Journal index

Kovács Albert (1838–1904) teológiai szabadelvűségének forrásait azért szükséges feltárnunk, mert ezek nélkül nem lehet megérteni teológiai gondolkodását, és az ő helyét sem tudjuk meghatározni a liberális teológia, azon belül ezen irányzat magyarországi képviselőinek igen széles palettáján. Ebben a tanulmányban azon a hatásoknak eredetét kíséreltük felderíteni, amelyek gyermekkorában, kollégiumi, erdélyi és külföldi teológiai tanulmányai alatt érték, és gondolkodását formálhatták.

A mezőbándi gyermekévek egyfelől a családban jelenlevő egyháziasságot, egyházszeretetet, másfelől a hanyatló egyház válságos helyzetének a felismerését nyomták bele kitörölhetetlenül lelkébe. Iskolai évei alatt főleg a racionalizmus eszmerendszerével ismerkedhetett meg, amely megalapozta a későbbi liberális teológiai irányultságot.

Utrechti és Göttingeni tanulmányai alatt egyaránt érhették liberális, közvetítő és ortodox hatások, hazatérése után a radikálisan liberális Ballagi Mór (1815–1891) hatása alá kerülhetett, s bár ez egyértelműen a liberális oldalra állította őt, ilyen irányultága mégsem zárta ki a külföldön megismert hitvalló teológiai iskolák képviselőitől átvett gondolatok felhasználását és alkalmazását.

Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

A református nevelés és oktatás történelmi hagyományainak és Karácsony Sándor munkáságának rövid áttekintése után kijelenthetjük, hogy a református iskoláztatás hagyományai beleépültek Karácsony Sándor pedagógiájába. Az évszázadok során formálódott református pedagógia jó alapot teremtett és teremtett a diákoknak tudásuk kiszélesítésére és a közösségi magatartás kialakítására. A széles spektrumú koncepció hatékonyságát több neves református tudós igazolja. A bibliai alapon nyugvó mellérendelő viszony kialakítása embertársainkkal mindenki számára megadja a lehetőséget, hiszen egyenlő mértékben fogad el és tiszteli a másik embert. Karácsony Sándor koncepciója és tevékenysége azt szemlélteti, hogy a protestáns elveket miként lehet alkalmazni a gyakorlatban. Ő arra törekedett, hogy példát mutasson a neveltjeinek, és hogy tanúbizonyságot tegyen református hitéről. Tevékeny közösségi ember volt, aki nagy hatást gyakorolt tanítványi körére. Ezért szellemi örökségének ápolását több egyesület, intézmény, műhely fontosnak tartja napjainkban is. Ezeknek alapítói között megtalálhatjuk egykori tanítványait, de már azt újabb tanítványi csoport is.

Olvastam egykor, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nagy bibliaolvasó volt. Ha jól emlékszem, életében legalább hússzor végigolvasta az egész Bibliát! Aki ezt meg tudta tenni, annak nagyon hűségesen és kitartóan kellett Bibliát olvasnia. Hogy az átlagos magyar hívők és családok – ha egyáltalán léteznek „átlagos” magyarok – milyen hűségesen és kitartóan olvassák a Bibliát, azt mostanig nem tudtam igazán megismerni. De nagyon kíváncsi vagyok rá.

A történetnek, illetve a történelem szemléletének két lehetséges módja létezik: az immanens filozófia-történeti szemlélet, valamint a kijelentésen alapuló teológiatörténeti elemzés. Van-e kapcsolat a kettő között? Mit jelent Barth két alapvető fogalma: mi a Geschichte (történet) és mi a Historie (történet) kapcsolata és különbsége? Milyen történetszemlélettel találkozunk Barthnál és vajon mennyire igaz a kizárólagosság vádja történetszemléletének krisztocentikus koncentrációjára vonatkozóan?

Az esszencia (lényegi lét) és az egzisztencia (létező lét) közti szembenállás körülírására Tillich fogalmi eszközként az elidegenedés (Entfremdung) fogalmát választja. A fogalom azt a funkciót vette át, amelyet a klasszikus teológiában a bűn fogalma közvetített: az Isten és ember közti elválás kifejezését.Az elidegenedés fogalma Tillich rendszerében alapvető szerepet játszik, mivel az esszencia és az egzisztencia komplex kapcsolatstruktúráját – az esszenciális egységben levő egzisztenciális ellentmondást – meg tudja fogalmazni.Ha az egzisztencia lénye az elidegenedés fogalmában kifejezésre jut, és Tillich egzisztencia alatt elidegenedett egzisztenciát ért, felmerül a kérdés: miért hagyta meg mégis Tillich a klasszikus bűnfogalom használatát és milyen célt szolgál mindez?

Napjainkban is égető kérdés, hogy mi a szabadság. A szolgaság a rabság ellentéte volna? Az Újszövetség viszont világosan tükrözi, hogy Jézus Krisztus viszonylagossá tette a szabadságot, illetve a rabságot. Az ember mindig valakinek vagy valaminek a rabja; illetve: szabad valakitől vagy valamitől. Aki rabja a bűnnek, az „szabad” az igazságtól, a világ Isten akarata szerinti rendjétől. Ez a szabadság kétes értékű, ugyanis az egészséges gondolkozásmód minden emberi magatartást gyümölcseiből ítél meg.

The Missiological [re]Interpretation of Abraham’s Offering, As a Potential Paradigm-Shift in [post]Modern Philosophical and Theological Reasoning. Consideration has to be taken in new view of the striking and in many ways mysterious and scandalous narrative of Abraham’s offering his son, Isaac on the mountain of Moriah. It was with Kierkegaard that this Old Testament story came to the forefront of philosophical investigations. The Danish philosopher marvelled on the obedience of the Patriarch in not even wavering (although certainly accepting the deadly burden of the angst which entails this action) to act without really understanding why Yahweh has asked for such a terrible sacrifice. Abraham is eulogized as the ‘knight of faith’, but Levinas has a different view of the story, more closely of the ‘Kierkegaardian Abraham,’ and as such opts more for a kind of ‘knight of action’ in a responsible undertaking of compassion and empathy toward the Other human being, and of the act of looking into the God-given image of the Other One. Thus he seems to put the emphasis on the second part of the narrative when God’s Angel intervenes and Levinas marvels (and opts) for this second kind of obedience based on a second Word coming from the same Yahweh, which, curiously enough, could not take Abraham by surprise, despite the seemingly contradictory demand of the God of Israel this time. In Levinas we face the embodiment of concern and responsibility as the ultimate ethical demand, when the father looks into the face of his son, and the face of the Other, as that of Abel and tells him: “Thou shalt not kill!” This inherent ‘categoricus imperativus’ reflecting on the human face of the Other is the ethical stage, and Levinas criticised Kierkegaard for replacing this ethical stage illegitimately by the religious one. The uncritically embraced neo-Kantian patterns are still lurking with both philosophers, despite the post-modern claims made especially by Levinas. The story still serves as a paradigm-shift taking place at the borderline of modernity and postmodernity, which of course will survive for long concomitantly in contemporary reasoning and in ongoing moral debates both locally (I am critically evaluating to some extent in this study Tavaszy’s philosophy as well on the matter as it emerged locally), as well as globally. Yet, the interpretation of the ‘akkedah’ of Abraham seems not to be near of completion neither with neo-Kantians and existentialists, nor with theological hermeneutics listed above. The narratives of the Moriah event, as well as the whole Genesis context of it, and beyond, the whole Old Testament-context of the Abrahamic Covenant serves us with a new missiological challenge, as Abraham and successively Israel, and finally the Messiah-Seed plays the role of a ‘missionary priesthood’ in order to bring all the nations under the blessings of salvation promised to Abraham exclusively and fulfilled through him inclusively in the whole world. After twenty centuries of Systematic theology engaging itself exclusively in a dialogue only with Western philosophy, the post-modern age might be in due time kept opened up at last to a different kind of dialogue, such as with missiology. The challenge of a new paradigm-shift emerging out of this dialogue is expected to determine the theology of mission in order to become the very mission of theology itself. That impulse would bring Christian theology and theistic ethics back again to its real and primordial state.