Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Bustya Dezső615 -- 630

Jefte történetében a bibliaolvasó több botránkoztató ténnyel szembesül. Az első Jefte származása. Lehet-e karizmatikus vezető egy parázna asszony fia? Hogyan lehet egy övéitől eltaszított személy hőssé magasztosult vezérré a veszedelem idején? A harcba induló Jefte miért akarja lekötelezni Istent egy könnyelműen tett fogadalommal, s amikor győztesen tért haza, vajon tényleg emberáldozatra volt képes, és feláldozta egyetlen leányát? Vagy pedig „csupán” élő áldozatként szentelte oda Istennek egész életére? Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni ebben a tanulmányban.

Református Szemle 112.6 (2019)SzaktanulmányÓszövetség
Kállay Dezső118 -- 126

Keresztség és új élet. Exegetikai tanulmány Róm 6,1–11 alapján
A dolgozat a keresztség és az új élet viszonyát vizsgálja, és a keresztyén egzisztencia
lényegét igyekszik megragadni. Az alapvető feszültség a Krisztusban adott váltság valóságát jelző egyszeri keresztség és az állandó követelményként jelentkező etikai elkötelezettség együttállásából származik. Ha a megkereszteltekre nézve igaz az, hogy a keresztségben meghaltak a bűnnek (Róm 6,2), éspedig Jézus Krisztus egyszeri halála és feltámadása által, akkor mi értelme van még az apostoli intelemnek: „ne uralkodjék a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban” (Róm 6,12).
Ezt a kérdést a dolgozat a római levél krisztológiai kijelentéseinek vizsgálata felől közelíti meg. A krisztuseseményben az lett nyilvánvalóvá, ahogyan Isten az ember üdvösségére cselekedett és cselekszik kegyelmesen. A keresztyén egzisztencia feszültsége tehát az isteni cselekvés sajátosságának következménye: benne van a megváltás ajándéka és végső kiteljesedésének ígérete. A keresztyének új élete – Istenhez való viszonyulásuk az egész életet formáló hitben – valóság és követelmény egyaránt. A keresztyén lét lényege az a hit, mely mindvégig ugyanarra a kegyelemre támaszkodik, amelyet a keresztségben már megtapasztalt.

Református Szemle 103.1 (2010)Újszövetség
Bustya Dezső153 -- 162

Témánk a presbiteri szolgálatot minden időben meghatározó kérdés. Szeretnénk Kálvin biblikus elveihez és a Genfi egyházi rendtartáshoz mérni jelen egyházi életünket. Miután Kálvin mindenekelőtt a Szentírás kiváló ismerője, és annak üzenetét feltétlen követelményként alkalmazó tudós lelkipásztor volt, előbb a bibliai tanítást szeretnénk felvázolni az egyházfegyelem és egyházkormányzás tekintetében. Ezt követően szólunk Kálvin tanításáról főképpen az Institutio és a Genfi Gyülekezet Rendtartása alapján; végül pedig arra szeretnénk rámutatni, hogy a kálvini felismerések és tanítások miként érvényesülnek református egyházunk hitvallási irataiban, a II. Helvét Hitvallásban és a Heidelbergi Kátéban.

Református Szemle 103.2 (2010)Gyakorlati teológia
Luz Ulrich177 -- 188

Az evangélium ígéretéből származó öröm – lelkészi szolgálat a diaspórában és népegyházban – ekként fogalmazták meg a most zajló rendezvény témáját. 45 évvel ezelőtt fejeztem be teológiai tanulmányomat. Ha akkor kellett volna e témával foglalkoznom, bizonyára egyetértettem volna a címmel. Merthát hogy ne örvendeztem volna afelett, hogy egyházamban szolgálhatok. Én az evangéliumot akartam hirdetni. Bennünket a Biblia és Rudolf Bultmann teológiája formált, és megérintett egy kissé Karl Barth is. Annak idején csak egyet akartam, egyházamnak, a svájci Zürich-kantoni ev. ref. egyháznak a lelkésze lenni.

Református Szemle 102.2 (2009)Újszövetség
Bustya Dezső254 -- 261

Mind több átlagkeresztyén úgy gondolja, hogy a templombajárás a konfirmandusok (legalábbis a kátéórákon való részvétel által), meg az idejükkel mit kezdeni nem tudó öregek szokása, akiknél az ún. társadalmi érintkezés bizonyos formáját is jelenti. A többiek számára az egyház nem más, mint alkalmi eszköz, bizonyos vallásos-konvenciós esetek megoldására, mint a keresztelés, konfirmálás, esketés, temetés illő formában való lebonyolítása. Az Ige mindezekben egyre kevésbé jut szóhoz, vagy ha szóhoz jut is, alig figyelnek rá.

Református Szemle 101.3 (2008)Gyakorlati teológia
Luz Ulrich655 -- 668

Freude aus der Verheissung des Evangeliums – Pfarrdienst in Diaspora und Volkskirche – so lautet das Thema unserer Tagung. Wenn man mich vor fünfundvierzig Jahren, als ich mein Theologiestudium abschloss, mit diesem Thema konfrontiert hätte, so hätte ich gesagt. Ja, selbstverständlich! Ich freute mich auf den Dienst in meiner Kirche. Ich wollte das Evangelium verkündigen. Wir waren damals von der Bibel und von der Theologie Rudolf Bultmanns geprägt, ein bisschen hatten wir auch von Karl Barth mitbekommen. Ich wollte damals nur eines: Pfarrer werden in meiner Kirche, der Evangelisch-Reformierten Landeskirche des Kantons Zürich in der Schweiz.

Református Szemle 101.6 (2008)SzaktanulmányÚjszövetség
Kállay Dezső110 -- 127

Adam und Christus. Im Allgemeinen gesprochen ist der rote Faden in Rom. 5,12–21 die Gegenüberstellung von Adam und Christus. Aber die genaue Herausarbeitung einer Analogie wird durchkreuzt von der Feststellung verschiedener Gegensätze bzw. Überbietungen. Die Wirkung des Erlösungsgeschehens ist größer und wunderbarer als die Wirkung des mit Adam begonnenen Unheilsgeschehens. Die biblische Grundüberzeugung von einem Zusammenhang zwischen Tun und Ergehen ist für die Exegese von großer Bedeutung. Adams Tat hatte zur Folge, dass der Tod zur allgemeinen Herrschaft gelangte. Doch alle, die den überströmenden Reichtum der Gnade und das Geschenk der Gerechtigkeit empfangen haben, werden durch den einen, Jesus Christus, im Leben herrschen. Die Tat Christi unterscheidet sich auf das Deutlichste von der Tat Adams. Sie wirkt nicht zwangsläufig, will vielmehr durch den Glauben zur Gerechtigkeit und zum ewigen Leben führen. Aus diesem Grunde ist die Wirkung der Gnade als eine noch unvollständige beschrieben, um die Absicht Gottes aufzuweisen und dadurch Glauben zu provozieren.

Református Szemle 100.1 (2007)Újszövetség
Bustya Dezső1260 -- 1279

Hármas évfordulót ülünk ma: 110 évvel ezelőtt szűnt meg a Protestáns Közlöny és indult el az Erdélyi Protestáns Lap, illetve 100 esztendeje született a Református Szemle. Valamilyen szinten mindhárom folyóiratnak köze van egymáshoz.

Református Szemle 100.6 (2007)Egyháztörténet
Bustya Dezső506 -- 514

The Problem of Suffering in the Holy Scripture. Suffering is one of the universal problems of mankind. Generally saying, everybody suffers to some extent in a part of his or her life. Corporal suffering has a great influence ont he state of mind, and vice versa. We are searching the reason, the purpose the suffering in human experience, in philosophy and in the same way in the Holy Scripture. In this study the author makes an attempt to lighten the answers of the Bible in the following problems: the different kinds of suffering, the origin and the purpose of it, the problem of the substitute suffering, the Servant of the Lord, the sufferings of Christians and of the Church, the human behaviour under suffering, the blessing of it; the suffering, which leads to death and finally: the suffering in the salvation counsel of God. The conclusion of the study is the following: suffering may be probation or an educational instrument of the Lord’s, which is included in his eternal plan of salvation. The blood of Christ purifies us from every sin, but in this earthly life we need the permanent purificatory work of God as long so as to reach we will be transformed to the similitude of the Son of God.

Református Szemle 100.3 (2007)Rendszeres teológia
Bustya Dezső273 -- 277

Nehéz helyzetben lehet az a lelkipásztor, aki ma a Heidelbergi Káté (HK) tanításába kezd. Két lehetőség közt választhat. Az egyik az, hogy a Káté szövegét minden magyarázat nélkül egyszerűen bemagoltatja a konfirmandusokkal. Alapos okom van azt hinni, hogy a lelkészek nagyobbik része ezen az úton jár.

Református Szemle 100.2 (2007)Gyakorlati teológia