Journal index

a dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentő módjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját. Nem arról van szó, hogy az utóbbi visszavonná az előbbit, hanem annak jelzéséről, hogy a bűnbánat hiánya könnyűszerrel irracionálissá és kérdésessé teheti a megbocsátást; s ugyanígy a tettes arroganciája, amely arról árulkodik, hogy méltónak érzi magát arra a mérhetetlen ajándékra, amit a megbocsátásban az áldozat nyújt számára.

Ez a dolgozat a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az unde malum? kérdésére.

Feltételezésünk szerint Jankélévitch megbocsátásfogalmának a helyenként megmutatkozó inkoherenciája összefüggésben van metafizikájának belső ellentmondásaival. A következőkben azt kívánjuk feltárni, hogy vajon megalapozott-e ez az elgondolás?

A debreceni szerkesztői közösség új, magyarított címmel látta el tudományművelő folyóiratát. Ugyanakkor az előd folyóiratéhoz képest új licencszámot szerzett.

Jankélévitch embere a megtévesztésig hasonlít a Pascaléhoz: ugyanaz a létbe vetett lény, aki reszketve fülel a végtelen terek iszonyatos csöndjére, aki nem keres magának kívülálló kilátótornyot, ahonnan aztán elégedetten szemlélhetné, mint gróf a birtokát, a világot. Ez az ember sohasem fog Leibniz módjára grandiózus szinopszisokból ilyen magaslatot fabrikálni magának. Ellenkezőleg.

Vannak-e egyáltalán keresztény megoldások világi problémákra? – töpreng Dietrich Bonhoeffer, a 20. század erkölcsi gondolkodásának meghatározó alakja egy 1941-es írásában. A kérdés ma még nagyobb súllyal nehezedik az egyházakra, mint háromnegyed századdal ezelőtt. Nélkülözhetetlen kalauz ez a töredékesen is teljes mű mindazok számára, akik nem hajlandók kétes megoldásokkal elfojtani az ember sóvárgó igényét arra nézve, hogy együtt lássa a teremtményt és a Teremtőt, a történelmet és a történelem Urát, a testet és a testté lett Igét.

Dr. Geréb Pál (1912–1991) teológiai professzor emlékezete. - Összeállította: Adorjáni Zoltán

Nemcsak az 1636-os évnek, hanem a fejedelmi nyomda egész korszakának legnagyobb teljesítménye a Geleji Katona István és a püspöki székben elődje, Keserűi Dajka János által összeállított Öreg graduál volt. A fejedelmi nyomda készletében 1632-től 1636-ig történt gyarapodás (egy már korábban is meglévő nagyméretű betű kurrens betűkkel való kiegészítése, egy további kiemelő típus és két nagyméretű, fából készült fraktúr sorozat) már nyilvánvalóan a nyomda legnagyobb vállalkozásával, az Öreg graduállal hozható összefüggésbe. Ezekkel a nagyobb méretű, jól olvasható betűkkel készültek a Graduál címsorai, egész szövege pedig egy fokozattal kisebb, de még mindig jól olvasható „öregbetűkkel”.

Id. Tankó Béla Kolozsváron folytatott egyetemi tanulmányokat, az Erdélyi Református Egyházkerület Theológiai Fakultásán és a hajdani Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Kolozsvár nemcsak azért játszott döntően fontos szerepet életében, mert itt lehetett hallgatója a nagy példaképnek, Böhm Károlynak és itt vetette meg esztétikai szemléletének alapjait, hanem azért is, mert itt szerezte doktori fokozatát s ért el tudományos pályájának első jelentős mérföldkövéhez. Igazán nagy professzorrá azonban egy másik híres iskolavárosban, Debrecenben vált, ahol leszármazottai a mai napig élnek. Ez a dolgozat arra nyújt rálátást, hogy Tankó Béla miképpen viszonyult az esztétikai neveléshez, milyen véleményt alkotott róla. Mindezeket az esztétikához kapcsolódó írásaival igyekszünk szemléltetni.