Journal index

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

z 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.

Az izraeliták által lakott területeken folyamatosan jelen vannak a dekoratív és a kultikus ábrázolások, amelyek olyannyira átfogóan jellemzik Izráel hétköznapjait, hogy nem lehet őket csupán elszigetelt csoportok devianciájaként értelmezni. A temérdek istenábrázolás, istenszimbólum, szobor, pecsétlenyomat, amulett újból és újból arra a következtetésre vezeti a kutatókat, hogy a fogság előtt Izráelben jelen volt egy erőteljes, képtisztelettel együtt járó politeista tendencia.

Keresztség és új élet. Exegetikai tanulmány Róm 6,1–11 alapján
A dolgozat a keresztség és az új élet viszonyát vizsgálja, és a keresztyén egzisztencia
lényegét igyekszik megragadni. Az alapvető feszültség a Krisztusban adott váltság valóságát jelző egyszeri keresztség és az állandó követelményként jelentkező etikai elkötelezettség együttállásából származik. Ha a megkereszteltekre nézve igaz az, hogy a keresztségben meghaltak a bűnnek (Róm 6,2), éspedig Jézus Krisztus egyszeri halála és feltámadása által, akkor mi értelme van még az apostoli intelemnek: „ne uralkodjék a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban” (Róm 6,12).
Ezt a kérdést a dolgozat a római levél krisztológiai kijelentéseinek vizsgálata felől közelíti meg. A krisztuseseményben az lett nyilvánvalóvá, ahogyan Isten az ember üdvösségére cselekedett és cselekszik kegyelmesen. A keresztyén egzisztencia feszültsége tehát az isteni cselekvés sajátosságának következménye: benne van a megváltás ajándéka és végső kiteljesedésének ígérete. A keresztyének új élete – Istenhez való viszonyulásuk az egész életet formáló hitben – valóság és követelmény egyaránt. A keresztyén lét lényege az a hit, mely mindvégig ugyanarra a kegyelemre támaszkodik, amelyet a keresztségben már megtapasztalt.

Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket – hangzik Krisztus missziói parancsa, és az egyház azóta is küzd ezzel a paranccsal. Nem céljában, hanem módjában. Hogyan is végezze el ezt a feladatot? Ma már külön tudományág, a valláspedagógia foglalkozik ezzel, a tapasztalat viszont az, hogy a tudomány nem ad megoldást, csupán segítséget nyújthat.

Adam und Christus. Im Allgemeinen gesprochen ist der rote Faden in Rom. 5,12–21 die Gegenüberstellung von Adam und Christus. Aber die genaue Herausarbeitung einer Analogie wird durchkreuzt von der Feststellung verschiedener Gegensätze bzw. Überbietungen. Die Wirkung des Erlösungsgeschehens ist größer und wunderbarer als die Wirkung des mit Adam begonnenen Unheilsgeschehens. Die biblische Grundüberzeugung von einem Zusammenhang zwischen Tun und Ergehen ist für die Exegese von großer Bedeutung. Adams Tat hatte zur Folge, dass der Tod zur allgemeinen Herrschaft gelangte. Doch alle, die den überströmenden Reichtum der Gnade und das Geschenk der Gerechtigkeit empfangen haben, werden durch den einen, Jesus Christus, im Leben herrschen. Die Tat Christi unterscheidet sich auf das Deutlichste von der Tat Adams. Sie wirkt nicht zwangsläufig, will vielmehr durch den Glauben zur Gerechtigkeit und zum ewigen Leben führen. Aus diesem Grunde ist die Wirkung der Gnade als eine noch unvollständige beschrieben, um die Absicht Gottes aufzuweisen und dadurch Glauben zu provozieren.