Journal index

E tanulmány keretében a református egyház és azon belül is az Erdélyi Református Egyházkerület tevékenységét vizsgálom a kettős, a vallási és nemzetiségi kisebbségi létben. A körülmények megértésének érdekében először tekintsük át, mit is jelent az egyházak társadalomformáló szerepe.

Tanulmányom abból a célból született, hogy megpróbáljon választ találni arra az egyszerűnek tűnő, de nem túl könnyű kérdésre: hol húzódnak meg az egyház közszolgálati tevékenységének határai? A korai keresztyénség kisebb közösségeinek közszolgálati tevékenysége elég szerény mozgásteret kapott – főleg az üldöztetések miatt. Manapság pedig azt tapasztalhatjuk, hogy vitát vagy éppen elutasítást vált ki az, amikor az egyház színre lép és igényeket fogalmaz meg a társadalmi élet valamely területén.

A 72. zsoltárban több olyan kifejezéssel is találkozunk, amely máshol nem szerepel az Ószövetségben. Mivel e kifejezések kapcsán felmerülő értelmezési nehézségek alapvető problémái a helyes fordításnak és az erre épülő exegézisnek, érdemes és szükséges megvizsgálni, s olykor akár felülvizsgálni a különböző korok és körök értelmezési kísérleteit.

A történetnek, illetve a történelem szemléletének két lehetséges módja létezik: az immanens filozófia-történeti szemlélet, valamint a kijelentésen alapuló teológiatörténeti elemzés. Van-e kapcsolat a kettő között? Mit jelent Barth két alapvető fogalma: mi a Geschichte (történet) és mi a Historie (történet) kapcsolata és különbsége? Milyen történetszemlélettel találkozunk Barthnál és vajon mennyire igaz a kizárólagosság vádja történetszemléletének krisztocentikus koncentrációjára vonatkozóan?

Az esszencia (lényegi lét) és az egzisztencia (létező lét) közti szembenállás körülírására Tillich fogalmi eszközként az elidegenedés (Entfremdung) fogalmát választja. A fogalom azt a funkciót vette át, amelyet a klasszikus teológiában a bűn fogalma közvetített: az Isten és ember közti elválás kifejezését.Az elidegenedés fogalma Tillich rendszerében alapvető szerepet játszik, mivel az esszencia és az egzisztencia komplex kapcsolatstruktúráját – az esszenciális egységben levő egzisztenciális ellentmondást – meg tudja fogalmazni.Ha az egzisztencia lénye az elidegenedés fogalmában kifejezésre jut, és Tillich egzisztencia alatt elidegenedett egzisztenciát ért, felmerül a kérdés: miért hagyta meg mégis Tillich a klasszikus bűnfogalom használatát és milyen célt szolgál mindez?

Napjainkban is égető kérdés, hogy mi a szabadság. A szolgaság a rabság ellentéte volna? Az Újszövetség viszont világosan tükrözi, hogy Jézus Krisztus viszonylagossá tette a szabadságot, illetve a rabságot. Az ember mindig valakinek vagy valaminek a rabja; illetve: szabad valakitől vagy valamitől. Aki rabja a bűnnek, az „szabad” az igazságtól, a világ Isten akarata szerinti rendjétől. Ez a szabadság kétes értékű, ugyanis az egészséges gondolkozásmód minden emberi magatartást gyümölcseiből ítél meg.

Lassan két évtizedes – és valljuk be, néha furcsa – demokráciánkban gyakran vetődik fel a kérdés: hogyan egyeztethető össze az egyházi élet és szolgálat a világi, közösségi tevékenységekkel? Manapság talán egyike a legvitatottabb és leghangosabb kérdéseknek, hogy meddig terjedhet az egyház és a lelkipásztorok politikai szerepvállalása. Sokféle „recept” létezik erre a kérdésre.

The Autobiography of Gyula Mihaly Szigethy. The „peregrinatio academica” is a well documented topic of the transylvanian cultural history from the 17–18th century. Szigethi Gyula Mihály (1758–1837) was one of the thousands of young people, who choosed to travel thousands of miles in order to continue their studies in western-European universities. After finishing the college of Marosvásárhely (Tg. Mures) –one of the best transylvanian calvinist schools of his time –, thanks to the financial support of count Joseph Teleki, he attended the universities of Marburg, Göttingen, Stuttgart and Viena in the period between 1786–1790. Returning home he choosed not to become a priest as it would be a custom in those times, earninig his living for a few years as a privateprofessor in the courts of local nobils. In 1797 ha was ellected professor of the college from Udvarhely (Odorheiul Secuiesc), where he made a carrier, retiring in 1823. In this time he published among others articles about the history of the town and the college of Udvarhely. Although his journal written between 1786–1790 no longer exists, his autobiography –published in our article– written in 1833 contains important datas about the transylvanian educational system from the late 18th and the beginning of the 19th century.