Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Kolumbán Vilmos József609 -- 624

Az itt közölt szöveg a kolozsvári kollégium tanácsa által 1786-ban kidolgozott etikai kódex. Az 1780-as évek az iskolai kódexek kora voltak. Ebben az időszakban a Habsburg Birodalom uralkodója elrendelte az oktatás központosítását. Ezért az Erdélyi Református Egyházkerület a kollégium és a népoktatás átfogó átszervezésére készült. Ez a szabályzat egyedülálló, és a nemesek és uralkodók szellemi hagyatékához hasonlítható. Fontos jellemzője, hogy csak nemesi származású fiataloknak szánták, és valószínűleg emiatt nem is alkalmazták. 

Református Szemle 116.6 (2023)SzaktanulmányEgyháztörténet
Bekő István Márton353 -- 376

Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott felismeréseiről. Többek között esett már szó a hatástörténetről, de a recepciókritikáról is. Ez utóbbi foglalkozik az olvasó értelmezésbeli tevékenységével és az olvasási folyamattal, amelynek során előáll a szöveg jelentése. Világi képviselői között találjuk Wolfgang Iser, Umberto Eco és Hans Robert Jauss nevét. Használt fogalomtárához tartozik a szöveghézag, a bennfoglalt olvasó, a történeti olvasó, a nyitott mű, a befogadás, az olvasói enciklopédia. Az értelmezés rendjén az olvasó is szükséges elemként kerül a szerző és szöveg mellé. Az itt közölt szövegvizsgálat a recepciókritika felismeréseit alkalmazva tárja elénk Mk 6,34–44 szövegvizsgálatát, és folytatása a Református Szemlében megjelent Márk 4,35–41 recepciókritikai értelmezése sorozatnak.

Református Szemle 113.4 (2020)SzaktanulmányÚjszövetség
Petrőczi Éva559 -- 566

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

Református Szemle 112.5 (2019)SzaktanulmányEgyháztörténet
Bekő István Márton375 -- 396

Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség
Kolumbán Vilmos József56 -- 61

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Kolumbán Vilmos József194 -- 202

1791. évi küküllővári zsinaton határozatban tiltották meg Endemann Sámuel németországi egyetemi tanár tankönyveinek erdélyi használatát. Az ügynek semmiféle előzménye nem volt, a két hazai érintett tanár, Zilahi Sebes János és Bodola János pedig meglepődve vette tudomásul a zsinat határozatát. Mindketten hosszú levelet írtak a maguk mentségére, amelyben elutasították az eretnekség vádját, és procedurális hibák elkövetésével vádolták a zsinatot. Egyetértettek abban is, hogy Endemann Sámuel a református ortodoxia kiemelkedő teológusa volt, akinek igazhitűségét sem Németországban, sem máshol nem kérdőjelezték meg, viszont elismerték, hogy teológiai rendszerében olyan kérdésekkel is foglalkozott, illetve olyan válaszokat adott, amelyek eltértek a hagyományos református hitvallási iratoktól.

Református Szemle 111.2 (2018)ForráskiadványEgyháztörténet
Bekő István Márton461 -- 464Református Szemle 111.4 (2018)Alkalmi megemlékezésÚjszövetség
Kolumbán Vilmos József62 -- 78

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Kolumbán Vilmos József632 -- 648

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

Református Szemle 110.6 (2017)ForráskiadványEgyháztörténet
Kolumbán Vilmos József191 -- 201

A protestáns nevelésről szóló tudományos irodalom egyetért azzal, hogy a református gyülekezetek közoktatási rendszerének főbb elveinek meghatározása szorosan kapcsolódik Melanchton Fülöp nevéhez. A "német elöljáró", amint ismertté vált, úgy ítélte meg, hogy az oktatás célja személyes felelősségvállalás.

Református Szemle 109.2 (2016)SzaktanulmányEgyháztörténet
Kolumbán Vilmos József55 -- 67

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.

Református Szemle 109.1 (2016)SzaktanulmányRendszeres teológia, Egyháztörténet
Kolumbán Vilmos József432 -- 444

Már gyermekkorában felfigyeltek kivételes emlékezőtehetségére. Úrvacsoraosztáskor egyszeri hallás után megtanulta a bibliai aranymondásokat. Tehetségével és a történelem iránti vonzódásával Enyeden is hamar kitűnt diáktársai közül, s az sem zavarta, ha a társai, sőt tanárai kinevették amiatt, hogy mindenféle régi iratot összevásárolt. Rokonként és szervezőként ő is részt vett az 1763-ban elhalálozott anyai nagybátyja, Hermányi Dienes József könyveinek és kéziratainak árverezésénél, sőt rálicitált a régi kéziratokat gazdasági céllal megvásárolni kívánó örmények áraira, és így került birtokába anyjai nagybátyja bibliotheca ambulansnak, vagyis mozgó könyvtárnak is nevezett felbecsülhetetlen értékű hagyatéka.

Református Szemle 107.4 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet
Bekő István Márton595 -- 609

A Kolozsvári Protestáns Teológia fennállásának 100. évfordulója alkalmára a teológia akkori tanárai feldolgozták az erdélyi református lelkészképzés kolozsvári történetének első ötven esztendejét, és ebből tudományos értékű, egyház- és teológiatörténeti jellegű kötetet állítottak össze.

Református Szemle 106.6 (2013)
Kolumbán Vilmos József404 -- 422

Az arminianizmus néven elhíresült holland teológiai vita Jacobus Arminius leideni tanár nevéhez fűződik. Szerinte a kálvini predestináció-tan nem egyeztethető össze Isten jóságával és könyörületével, hiszen ez azt jelenti, hogy Isten akaratában benne van az elvettetés és a büntetés is. A németalföldi református teológia 17. századi legnagyobb vitáját kiváltó irányzata a coccejanizmus volt. Alapítója Johannes Koch, német származású teológus volt. Ellentétben korának uralkodó irányzatával vallotta, hogy a teológia elsősorban nem elméleti, hanem gyakorlati tudomány, amelynek az a célja, hogy az ember vigasztalást nyerjen mind a földi, mind pedig a túlvilági életet illetően.A 17. században nagy port kavaró remonstráns teológiával szembeni dordrechti zsinat határozatait úgy Németalföldön, mind Erdélyben kötelező érvényűnek tartottak és minden olyan kezdeményezést, amely az egykori zsinat határozatainak felülvizsgálatát szorgalmazta, elutasítottak, pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy azok revideálása a megváltozott gondolkodásmód következtében elkerülhetetlen.

Református Szemle 105.4 (2012)Egyháztörténet
Kolumbán Vilmos József637 -- 650

Az erdélyi úrvacsorai viták holtpontról való kimozdulásában nagy szerepe volt a Heidelbergi Káténak. 1566-ban Erdélybe érkezett Heidelbergi Kátét a hazai unitárius meggyőződésű tábor a saját szempontjai szerint átdolgozta, Méliusz közbenjárásának köszönhetően a káté a két tábor közti megegyezés szerinti módosított változata jelent meg 1566-ban Kolozsváron Catechismus Ecclesiarum Dei címmel.

Református Szemle 104.6 (2011)Egyháztörténet
V. Ecsedy Judit363 -- 371

Nemcsak az 1636-os évnek, hanem a fejedelmi nyomda egész korszakának legnagyobb teljesítménye a Geleji Katona István és a püspöki székben elődje, Keserűi Dajka János által összeállított Öreg graduál volt. A fejedelmi nyomda készletében 1632-től 1636-ig történt gyarapodás (egy már korábban is meglévő nagyméretű betű kurrens betűkkel való kiegészítése, egy további kiemelő típus és két nagyméretű, fából készült fraktúr sorozat) már nyilvánvalóan a nyomda legnagyobb vállalkozásával, az Öreg graduállal hozható összefüggésbe. Ezekkel a nagyobb méretű, jól olvasható betűkkel készültek a Graduál címsorai, egész szövege pedig egy fokozattal kisebb, de még mindig jól olvasható „öregbetűkkel”.

Református Szemle 104.4 (2011)Egyháztörténet
Kolumbán Vilmos József88 -- 99

Kiss Gergely peregrinációjával kapcsolatosan több, egymásnak ellentmondó vélemény is megfogalmazódott az idők során. A 19. századi életrajzírók többsége, Pálffy és Török István kivételével, nem írt életének e kevésbé ismert szakaszáról, s a 20. századi publikációk is, Mózes András munkája kivételével, csupáncsak érintőlegesen számolnak be róla.

Református Szemle 104.1 (2011)Egyháztörténet
Kolumbán Vilmos József636 -- 648

Az izgágaságáról és meggondolatlan természetéről elhíresült Makfalvi József neve a 18. század első felében közel két évtizeden át többször is előfordul a református zsinatok jegyzőkönyveiben, valamint a főkonzisztóriumi iratokban. Nevéhez két per is kötődik. 1734–35-ben derült ki, hogy a németalföldi tanulmányútjáról hazatért Makfalvi heterodoxiát hirdet. Ügyének kivizsgálása után elkötelezte magát a református hitvallások megtartására, majd 1735-ben főnemesi támogatással fogarasi lelkésznek hívták meg. 1741 végén anyagi ügyek miatt összetűzésbe került a fogarasi konzisztóriummal. A rendkívül bonyolult kérdés rendezését nehezítette az, hogy valamikor 1742 körül ismét univerzalista meggyőződését hirdette a szószékről. A két ügy egy idő után óhatatlanul is összekapcsolódott, előrevetítve Makfalvi lelkészi státuszának felfüggesztését.

Református Szemle 103.6 (2010)Egyháztörténet
Kolumbán Vilmos József421 -- 434

Oderafrankfurti és franekeri tanulmányok után nagyenyedi másod-, majd első lelkésszé választották Nádudvari Sámuelt. 1740-ben a Marosvásárhelyi (Református) Kollégiuma filozófia és matematika tanára lett. Amellett, hogy igen népszerűnek számított a diákok körében, szembe kellett néznie élete akadályaival, még mindig tartott a külföldi tanulmányok miatti adósság terhe. Növekvő tartozásai, valamint a további sikertelensége második házasságával, rossz fényt vet a tanári pályájára. Végül 1747-ben, titokban elmenekült a városból.

Református Szemle 103.4 (2010)Egyháztörténet
Bekő István Márton449 -- 456

Bekő István Márton, Pfarrer des kirchlichen Gymnasiums von Odorheiu Secuiesc, hat seine Disputation am 01. Juli 2010 an das Protestantisch-teologisches Institut von Klausenburg (Cluj, RO) gehalten. Sein Forschungsbereich ist Neues Testament, er hat sich mit der Problematik des Verstehens der markinischen Wundererzählungen beschäftigt.
In seiner Arbeit sezt der Verfasser die Forschung auf zwei Schwerpunkte: einerseits arbeitet er historisch, und formuliert aus dem Sichtpunkt der Erstleser/innen eine hypothetische Erstrezeption der Wundererzählungen; anderseits untersucht er die markinische Wundererzählungen empirisch, und betrachtet die wichtige hermeneutische Fragen, die das Verstehen der Wundererzählungen beinflussen. Im Schlusskapitel der Dissertation sind die spezielle und allgemeine hermenutische Konklusionen über die Wundererzählungen formuliert: das Wirklichkeitsbild der Leser/innen, die Rolle der Analogien, der Verstehensprozess, die Nonlinearität des Verstehens, die Berührung der Faktoren, und der Einfluss Gottes auf den Verstehensprozess.

Református Szemle 103.4 (2010)Újszövetség
Kolumbán Vilmos József340 -- 351

Nádudvari Sámuel 1740-ben Kövesdi után került Marosvásárhelyre, miután április 26-án a kollégiumi diákság levélben kérte fel a filozófiai és matematikai tárgyak oktatására az akkor nagyenyedi első lelkészi tisztséget betöltő Nádudvarit, aki már május 2án igennel válaszolt a felkérésre, s megköszönte az iránta mutatott bizalmat.

Református Szemle 102.3 (2009)Egyháztörténet
Bekő István Márton69 -- 81

Die wichtigsten hermeneutischen Fragen der Rezeptionskritik. Der Verfasser versucht in seiner Arbeit einige wichtige Fragen der Rezeptionskritik für die ungarische Teologie darzustellen. Ganz am Anfang macht er deutlich, dass er den Namen Rezeptionskritik von dem Berner Neutestamentler Moises MayordomoMarín verleiht, der statt der verschiedenartigen literaturwissenschaftlichen Nomenklatur eine gemeinsame Benennung gefunden hat. Durch einen kurzen Überblick der Hermeneutik-Geschichte zeigt der Verfasser die Schwerpunkte der Auslegungsgeschichte vom I. Jh. bis heute. Damit kommt er direkt zur Hauptlinie seiner Arbeit, zu Theorien über die Rolle des Lesers in der Interpretation und zur Bedeutung der Interaktion Verfasser-Text-Leser in der Rezeption. Die Gedanken Umberto Eco-s über offene Kunstwerke, Hans Robert Jausses über die ästhetische Wirkung der Werke, Wolfgang Isers über implizite Leser und den Akt des Lesens, über das Öffnen neuer Perspektiven der Interpretation durch das Einführen neuer Elemente in die historische Analyse der Texte. Um zu zeigen, dass die im Rahmen der Literaturwissenschaft formulierten innovationsartigen Gedanken ihre Wirkung in der neutestamentlichen Theologie auch gemacht haben, stellt der Verfasser solche Neutestamentler (Hubert Frankemölle, Bas van Jersel, Heike BeeSchroedter, Ulrich Luz, Moises Mayordomo-Marín, Peter Müller) vor, die schon in ihren Werken die literaturwissenschaftliche Ergebnisse nutzbar gemacht haben. Zum Schluss formuliert die Arbeit den „kleinsten gemeinsamen Nenner” der literaturwissenschaftlichen Theorien. Der Verfasser sieht den Wert der Rezeptionskritik darin, dass die historisch-kritische Exegese neue Impulse durch das Leser-Element der Literaturwissenschaft bekommen wird.

Református Szemle 100.1 (2007)Újszövetség
Kolumbán Vilmos József760 -- 778

The History of the Endeman-story. Comparing the dispute which took place at the end of the eighteenth century with earlier cases of doctrinal discipline it becomes evident that whilst both Nádudvari and Huszti admitted to their guilt, and the accusers also proved all the accusations, in this dispute neither the defendants did confess their guilt, nor the accusers were able to prove their observations beyond any reasonable doubt as they did before in the two former trials. The fact that the two accused teachers, Bodola and Zilahi repeatedly refer to the unfounded and superficial character of the allegations in their apologetic letters shows the existence of personal dissension. Further, the error in the dating of the synod's indictment (containing the wrong year) speaks for itself. The Supreme Consistorium also referred to the the synod's allegations as 'prejudice' and 'wrong opinion'. Further, one should not forget that after the closure of the trial the two teachers continued their work undisturbed, moreover, they were looking forward to a bright career. Nonetheless, had they been proven guilty of heresy (heterodoxy), this would undoubtedly have meant the end of their teaching as well as ecclesiastical activities. According to the presently available evidence including the still extant material of the trial we can assert beyond reasonable doubt that in the Endemann case some personal antipathies and not the rejection of the ecclesiastically accepted confessions stood at the basis of the dispute.

Református Szemle 100.4 (2007)Egyháztörténet