Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Karasszon Dezső615 -- 641

Közismert, hogy Huszár Gál debreceni énekeskönyve (1560/61) a 16. századi magyar református istentiszteleti éneklés gazdag, kottás dallamközlései révén is megkerülhetetlen forrása. Most úgynevezett rubrikái, rövid, vagyis itt-ott hosszabb liturgikus utasításai kerülnek a vizsgálat középpontjába, amelyek egyrészt kirajzolják a korabeli istentisztelet lefolyását, másrészt tapinthatóvá teszik az egymást követő liturgikus pillanatok mind teológiai, mind érzelmi-poétikai értelemben vett tartalmát. Segítségükkel lehetővé válik az énekek istentiszteleti műfajok szerinti csoportosítása is. A tanulmány a jelenkori református istentisztelet régóta esedékes, reformátori szellemű megújításához kíván hozzájárulni, alapvetően fontos információkkal is, de az inspirációs bázis feltárásával is.

Református Szemle 115.6 (2022)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Kovács Ábrahám56 -- 88

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül. A tanulmányban először Erőss Lajost mint elfelejtett dogmatikust mutatom be, majd röviden kitérek a buddhizmusról alkotott véleményére. Ez után Karl Barth japán zen buddhizmusról alkotott véleményét elemzem, azzal a céllal, hogy az mennyire felel(t) meg az összehasonlító vallástudományon vagy éppen a rendszeres teológián belül művelhető összehasonlító vallásteológiai vál­lalkozásnak. Továbbá, e tanulmányban azt elemzem és vizsgálom kritikailag, hogy az említett teológusok keresztyén dogmatikai szemszögből miképpen viszonyultak más vallásokhoz és az üdvösségről szóló tanítás elemzésekor milyen következtetésekre jutottak.

Református Szemle 114.1 (2021)SzaktanulmányRendszeres teológia
Kovács Ábrahám387 -- 403

Ebben a tanulmányban szeretném röviden bemutatni a keresztyénség három alapvető hozzáállását más vallásokhoz, és rávilágítani a vallásközi párbeszéd és az összehasonlító vallásteológia kérdéseire. Ezek után a posztliberális teológia George Lindbeck által jelzett felfogásának újszerűségét és annak kritikai értékelését mutatom be.

Református Szemle 108.4 (2015)SzaktanulmányRendszeres teológia
Karasszon Dezső454 -- 457

Az Öreg graduált énekelni kell. Azok a tiszteletes és tudós atyák, akik az elmúlt évtizedekben az Öreg graduált kutatták, általában ilyesmiket mondtak róla: milyen szép – milyen gazdag – milyen biblikus – milyen értékes – milyen kár (hogy ma már
nem eleveníthető föl).

Református Szemle 104.4 (2011)Egyháztörténet
Kovács Ábrahám29 -- 54

A teológiai liberalizmus főbb vonásait úgy érthetjük meg, ha először megvizsgáljuk annak „hitvallását”. A magyar liberális teológia fő célja, hogy a reformációtól a 19. századig húzódó szabadelvű keresztyénséget, azaz az általuk helyesnek tartott „evangéliumi szellemet az egyes korszakoknak megfelelő alakban felmutassa”.

Református Szemle 104.1 (2011)Rendszeres teológia
Kovács Ábrahám214 -- 221

The purpose of this study is twofold. First, it sets the historical context in which Aphrahat wrote his Demonstrations and deals with the interesting relationship between his writings, ‘against the Jews’ and the Sassanian persecution of Christians. It also treats his refutation of the Jewish charges. Secondly, it addresses his ‘unique’ view of christology which is not in line with the Nicene decision concerning one aspect yet at the same time it is congruent with it. The paper also tries to point out that his view on christology was ‘unique’ but not exceptional in the Early Church.

Református Szemle 102.2 (2009)Egyháztörténet