Journal index

a dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentő módjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját. Nem arról van szó, hogy az utóbbi visszavonná az előbbit, hanem annak jelzéséről, hogy a bűnbánat hiánya könnyűszerrel irracionálissá és kérdésessé teheti a megbocsátást; s ugyanígy a tettes arroganciája, amely arról árulkodik, hogy méltónak érzi magát arra a mérhetetlen ajándékra, amit a megbocsátásban az áldozat nyújt számára.

Doktori címet szerzett Székely József.

Ez a dolgozat a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az unde malum? kérdésére.

Jankélévitch embere a megtévesztésig hasonlít a Pascaléhoz: ugyanaz a létbe vetett lény, aki reszketve fülel a végtelen terek iszonyatos csöndjére, aki nem keres magának kívülálló kilátótornyot, ahonnan aztán elégedetten szemlélhetné, mint gróf a birtokát, a világot. Ez az ember sohasem fog Leibniz módjára grandiózus szinopszisokból ilyen magaslatot fabrikálni magának. Ellenkezőleg.

Feltételezésünk szerint Jankélévitch megbocsátásfogalmának a helyenként megmutatkozó inkoherenciája összefüggésben van metafizikájának belső ellentmondásaival. A következőkben azt kívánjuk feltárni, hogy vajon megalapozott-e ez az elgondolás?

Vannak-e egyáltalán keresztény megoldások világi problémákra? – töpreng Dietrich Bonhoeffer, a 20. század erkölcsi gondolkodásának meghatározó alakja egy 1941-es írásában. A kérdés ma még nagyobb súllyal nehezedik az egyházakra, mint háromnegyed századdal ezelőtt. Nélkülözhetetlen kalauz ez a töredékesen is teljes mű mindazok számára, akik nem hajlandók kétes megoldásokkal elfojtani az ember sóvárgó igényét arra nézve, hogy együtt lássa a teremtményt és a Teremtőt, a történelmet és a történelem Urát, a testet és a testté lett Igét.

Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet. Egyértelmű tehát, hogy ha valaki a vezetés, kormányzás kegyelmi ajándékát kapta, azzal nem uralkodnia, hanem szolgálnia kell.

Pál apostol athéni igehirdetését nem lehet teljesen elvonatkoztatni az ő missziói szolgálatától, másutt elhangzott igehirdetéseitől. A vizsgált igeszakasz (ApCsel 17,16 34) nem csupán az apostol prédikációját tartalmazza, hanem a kerettörténetet is. A 16–21. versek azokat az előzményeket és körülményeket beszélik el, amelyek folytán az apostol az Areopágoszra kerül, a tulajdonképpeni athéni beszéd a 22–31. versekben áll előttünk, szakaszt záró 32– 34. versekben pedig a hallgatók reakciójáról és az elhangzott igehirdetés hatásáról szerzünk tudomást.

Nemcsak az 1636-os évnek, hanem a fejedelmi nyomda egész korszakának legnagyobb teljesítménye a Geleji Katona István és a püspöki székben elődje, Keserűi Dajka János által összeállított Öreg graduál volt. A fejedelmi nyomda készletében 1632-től 1636-ig történt gyarapodás (egy már korábban is meglévő nagyméretű betű kurrens betűkkel való kiegészítése, egy további kiemelő típus és két nagyméretű, fából készült fraktúr sorozat) már nyilvánvalóan a nyomda legnagyobb vállalkozásával, az Öreg graduállal hozható összefüggésbe. Ezekkel a nagyobb méretű, jól olvasható betűkkel készültek a Graduál címsorai, egész szövege pedig egy fokozattal kisebb, de még mindig jól olvasható „öregbetűkkel”.

A konfirmációval kapcsolatos református egyházi tanításhoz viszonyítva a köztudatban élő nézetek gyakorta deviánsnak tekinthetők, a szent és profán elemek valamifajta keveredése mindenképp megfigyelhető. A kortárs református teológiai kutatás adósa a közegyháznak a konfirmációval kapcsolatos szent és profán elemekre vonatkozó irányadó, vagy legalább gondolatébresztő értékeléssel. A téma időszerű vonatkozásainak vizsgálatánál fontos módszertani követelmény, hogy az elméleti megközelítés gyakorlati helyzetfelméréshez kapcsolódjon. Az utóbbi kérdőívek által történt Kolozsvár, és a városokhoz viszonyítva hagyományőrző Kalotaszeg 36 egyházközségében. Az alábbi tanulmány nem kínál tökéletes irányba vezető konfirmációreformot, inkább tényfeltáró és vitaindító jellegű.

Európa szenved, a 20. század vészterhes örökségét még nem sikerült feldolgoznia. Gyógyulatlan sebek, tabuk, előítéletek, egymásra sütött bélyegek maradtak a háborúk, rendszerváltások nyomán. Az egyének sorsa is hasonló, ráadásul a közösségek, a biztonságadó kötelékek fellazultak, és a sodródásban halmozódnak a összeütközések. A dolgok orvoslásáról addig álmodni sem lehet, ameddig mentalitásváltás nem történik, és ha az egymáshoz történő odafordulás be is következik, szükséges eltanulni a párbeszéd alapszabályait. Mit is jelent a dialógus?

Die Torheit der Predigt Die reformierte theologische Ausbildung in Siebenbürgen legt den Schwerpunkt ihrer Vorbereitung auf die Verkündigung Gottes Wortes. Trotzdem folgt nach der theologischen Ausbildung keine Reflexion auf die Predigt. Es gibt kein Predigerseminar oder ein anderes Forum, wo alle Fragen über die Predigt besprochen werden könnten. Dass die Verkündigung des Evangeliums ein notwendiger Dienst ist, damit sind alle Pfarrer einverstanden. Die Wichtigkeit der Predigt wurzelt in dem missionarischen Befehl Jesu. (Mk16,15–16) Aber in der sich ständig ändernden Welt ist es notwendig immer wieder die Frage zu stellen: wer, wem, was und wie predigt? Wer eine solche Untersuchung beginnt, der muss auch das Leben und den Dienst der Prediger grundsätzlich analysieren. Während dieser Untersuchung erscheint unvermeidlich die vernachlässigte Problematik der Seelsorge der Pfarrer. Ein bestimmender Faktor der Predigt ist die Gemeinde. Wenn jemand in Siebenbürgen über diesen Einfluss reden möchte, kann das nicht authentisch tun, wenn er die kirchlichen und nationalen Minderheits-Situationen der siebenbürgischreformierten Kirche nicht beachtet. Trotzt jedem Einfluss, der auf die Predigt und auf den Prediger wirkt, bleibt bestimmend für die Predigt das gehörte und verstandene Wort Gottes. Wenn der Pfarrer das verkündigte Wort Gottes auf sich selbst bezieht, dann wird die Predigt glaubwürdig und aktuell. Durch diese glaubwürdige und aktuelle Predigt kommt auch heute die heilende Wirkung des Evangeliums zur Geltung. Die aufrichtige Selbstprüfung darf nicht aus der Untersuchung ausbleiben. Ein Ergebnis der Selbstprüfung ist, dass der Pfarrer weniger sprechen wird, aber er wird mehr sagen. Die Grundbedingung der glaubwürdigen, aktuellen Predigt ist der Glaube. Die Verkündiger und Hörer des Evangeliums müssen und können dafür ständig beten. Durch den Glauben verstehen wir, dass Gott für den Prediger und um sein Wort sorgt. „Denn gleichwie der Regen und Schnee vom Himmel fällt und nicht wieder dahin zurückkehrt, sondern feuchtet die Erde und macht sie fruchtbar und lässt wachsen, dass sie gibt Samen, zu säen, und Brot zu essen, so soll das Wort, das aus meinem Munde geht, auch sein: Es wird nicht wieder leer zu mir zurückkommen, sondern wird tun, was mir gefällt, und ihm wird gelingen, wozu ich es sende“. (Jes 55,10–11)

The Life-work Which Reveals the Delusion of Christianity, the Kierkegaardian Criticism of the Church and Christianity. Entropy is a main characteristic of the human world; consequently the Church also has a similar tendency. Criticism is in symbiosis with Christian life. One of the most important critical analysis of Christianity is made by Kierkegaard. To understand his life-work from the point of view of criticism, we have to deal with three important aspects: a) The religious influence in his childhood. His family comes from the Moravian tradition; he had the opportunity to examine the dark side of this tradition as wel. b) His relationship to other personalities belonging to the golden age of Denmark. This period is characterized by the intensive reception of Hegel. Kierkegaard could not agree with the Danish Hegelians, because his consequent subjectivity was in permanent polemics with the objectivity of speculative theology. c) The methodology of Kierkegaard – interpretation. The Danish thinker used two types of communication, the direct and the indirect one. The indirect communication is characteristic for his poetical, aesthetical works. This type of communication has a maieutical character, in this manner the writer helps the reader find the truth, but he never gives formulated definitions. An other characteristic of his works are the use of pseudonym for the name of writers’. Kierkegaard protests against the quoting of this works under his own name, because he personally does not agree whit the opinion of the authors. Kierkegaard’s writings at the beginning include aspects of criticism, but in the last period he mostly attacks Christianity. In 1850 was published his Training in Christianity. In this book we can find the main points of his criticism, but after bishop Mynster’s death in 1854 his criticism becomes the sharpest. The targets of his criticism are: the erroneous Church – concept and the problem of sate Church; the cheap grace; the different sins of clergies; the insufficiency of knowledge for true Christian faith, and the discrepancy between Christian teaching and personal life of religious teachers.