Journal index
Elsődleges fülek
Jónás Norbert Ferenc
› 109 -- 138
A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy funda¬mentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is. Alexandriai Philón a befogadó álláspontot képviselt, sőt betérésre buzdított. Számára a rituális szokások háttérbe szorultak, és inkább a Törvény tanítását és tanulmányozását hangsúlyozza. Josephus Flavius, aki farizeus neveltetésben részesült, a művelt római rétegnek írja könyveit, amelyek apologetikus jellegűek is: meg akarja ismertetni a zsidók vallását és életvitelét, s azt, hogy ez mennyire volt vonzó, a betérőkről szóló történetekkel szemlélteti. Ezek közül kiemelkedik Adiabene uralkodójának és anyjának zsidó hitre való áttérése. Írásai nyitottságot érzékeltetnek a prozeliták irányában. A diaszpórai zsidósága nyitottabb a prozeliták irányában, mint a palesztinai, ugyanakkor a birodalom nagyobb városaiban élő zsidó közösséget megvető ró¬mai polgárok inkább negatívan értékelik a prozelitizmust, és erőszakos nyomulásnak, illetve politikai húzásnak tekintette a zsidó „missziót”.
Református Szemle 116.2 (2023)
› Szaktanulmány
› Újszövetség
Balogh Béla
› 711 -- 717
A debreceni szerkesztői közösség új, magyarított címmel látta el tudományművelő folyóiratát. Ugyanakkor az előd folyóiratéhoz képest új licencszámot szerzett.
Református Szemle 109.6 (2016)
› Recenzió, kritika
› Különféle
Balogh Béla
› 453 -- 455
› Református Szemle 107.4 (2014)
› Recenzió, kritika
› Ószövetség, Újszövetség
Dávid István
› 662 -- 680
Ez a tanulmány a Farkas utcai templom jelenlegi orgonája felszentelésének századik évfordulójának megünnepléséről szól. Az 1913. december 19-i átadás, majd a jelkép értékű karácsonyi használatbavétel óta eltelt idő számvetésre és tisztázásra ad lehetőséget, s ez nemcsak a Kolozsvár-Belvárosi Református Gyülekezet közösségének lehet fontos, hanem egy tágabb kör számára is. Ezáltal e kiemelt egyházzenei központ még-inkább megkaphatja méltó helyét az egyetemes egyházzene történetében, illetve az orgonák történetében.
Református Szemle 106.6 (2013)
› Egyháztörténet
Dávid István
› 166 -- 178
Ez a tanulmány a két világháború közötti erdélyi társadalomelméletnek és politikai filozófiának korántsem kimerítő vizsgálatára vállalkozik.
Református Szemle 106.2 (2013)
› Rendszeres teológia
Balogh Béla
› 624 -- 630
Dr. Geréb Pál (1912–1991) teológiai professzor emlékezete. - Összeállította: Adorjáni Zoltán
Református Szemle 105.6 (2012)
› Egyháztörténet
Dávid István
› 471 -- 479
Az Öreg graduál korában készült templomi leltárakból tudjuk, hogy a berendezések olyan térbeli elhelyezést mutattak, melyek mai napig az egyházi éneklés egykori liturgiai fontosságát jelzik: a liturgikus tér központi részén állt az ének vezetésével megbízott felelős személy, iskolás gyerekek között.
Református Szemle 104.5 (2011)
› Gyakorlati teológia