Journal index
Elsődleges fülek
Literáty Zoltán
› 607 -- 615
Ötven éve megjelent egy rövid homiletikai könyvecske, ami mérföldkőnek bizonyult a homiletika történetében. Címe: Mint aki hatalom nélkül, szerzője pedig Fred B. Craddock. Fél évszázad elegendő távolság ahhoz, hogy értékelni tudjam azt a homiletikai koncepciót, ami a narratív paradigma alapján épült. fel. Ez az értékelés természetesen magyar kontextusból nézve készül, ahol a narratív prédikáció mindig is csak egy messziről jött vendégnek bizonyult az elmúlt ötven évben.
Református Szemle 114.6 (2021)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia
Kozák Péter
› 640 -- 654
Paul Tillich szótériológiájában az egyik döntő elem a helyettesítés tagadása, amelynek számos fontos következménye van teológiájában. Először is, Krisztus mint Isten és ember közötti közbenjáró nem olyan „harmadik valóság”, amelyre mind Istennek, mind az embernek szüksége lenne a kijelentés és a megbékélés elérése céljából.15 Elutasítja Anselmus objektív típusú, a Cur Deus homo? című munkájában kifejtett megbékéléstanát, ugyanis véleménye szerint azt a középkori jogfelfogás és a bűn mennyiségi szemlélete terheli meg.
Református Szemle 111.6 (2018)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Kozák Péter
› 663 -- 690
Paul Tillich újraértelmezte a kereszténységet a korreláció módszerének megfelelően. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ezzel a gigantikus vállalkozással valóban sikerült-e megőrizni a kereszténységet eredeti formájában. Megpróbálom bebizonyítani, hogy a hagyományos és a Tillichi teológia között jelentős eltérés tapasztalható, különösen a történeti Jézus kérdésével, az ontológiai fogalmak és az "inkarnáció" használatával kapcsolatban.
Református Szemle 109.6 (2016)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Megszállók és megszállottak. Világ(nézet) és nemzet(iség)politika a Román Népköztársaságban (1958—1965)
Csendes László
› 534 -- 561
Kelet-Európa egyházainak közelmúltját kutatva sokszor távolinak tűnő dolgokon keresztül ismerünk önmagunkra, míg közvetlen közelünkben inkább azt látjuk meg, ami megkülönböztet minket ezektől a dolgoktól. Néha titokzatos alakok bukkannak fel előttünk, máskor pedig ismert közszereplők eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert tetteiről hullik le a lepel, s mindez új megvilágításba helyezi a régi dolgokat. Mintha csak Leszek Kolakowski mondása igazolódna be, miszerint a történelem nem tanít sem viselkedni, sem sikeressé válni, viszont elmondja, kik is vagyunk valójában.
Református Szemle 108.5 (2015)
› Szaktanulmány
› Egyháztörténet
Literáty Zoltán
› 627 -- 648
E rövid tanulmányban egyrészt Martin Luther King munkásságának kontextusát vizsgálják, előbb a feketeteológiát, majd az amerikai polgárjogi harc környezetét.
Református Szemle 106.6 (2013)
› Gyakorlati teológia
Literáty Zoltán
› 486 -- 499
A református prédikátornak ambivalens elvárásokkal kell szembenéznie a 21. század kezdetén. Egyrészt erős nyomás nehezedik rá egyháza és gyülekezete részéről, hogy „jól prédikáljon”; másrészt a „prédikátor” és a „prédikálás” szavak inkább pejoratív jelentésárnyalatot kapnak a szekuláris környezetben.
Református Szemle 106.5 (2013)
› Gyakorlati teológia
Literáty Zoltán
› 366 -- 375
Ez a tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy a szofisztikát elítélő homiletikák is – és nemcsak Pál idejében – retorikai műveletekkel élnek és retorikus gondolkodásmódban bontakoznak ki. Minden tartalomnak van stílusa, legyen a tartalom filozófiai, retorikai vagy akár teológiai, azaz tartalom és forma elválaszthatatlan egymástól. A stílus pedig retorikai kategória.
Református Szemle 105.4 (2012)
› Gyakorlati teológia
Literáty Zoltán
› 560 -- 573
A Szentírás különböző szövegei különböző módon fogalmaznak a válásról és a házasságról. Ezek a különbözőségek sok esetben a korabeli kontextusból adódnak. Emiatt minden szöveget, amely a házasságról és különösképpen a válásról szól, először is alaposan meg kell vizsgálni az adott történelmi kor és az adott élethelyzet viszonyaiban. A keresztyén etikai útmutatások megfogalmazása nem jelentkezhet a bibliatudományok közvetlen gyümölcseiként. Az etikai összefüggésrendszer csakis akkor lehet érvényes, ha a rendszeres tudományok eredményeképpen kapjuk meg. Ez az út a megszokott módon a Sancta Scriptura a sui ipsius interpress elv alapján a témához szorosan kapcsolódó locusokat veszi alapul és vonja le következtetéseit.
Református Szemle 105.6 (2012)
› Gyakorlati teológia