Journal index

Az idén száz éve, 1916. április 8-án született Nagy István ahhoz az erdélyi lelkipásztor-generációhoz tartozott, amely a két világháború közötti ébredési mozgalom bibliaköreinek, illetve az 1921-ben megalakult Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) tavaszi és nyári konferenciáinak bibliás, hitvallásos és építő légkörében nevelkedett.

Az első idegen nyelvű számunk nem maradt visszhang nélkül. A nem magyar anyanyelvű, külföldi megrendelőink örömmel üdvözölték kezdeményezésünket, és köszönetüket fejezték ki azért, hogy a közölt tanulmányok tartalma felől nem csak a rövid összefoglalások révén szerezhettek tudomást, hanem azokat teljes egészükben olyan nyelven olvashatták, amely érthető volt számukra.

Keresztség és új élet. Exegetikai tanulmány Róm 6,1–11 alapján
A dolgozat a keresztség és az új élet viszonyát vizsgálja, és a keresztyén egzisztencia
lényegét igyekszik megragadni. Az alapvető feszültség a Krisztusban adott váltság valóságát jelző egyszeri keresztség és az állandó követelményként jelentkező etikai elkötelezettség együttállásából származik. Ha a megkereszteltekre nézve igaz az, hogy a keresztségben meghaltak a bűnnek (Róm 6,2), éspedig Jézus Krisztus egyszeri halála és feltámadása által, akkor mi értelme van még az apostoli intelemnek: „ne uralkodjék a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban” (Róm 6,12).
Ezt a kérdést a dolgozat a római levél krisztológiai kijelentéseinek vizsgálata felől közelíti meg. A krisztuseseményben az lett nyilvánvalóvá, ahogyan Isten az ember üdvösségére cselekedett és cselekszik kegyelmesen. A keresztyén egzisztencia feszültsége tehát az isteni cselekvés sajátosságának következménye: benne van a megváltás ajándéka és végső kiteljesedésének ígérete. A keresztyének új élete – Istenhez való viszonyulásuk az egész életet formáló hitben – valóság és követelmény egyaránt. A keresztyén lét lényege az a hit, mely mindvégig ugyanarra a kegyelemre támaszkodik, amelyet a keresztségben már megtapasztalt.

George Plasger: Ötletadó dolgozat Kálvin Institutiója Weber-fordításának 2008. évi kiadásához
ford. Balogh Béla

A szegény irigykedik a gazdagra. Szeretne ő is gazdagabb lenni. Ha pedig ez nem lehetséges számára, meggyűlöli a gazdagot, és kárörömmel várja vagy szemléli lebukását. De Istennél nincs lehetetlen (Lk 18,27) – figyelmeztet Jézus. Márk leírásában pedig azt is olvashatjuk, hogy amikor Jézus rátekintett a gazdagra, megszerette, és amikor rámutatott egyetlen fogyatkozására, azonnal bizonyságot tett segítőkészségéről.1 Ennél a mondatnál időzve, Kálvin először azt a korabeli római katolikus felfogást bírálja, miszerint „az erkölcsi jó cselekedetek (melyek nem a Szentlélek ösztönzése révén jönnek létre, hanem megelőzik az újjászületést) megfelelő érdemeket szereznek.”2 Majd rögtön tisztázza, „hogy Isten csakis fiait öleli magához atyai szeretettel, akiket az örökbefogadás lelkével újjászül, s ezt a szeretet eszközli, hogy az ő ítélőszéke előtt tetszést találnak. E szerint az értelem szerint szerettetni az Istentől és megigazulni őelőtte, hasonló jelentésű kifejezések."

A reformátori és kálvini örökség iránti hűség jól követhető a Református Szemle hasábjain megjelent írásokban, és különösen az 1960-as évek derekától, amikortól ugyanis rendszeressé vált a tanulmányok közlése. De a systematica teológiai tanulmányok sorában már az 1950-es évektől nyomon követhető a reformátorok tanítása és természetesen a Kálvin iránti fokozott érdeklődés.