Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Simon Attila533 -- 546

Ez a tanulmány Kálvin hatalmas írott hagyatékának csupán egyik szelete alapján vizsgálja, hogy a reformátor miként használta az örök élet és a halál fogalmát. A zsoltárok könyvéhez és a János evangéliumához írt kommentárja, valamint levelezései jól érzékeltetik, hogy az Isten által teremtett embernek milyen változásokon kell átesnie, hogy a halállal való szembenézés súlyos próbájában az örök élet reménysége tudjon enyhülést és segítséget nyújtani számára. Kálvin biztos talajon áll az örök élet és az örök halál állapota tekintetében, viszont az eszkhatológiai kérdések tekintetében hol magabiztosan fogalmazza meg állításait, hol pedig elbizonytalanodva vallja be: nem bizonyos abban, hogy magyarázata megfelel Krisztus szavainak.

Református Szemle 115.5 (2022)SzaktanulmányRendszeres teológia
Ősz Sándor Előd467 -- 468Református Szemle 114.4 (2021)KözleményEgyháztörténet
Lészai Lehel689 -- 691Református Szemle 112.6 (2019)Alkalmi megemlékezésEgyéb
Simon Attila229 -- 243

Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni. Ugyanakkor nem állnak rendelkezésünkre azok a gyászénekgyűjtemények sem, amelyekre az Ószövetség utal, és amelyek segíthetnének e kérdés tisztázásában. A jajmondások formai elemzése rendjén azt láthattuk, hogy a gyászkiáltásokban megjelenő „jaj” az emberi fájdalom vagy félelem kifejezésére szolgál, míg az Ámós próféta könyvében olvasható jajmondások esetében – a formai egyezés ellenére – a jajok inkább a próféta felháborodásának kifejezésére szolgálnak a nép vagy egyes személy bűnös magatartása miatt, s ugyanakkor feddő célzatúak. A gyász kifejezése szükségszerű velejárója volt a zsidó nép életének, de amint azt a gyászénekek és gyászkiáltások ószövetségi előfordulásai is mutatják, az Isten és ember történetében nem a halálnak, hanem az életnek kell nagyobb hangsúlyt kapnia.

Református Szemle 112.3 (2019)SzaktanulmányÓszövetség
Ősz Sándor Előd436 -- 448

A kolozsvári Teológiai Fakultás alapításakor felélesztették a szubszkribálás hagyományát. Erre a célra készült formanyomtatványokat foglaltak díszes kötésbe, és elindították az intézmény beiratkozási anyakönyvét. A kötetet ma az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban őrizzük.

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Lészai Lehel237 -- 248

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

Református Szemle 110.3 (2017)SzaktanulmányÚjszövetség
Ősz Sándor Előd183 -- 186

A Küküllői Református Egyházmegye 17. századi forrásai páratlan részletességgel tárják elénk az egyházi élet szereplőinek hétköznapjait, emberi mivoltukat. Dálnoki Veres Bálint és Márkusfalvi Bálint fegyelmi ügye nem múlt el nyomtalanul, legalábbis a jegyzőkönyv szerkezetét, tartalmát illetően. A személyi kapcsolatok feltárása és megismerése magyarázattal szolgálhat a lapok leragasztására, a kínos zsinati határozatok eltüntetésére.

Református Szemle 110.2 (2017)SzaktanulmányEgyháztörténet
Deák Angéla165 -- 182

A történetnek, illetve a történelem szemléletének két lehetséges módja létezik: az immanens filozófia-történeti szemlélet, valamint a kijelentésen alapuló teológiatörténeti elemzés. Van-e kapcsolat a kettő között? Mit jelent Barth két alapvető fogalma: mi a Geschichte (történet) és mi a Historie (történet) kapcsolata és különbsége? Milyen történetszemlélettel találkozunk Barthnál és vajon mennyire igaz a kizárólagosság vádja történetszemléletének krisztocentikus koncentrációjára vonatkozóan?

Református Szemle 104.2 (2011)Rendszeres teológia
Ősz Sándor Előd659 -- 684

1887-ben Török István, a Kolozsvári Református Kollégium történelemtanára érdekes kéziratra hívta fel a tudományos közélet figyelmét. A Történelmi Tár hasábjain szemelvényesen közölte Pataki István református lelkipásztor naplóját. A naplót akkor a család leszármazottja, dr. Pataki Jenő kolozsvári orvos őrizte, tőle több családi irattal együtt az Erdélyi Múzeum Levéltárába, annak államosítása után a Román Nemzeti Levéltár Kolozs megyei Igazgatóságának kezelésébe került.

Református Szemle 104.6 (2011)Egyháztörténet
Deák Angéla383 -- 399

Az esszencia (lényegi lét) és az egzisztencia (létező lét) közti szembenállás körülírására Tillich fogalmi eszközként az elidegenedés (Entfremdung) fogalmát választja. A fogalom azt a funkciót vette át, amelyet a klasszikus teológiában a bűn fogalma közvetített: az Isten és ember közti elválás kifejezését.Az elidegenedés fogalma Tillich rendszerében alapvető szerepet játszik, mivel az esszencia és az egzisztencia komplex kapcsolatstruktúráját – az esszenciális egységben levő egzisztenciális ellentmondást – meg tudja fogalmazni.Ha az egzisztencia lénye az elidegenedés fogalmában kifejezésre jut, és Tillich egzisztencia alatt elidegenedett egzisztenciát ért, felmerül a kérdés: miért hagyta meg mégis Tillich a klasszikus bűnfogalom használatát és milyen célt szolgál mindez?

Református Szemle 103.4 (2010)Rendszeres teológia
Deák Angéla85 -- 91

Napjainkban is égető kérdés, hogy mi a szabadság. A szolgaság a rabság ellentéte volna? Az Újszövetség viszont világosan tükrözi, hogy Jézus Krisztus viszonylagossá tette a szabadságot, illetve a rabságot. Az ember mindig valakinek vagy valaminek a rabja; illetve: szabad valakitől vagy valamitől. Aki rabja a bűnnek, az „szabad” az igazságtól, a világ Isten akarata szerinti rendjétől. Ez a szabadság kétes értékű, ugyanis az egészséges gondolkozásmód minden emberi magatartást gyümölcseiből ítél meg.

Református Szemle 102.1 (2009)SzaktanulmányRendszeres teológia, Újszövetség
Ősz Sándor Előd747 -- 756

Az elmúlt hónapokban arra vállalkoztunk, hogy feltérképezzük az erdélyi könyvtárakban található, 16–17. századi Kálvin-kiadásokat. Ez a munka folyamatosan zajlik, jelenleg 273 művet sikerült jegyzékbe venni. A kötetek katalógusa a következő hónapokban remélhetőleg önálló kötetben lát majd napvilágot. Kutatásunk során – a kötetek puszta jelenlétén túl – több értékes, Kálvinrecepciótörténettel kapcsolatos adat előkerült. A legjelentősebbek közülük Szenci Molnár Alberthez, illetve fiához, Jánoshoz kötődnek, és újabb kapcsolatokat fednek fel a genfi reformátor teológiája, illetve a magyar zsoltárfordító munkássága között. Jelen írásunkban ezeket az adatokat szedjük csokorba.

Református Szemle 102.6 (2009)Egyháztörténet
Ősz Sándor Előd421 -- 460

Készült az Éneklőpulpitusok az erdélyi református gyülekezetekben című előadás függelékeként. Ez az előadás a marosvásárhelyi Vártemplomban hangzott el, Az éneklőszék témájú konferencián, melyet Dávid László (1932–2007) emlékére rendeztek 2008. április 5–6-án.

Református Szemle 101.4 (2008)Gyakorlati teológia
Ősz Sándor Előd411 -- 420

Úgy érezzük, hogy az élénkülő érdeklődés sokkal szisztematikusabb és összehangoltabb kutatást kíván mindegyik diszciplína képviselőjétől. A témára tekintő történetijellegű kutatások számára három irányvonalat jelölhetünk ki: 1. A meglévő éneklőpulpitusok feltárása, feltérképezése, építéstörténetük megismerése. Ezt a munkát jelen pillanatban Mihály Ferenc restaurátor és munkatársai végzik igen szép eredménnyel. 2. Levéltári források alapján fel kell térképeznünk minél több előfordulási helyet. E két feladat nem választható el egymástól, hiszen, számos olyan pulpitus maradt fenn templomainkban, amelyről nincs írott forrásunk. (Jelen tanulmányunk függelékében olyan adatokat közlünk, amelyek az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteiben egykor fellelhető pulpitusokra vonatkoznak.) 3. Levéltári források alapján fel kell derítenünk, hogyan használták a pulpitusokat.

Református Szemle 101.4 (2008)Gyakorlati teológia
Lészai Lehel162 -- 171

Vocation and Mission in the First Three Gospels. Jesus’ calling and ministry was chronologically followed by the vocation and election of the disciples. The calling and election happened in accordance with Jesus’ and the Father’s sovereign will. The story of the disciples’ vocation shows several resemblances with the stories on the calling of the Old Testament prophets, especially with the calling of Elisha by Elijah. The Twelve abandoned their occupations, homes, relatives, in one word everything immediately after the calling. Above all they had to give up their own lives, to share the master’s destiny. The writers of the synoptic gospels with no exception recorded the list of names of the apostles. The number of the disciples is symbolic because Jesus laid claim upon all the twelve tribes of Israel. Through his disciples Jesus gathered God’s old-new people for salvation. Their selection was done out of a larger circle of disciples. Some of Jesus’ expectations were not compulsory for all of them. For example not everyone had to follow him leaving everything behind, because some women were his disciples by serving from their fortunes. Others did not leave their parents and relatives behind, but they still became disciples remaining in their places. Geographically the twelve disciples came from Galilee. The disciples were together with Jesus and they were prepared by him to preach, to heal, to drive out unclean spirits and to raise the dead. The mission – that meant serving and teaching, first of all – often went together with suffering, but that was considered to be another opportunity of bearing testimony to them. Their calling happened with a view to mission. The Father sent the Son, and Jesus sent the disciples to preach on God’s kingdom, on conversion and on belief in the Gospel. For this assignment he gives the disciples the same authority and power he got from the Father for preaching and healing. Jesus sends out the disciples two by two as “yoke-companions”. After the spiritual authorization and after their having been sent out two by two, we learn about the fact that in a completely defenseless situation the disciples went out on their ways without the least necessary journey-equipment. The synoptic gospels without any exception note that Jesus did not allow the disciples to take too much with them in order to fulfill their mission. In these enumerations we can find the prohibition of bread, bags, money, more than two robes, sandals and sticks After the first mission, which meant only inner mission, a new situation appeared, in which Jesus instructed his disciples to supply some necessaries. Besides the investment with authority and power, the disciples were given by Jesus a promise, regarding the signs of their faith as well and their master’s continuous presence. The promise in Mk 16,17–18 speaks about five signs which are to follow the believers’ faith: they will drive out demons, they will speak in tongues, if they pick up snakes or drink any poison, they will not be harmed and they will lay their hands on sick people and these will get well. Jesus entrusted his disciples with the continuation of his mission before Easter, while he was still on earth. First of all the twelve disciples were those who had this honor, after Jesus showed them an example and prepared them. Besides them the seventy(-two) disciples are mentioned, whom Jesus sent as well, with the same mission. The mission of the disciples supposed service and suffering. Besides the biblical theological way of handling this topic we have to take into consideration the Christological, ecclesiological and eschatological aspects, too. The disciples only partly recognize Christ in the person of their master before Easter. In spite of this, they accept Jesus’ authority and mission; they are surprised by his miracles which were beyond their reach. In the course of Jesus’ teaching and giving example they become more and more obedient towards their Lord, until after Easter and Pentecost, when they carry out their task as committed delegates. From the Christological aspect ensues the ecclesiological one. Discipleship in Matthew’s Gospel means the acceptance of the gospel. The disciples hear and understand Jesus’ commands, his teaching and they do God’s will. At the same time, according to 28,20 the disciples are those, in whom Jesus is always present with his authority. The disciples have differentiated roles in the church, because they are the new patriarchs, who are a paradigm to be followed by the later disciples. The result of the Christological aspect of discipleship is its eschatological character. The synoptic gospels present Jesus as someone, who for the time being rules the earth, but at the same time he is the Son of Man too, who will come and judge everyone. Christology defines the believers’ attitude not only towards the past and the present, but towards future as well. Matthew speaks about Christian life as something that is bound to the perspective of the eschatology. The disciples’ life and obedience is decisive from the standpoint of the coming judgment. The calling to the emergency of conversion can save many people’s lives. Christ’s eschatological teaching and healing means God’s last word, which implements and reveals his will. By listening and accepting this preaching and teaching people can become Jesus’ disciples, and the eschatological salvation depends on it. The subjects of the vocation and of mission are the Father, Jesus Christ and the Holy Spirit. The basis and the aim of the Father’s calling and sending is Jesus. Between Jesus’ transfiguration and return the subject of the vocation and of the mission is the Holy Spirit. Jesus is able to make the stones cry out, and still he calls ordinary people to proclaim his eternal message. In spite of the apparent restriction Jesus’ call in Mt 11,28a refers to everyone. Jesus’ universal call becomes evident in Mk 13,10 and eventually in his command that he sends to every creature and every nation all over the world. The universal call is delivered as a personal one. The triune God calls everybody, claims everybody and turns the obedient ones into disciples and gives them commission.

Református Szemle 100.1 (2007)Újszövetség
Ősz Sándor Előd881 -- 897

Reformierten im Siebenbürgischen Erzgebirge. Daten zur Geschichten der Reformierten Gemeinden im Kreis Zaránd. Das Quellengebiet der Weiße-Kreisch ist ein sehr wichtiger Platz für die rumänische Geschichtsschreibung, aber diese Umgebung ist für die reformierte Kirchengeschichte auch nicht uninteressant. Im Jahre 1668 finden wir hier fünf reformierte Gemeinden: Nagyhalmágy, Altenburg, Brád, Kristyor und Ribice. In der Geschichte der fünf Gemeinden finden wir ganz merkwürdige Unterschiede. In Nagyhalmágy diente ein Hofkaplan, aber mehr über dieses Pfarramt wissen wir nicht. Altenburg war in Zeit der Fürsten eine reiche Bergstadt mit blühenden reformierten Gemeinde, mit eigenem Pastor und Lehrer. Die anderen drei Dörfer bildeten eine Gemeinde unter einem Pfarrer, und nur in der Mitte des 18. Jahrhunderts machen sich Bemühungen zum Selbstständigwerden bemerkbar. Über drei Pfarrern vom Ende des 17. und Anfang des 18. Jahrhunderts, die hier dienten, wissen wir mit Sicherheit, dass sie die rumänische Sprache gekannt haben, und es ist auch gut möglich, dass sie rumänische Gemeindemitglieder hatten. Am Ende des 17. Jahrhunderts war die rumänische Bevölkerung dieser Dörfer für die reformierte Kirche noch Zielgruppe der Mission. Von den drei Dörfern hatte Ribicze eine größere Bedeutung, da der Pfarrer dort wohnte, und wahrscheinlich auch als Hofkaplan bei der Familie Ribiczei diente. Die mittelalterliche Kirche des Dorfes wurde gemeinsam mit der orthodoxen Gemeinde benutzt, und nur im 18. Jh. haben die Reformierten ihre eigene Kirche gebaut. In der Kuruzenzeit hat die Gemeinde Altenburg sehr viel gelitten. Die gotische, mittelalterliche Kirche wurde zerstört, die Gemeinde wurde immer kleiner, sie hatte keinen Pfarrer mehr, und der Schulmeister predigte unter ein improvisiertes Dach, zwischen den Mauern der Kirche. Das Kirchengebäude wurde von der österreichischen Armee erobert, und sie nützte es als Festung. Im Jahre 1721 hat die Armee das Gebäude den Franziskanern gegeben und Altenburg wurde als Tochtergemeinde Ribice annektiert. Die vier Gemeinden hatten Daniel Süllyei als Pfarrer. Er ist der letzte ref. Pfarrer im Siebenbürgen, von dem wir mit Sicherheit wissen, dass er auch rumänisch gepredigt hat. Erst im Jahre 1747 hatten die Reformierten aus Altenburg das kleine Oratorium erneuert und sich einen Pfarrer geholt und die Gemeinde wurde wider selbständig. Im 1758 verselbstständigte sich Brád, und in 1777 seine Tochtergemeinde Kristyor. In diesen Jahrzehnten gewann das Reformiertentum im diesem Gebiet größere Bedeutung. Der Horea-Aufstand hat leider diesem Gedeihen ein Ende gemacht. Die Aufstänischen haben zwei reformierte Pfarrern und zwei Schulmeistern ermordet. In dieser Zeit haben die Gemeinden sehr viel gelitten. In 1784 verlor Kristyor und in 1790 Ribice seine Selbstständigkeit und sie wurden zu Tochtergemeinden von Brád.

Református Szemle 100.4 (2007)SzaktanulmányEgyháztörténet
Ősz Sándor Előd1352 -- 1357

Amikor utolsó útjára kísértük, szinte úgy éreztük magunkat, mint az Illést kísérő Elizeus. Van-e bátorságunk és erőnk felvenni a Csiha Kálmán palástját, mosolyogva vállalni a küldetést, a Krisztus-hordozást?

Református Szemle 100.6 (2007)Egyháztörténet