Journal index

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

z 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére. Ezért szellemi örökségének ápolását több egyesület, intézmény, műhely fontosnak tartja napjainkban is. Ezeknek alapítói között megtalálhatjuk egykori tanítványait, de már azt újabb tanítványi csoport is.

A konfirmációval kapcsolatos református egyházi tanításhoz viszonyítva a köztudatban élő nézetek gyakorta deviánsnak tekinthetők, a szent és profán elemek valamifajta keveredése mindenképp megfigyelhető. A kortárs református teológiai kutatás adósa a közegyháznak a konfirmációval kapcsolatos szent és profán elemekre vonatkozó irányadó, vagy legalább gondolatébresztő értékeléssel. A téma időszerű vonatkozásainak vizsgálatánál fontos módszertani követelmény, hogy az elméleti megközelítés gyakorlati helyzetfelméréshez kapcsolódjon. Az utóbbi kérdőívek által történt Kolozsvár, és a városokhoz viszonyítva hagyományőrző Kalotaszeg 36 egyházközségében. Az alábbi tanulmány nem kínál tökéletes irányba vezető konfirmációreformot, inkább tényfeltáró és vitaindító jellegű.

Európa szenved, a 20. század vészterhes örökségét még nem sikerült feldolgoznia. Gyógyulatlan sebek, tabuk, előítéletek, egymásra sütött bélyegek maradtak a háborúk, rendszerváltások nyomán. Az egyének sorsa is hasonló, ráadásul a közösségek, a biztonságadó kötelékek fellazultak, és a sodródásban halmozódnak a összeütközések. A dolgok orvoslásáról addig álmodni sem lehet, ameddig mentalitásváltás nem történik, és ha az egymáshoz történő odafordulás be is következik, szükséges eltanulni a párbeszéd alapszabályait. Mit is jelent a dialógus?

A nyilvánossággal való élés reformációi örökségünk is: a sajtóval egyaránt nagyon hamar és nagyon jól tudott bánni a reformáció német és genfi ága, de a magyarországi reformátorok is. Ennek ismeretében nem véletlen, hogy az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó szerkesztője éppen lelkipásztor volt, az evangélikus Rát Mátyás.

The Life-work Which Reveals the Delusion of Christianity, the Kierkegaardian Criticism of the Church and Christianity. Entropy is a main characteristic of the human world; consequently the Church also has a similar tendency. Criticism is in symbiosis with Christian life. One of the most important critical analysis of Christianity is made by Kierkegaard. To understand his life-work from the point of view of criticism, we have to deal with three important aspects: a) The religious influence in his childhood. His family comes from the Moravian tradition; he had the opportunity to examine the dark side of this tradition as wel. b) His relationship to other personalities belonging to the golden age of Denmark. This period is characterized by the intensive reception of Hegel. Kierkegaard could not agree with the Danish Hegelians, because his consequent subjectivity was in permanent polemics with the objectivity of speculative theology. c) The methodology of Kierkegaard – interpretation. The Danish thinker used two types of communication, the direct and the indirect one. The indirect communication is characteristic for his poetical, aesthetical works. This type of communication has a maieutical character, in this manner the writer helps the reader find the truth, but he never gives formulated definitions. An other characteristic of his works are the use of pseudonym for the name of writers’. Kierkegaard protests against the quoting of this works under his own name, because he personally does not agree whit the opinion of the authors. Kierkegaard’s writings at the beginning include aspects of criticism, but in the last period he mostly attacks Christianity. In 1850 was published his Training in Christianity. In this book we can find the main points of his criticism, but after bishop Mynster’s death in 1854 his criticism becomes the sharpest. The targets of his criticism are: the erroneous Church – concept and the problem of sate Church; the cheap grace; the different sins of clergies; the insufficiency of knowledge for true Christian faith, and the discrepancy between Christian teaching and personal life of religious teachers.