze között keletkezett írásai jóval érettebbek, és tájékozottabb képet mutatnak a tudományokban. Ebben az időben Nagy Károly teológiai professzor mellett id. Bartók György püspök lesz második mentora, aki titkárává nevezi ki. Így a teológiai tanulmányokkal párhuzamosan már kápláni szolgálatot is végez. Ezekben az években dől el benne véglegesen, hogy a teológiát választja az írói vagy filozófusi pálya helyett, és hogy tudományos fokozatot is szeretne szerezni. Ehhez kiváló lehetőséget nyújt az egyévnyi berlini tanulmányút. Ebben az időszakban vallástudományi írásokat közöl, ezek mellett pedig külön érdekességek peregrinációjáról szóló útleírásai is, amelyek a szunnyadó írói tehetségét csillantják fel ismét. A berlini tanulmányok nemcsak a gyakorlati teológia műveléséhez adnak megtermékenyítő impulzusokat számára. Betekintést nyer a németországi belmissziói munkába, és alapvető ismereteket szerez az egyház szociális érzékenységéről. Néhány évvel később teológiai tanárként saját diákjai körében törekszik ezen ismereteknek átadására és a különféle missziós tevekénységek meghonosítására Kolozsváron.
Református Szemle 113.6 (2020)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia, Egyháztörténet, Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 529 -- 533
› Református Szemle 113.5 (2020)
› Recenzió, kritika
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 523 -- 528
Ford. Fazakas Enikő, Kovács Zoltán, Kun Lajos, Némedi Gusztáv, Oláh Attila. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke, Debrecen 2001, 132. old.
Református Szemle 113.5 (2020)
› Recenzió, kritika
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 491 -- 522
Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs. A tárgyi tudás hiányában intuitív természetére hagyatkozik, helyenként jól ráérez a témára, gondolatai koherensek és találóak, máskor azonban a diákos magabiztosság kevésnek bizonyul. Szerepjáték ez a szó jó értelmében véve, amely az útkereső, nyitott gondolkodású egyetemi hallgató értelmiségi szárnypróbálgatása. Még nem törekszik arra, hogy szellemileg független legyen mestereitől, de önállósága nyilvánvaló annak sikeresebb és kevésbé sikeres megnyilvánulásaival együtt.
Református Szemle 113.5 (2020)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
A párbeszéd szüntelen aktualitása. A teremtés kérdése a teológiában és a természettudományokban. Ravasz László szintézise
Kulcsár Árpád
› 170 -- 193
Ravasz László nem érdeklődött a természettudományok iránt. Legalábbis fennmaradt, gazdag életművéből ez derül ki, de nem olvastam sehol olyat a róla szóló és mindmáig hézagos tudományos értékű szakirodalomban, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Ugyanis számára a tudományos érdeklődés a filozófia–teológia–irodalom köreiben bontakozott ki. Az azonban bizonyos, hogy nem volt természettudomány-ellenes. Azokhoz a témákhoz, amelyekben manapság a természettudományok és a teológia bizonyos képviselőin keresztül sokszor igen heves vitát folytat, higgadtan viszonyult. Tiszteletben tartotta a tudomány eredményeit, őszinte rácsodálkozással szemlélve azokat a tudományos-technikai felismeréseket, vívmányokat és megvalósításokat, amelyek a 20. században bontakoztak ki.
Református Szemle 111.2 (2018)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Kulcsár Árpád
› 646 -- 662
A XX. Század hajnalán a fiatal Ravasz László újragondolta a magyar református homiletikát. Programját alapvetően az úgynevezett "érték teológia" ösztönzi, amelyet az új-kanti filozófia ihletett. Ebben a cikkben a karácsonyi prédikációinak elemzésével vizsgálom homilétikus módszereit. Megvizsgálom a retorikai helyzetet, a választott bibliai szövegeket, a struktúrát, a tartalmat és a prédikációk illusztrációit. Megállapítom azt, hogy fél évszázaddal később még tanulhatunk Ravasz nézeteiből.
Református Szemle 109.6 (2016)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 506 -- 522
Mielőtt a Barthi-teológia megkérdőjelezte a retorika jelentőségét a magyarországi református teológiai gondolkodásra, Ravasz László (1882-1975) hangsúlyozta az esztétikai tapasztalat fontosságát a prédikációban. Ebben a dolgozatban az erdélyi és partiumi helyzetet veszem figyelembe, ahol —akárcsak sok más helyen is —általános elvárás, a gyülekezetek részéről, hogy a lelkipásztor szabatosan, közérthető módon, világosan adja elő az igei ta nítást. Míg máshol, például Hollandiában felkészületlenségnek tekintik azt, ha a szószékre álló igehirdető előtt nincs ott a végleges formájába öntött prédikáció, amelybe rendszeresen bele-beletekint, addig nálunk helyi sajátosság az, hogy egy erdélyi vagy partiumi gyülekezetben ezt „puskázás”-nak, puszta felolvasás nak minősítik még akkor is, ha a lelkipásztor szépen és élvezhetően olvassa fel a hosszú és igényes „műhelymunkával” előkészített igehirdetést.
Református Szemle 109.5 (2016)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
„A magától értetődő dolgok elmélete...”. Filozófiai és esztétikai vonások Ravasz László gyakorlati teológiai gondolkodásában
Kulcsár Árpád
› 603 -- 687
Ez a dolgozat azt kívánja igazolni, hogy Ravasz László filozófusként és esztétaként művelte a gyakorlati teológiát. Igyekszik feltárni gondolkodásának filozófiai gyökerét, hogy tudniillik kik és milyen irányzatok voltak hatással reá, valamint azt is, hogy miként alakította ki filozófiai és esztétikai nézeteit, hogyan képviselte ezeket mindaddig, míg teológiai álláspontja más irányba nem terelte őt.
Református Szemle 108.6 (2015)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Kulcsár Árpád
› 570 -- 573
› Református Szemle 107.5 (2014)
› Recenzió, kritika
› Rendszeres teológia
Tamusné Molnár Viktória
› 74 -- 87
Id. Tankó Béla Kolozsváron folytatott egyetemi tanulmányokat, az Erdélyi Református Egyházkerület Theológiai Fakultásán és a hajdani Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Kolozsvár nemcsak azért játszott döntően fontos szerepet életében, mert itt lehetett hallgatója a nagy példaképnek, Böhm Károlynak és itt vetette meg esztétikai szemléletének alapjait, hanem azért is, mert itt szerezte doktori fokozatát s ért el tudományos pályájának első jelentős mérföldkövéhez. Igazán nagy professzorrá azonban egy másik híres iskolavárosban, Debrecenben vált, ahol leszármazottai a mai napig élnek. Ez a dolgozat arra nyújt rálátást, hogy Tankó Béla miképpen viszonyult az esztétikai neveléshez, milyen véleményt alkotott róla. Mindezeket az esztétikához kapcsolódó írásaival igyekszünk szemléltetni.
Református Szemle 104.1 (2011)
› Rendszeres teológia
Bódiss Tamás
› 488 -- 496
Az 1636-os Öreg Graduál vitathatatlanul a magyar református egyházi éneklés csúcspontját jelenti. A köztudat azonban teljesen másképp látja ezt. Az Öreg graduál kutatásával kapcsolatos eredmények jó része az utóbbi 20 évben született, így korábban természetesen nem lehetett ismert az a rengeteg adat sem, melyek a graduál 17–18. századi, sőt – jórészt Kurta Józsefnek köszönhetően – 19. századi használatát is bizonyítják. Az utóbbi évtizedek felfedezései nyilvánvalóvá tették, hogy e liturgikus könyvnek kulcsszerepe volt a szertartási énekek továbbterjedésében, használatában és továbbélésében.Jogos azonban a mai egyházzenész, kántor vagy lelkipásztor kérdése: jelenthet-e az Öreg graduál megismerése és feltámasztása a mai egyházi énekgyakorlat számára is előrelépést?
Református Szemle 104.5 (2011)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet, Egyházzene, Gyakorlati teológia