Journal index
Elsődleges fülek
Lőrinczy Petra
› 582 -- 608
A dolgozat főként a bővölködés teológiájának kérdését tárgyalja, ugyanis a vallási dimenzió kérdésében talán ez tekinthető a legjelentősebb kérdéskörnek a Yoidói Teljes Evangéliumi Egyház (Yoido Full Gospel Church – YFGC) történetét és szerepét illetően a dél-koreai vallási színtéren. Ezért a tanulmány először Kate Bowler kanadai származású, protestáns teológiai hátterű kutató Blessed: A History of the American Prosperity Gospel című könyvét használva vezérfonálként igyekszik feltárni a bővölködés-teológia történetét és sajátosságait, és a szellemtörténeti, teológiatörténeti és társadalomtörténeti megközelítéseket figyelembevételével mutatja be a bővölködés-teológia létrejöttének észak-amerikai kontextusát. Ezt követően feltérképezi, hogy milyen utakon jutott el ez a teológiai irányzat Dél-Korea protestáns keresztyén közösségeihez. Ugyanis a bővölködés-teológia találkozása a hagyományos koreai vallási és kulturális kontextussal számos összetett teológiai és vallástudományi kérdést vet fel. Ilyen például a szinkretizmus és az eretnekség. Végül a tanulmány elemzi a legnagyobb karizmatikus dél-koreai egyház vezető, David Yonggi Cho The Fourth Dimension című könyvét.
Református Szemle 116.6 (2023)
› Szaktanulmány
› Rendszeres teológia
Pró és kontra a szürke zónában. A szinkretizmus fogalma és kérdésköre a dél-koreai protestáns karizmatikus mozgalmak és a sámánisztikus hagyományok közötti kapcsolat szemszögéből
Lőrinczy Petra
› 136 -- 172
Ez a dolgozat a nem-nyugati keresztyénség jellegzetességeinek leírása során felmerülő fogalmakat tisztázza. A koreai protestáns keresztyénség sikerességének vizsgálatához – a történeti, társadalmi és politikai kontextus figyelembevétele mellett – mindenképpen szükséges a vallási-kulturális dimenzió vizsgálata is. A dolgozat arra az általános jelenségre igyekezik felhívni a figyelmet, hogy a koreai protestáns keresztyénség, közelebbről a Yoidói Teljes Evangélium Gyülekezet és a korábbi, őshonos koreai vallások kapcsolatának kutatását a tudományos nézőpont (vallástudomány-teológia), az adott fogalmak értelmezése és a személyes vallási beállítottság is befolyásolja.
Az indigenizáció (vagy inkulturáció) és a szinkretizmus fogalmával kapcsolatban azt figyelhetjük meg, hogy az antropológiai, és vallástudományi beállítottságú kutatók számára a szinkretizmus nem feltétlenül tartalmaz pejoratív aspektusokat, s így leíró munkájukban sem tartózkodnak használatától. A teológuskutatók úgy látják, hogy a teológiai szinkretizmus implicit magában hordozza a dogmától való eltérést, s e negatív mellékzöngéje miatt tartózkodnak használatától, helyette pedig az indigenizáció kifejezéssel írják le a sámánisztikus hagyomány és a koreai protestáns keresztyénség közötti összefüggéseket.
A szinkretizmusnak és az inkulturációnak/indigenizációnak számos megközelítése és definíciója született. A koreai kontextusra vonatkozó szakirodalom esetében is azt figyelhetjük meg, hogy a fogalmak esetleges tisztázatlansága vagy túl tág jelentésköre szintén gondot jelenthet a sámánisztikus hagyomány és a protestáns keresztyénség közötti kölcsönös kapcsolat minőségének meghatározásakor.
Református Szemle 115.2 (2022)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia, Missiology
Kató Szabolcs Ferencz
› 573 -- 578
› Református Szemle 115.5 (2022)
› Recenzió, kritika
› Ószövetség
Kató Szabolcs Ferencz
› 418 -- 425
› Református Szemle 112.4 (2019)
› Recenzió, kritika
› Újszövetség
Kató Szabolcs Ferencz
› 315 -- 320
› Református Szemle 112.3 (2019)
› Recenzió, kritika
› Ószövetség
Kustár György
› 127 -- 159
Amikor a 20. század elején a teológiai gondolkodásban újra felmerül a történeti módszertan problematikája és az a kérdés, hogy milyen horderő tulajdonítható a kritériumrendszernek és annak a módszertannak, amelyek a bibliai szövegek elemzését hivatottak végezni, Rudolf Bultmann teológiája és kérdésfeltevésének módja kifejezett élességgel fogalmazza meg az előzetes megértés kérdéskörét. Teológiájának elemzése azzal a problémával szembesít, amely mára már közhelyszerűvé vált: a teológia és az általa alkalmazott konszenzuson alapuló metodológia olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek befolyásolják a Szentírásból nyerhető képet. Bultmann úgy képes hatályon kívül helyezni saját előfeltevéseit, hogy mindaz, amit meg lehetne fogalmazni, visszahúzódik a döntés pillanatában. Így az üzenet, és ezzel együtt mindaz, ami Istenről elmondható, kimondhatatlanná válik — a cselekvés megvalósítására irányuló puszta felszólítássá. Ez a cselekvés egyszerre a hit, a döntés és a szeretet tette. De van-e tartalma ennek a cselekvésnek? Van-e mintája?
Református Szemle 109.2 (2016)
› Szaktanulmány
› Újszövetség
„Örül az igaz, mikor látja a bosszút, mikor lábát a gonoszok vérében mossa”. Az úgynevezett bosszúzsoltárok a נקם szemantikájának fényében
Kató Szabolcs Ferencz
› 605 -- 642
A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.
Református Szemle 107.6 (2014)
› Szaktanulmány
› Ószövetség
Kató Szabolcs Ferencz
› 341 -- 365
Az izraeliták által lakott területeken folyamatosan jelen vannak a dekoratív és a kultikus ábrázolások, amelyek olyannyira átfogóan jellemzik Izráel hétköznapjait, hogy nem lehet őket csupán elszigetelt csoportok devianciájaként értelmezni. A temérdek istenábrázolás, istenszimbólum, szobor, pecsétlenyomat, amulett újból és újból arra a következtetésre vezeti a kutatókat, hogy a fogság előtt Izráelben jelen volt egy erőteljes, képtisztelettel együtt járó politeista tendencia.
Református Szemle 105.4 (2012)
› Ószövetség
Kovács László Attila
› 503 -- 506
Az Öreg graduál az erdélyi protestánsok szép és értékes öröksége. A mi örökségünk, amire méltán lehetnénk büszkék. De csak a nyomtatott, nagy graduálra, mint történelmi relikviára vagyunk büszkék, tartalmáról, igazi értékéről viszont sokan hallani sem akarnak, mintha az ördögtől sugallt, hitvallásellenes, pápista szörnyűség volna, amitől óvni kell az igaz hitű reformátori gyülekezeteinket. Nagy veszélyt jelent gyülekezeteinket graduál-ismeretekkel terhelni, annak énekeit bemutatni. Ezzel ugyanis tönkrevágjuk gyülekezeti éneklésünket.
Református Szemle 104.5 (2011)
› Gyakorlati teológia
Kovács László Attila
› 461 -- 465
Sokan borúlátóak az egyház jövőjét illetően. Egyre fogyunk. Egyre inkább háttérbe szorulnak a keresztyén értékek, köztük az egyházi zene becsülete is, amely – mint ismeretes – már a 18. század folyamán a zenei élet perifériájára szorult. Én a reménykedők közé tartozom, akik tudják, hogy – minden nehézség, akadály, egyházellenes és keresztyén hagyományt romboló tendencia ellenére – Istennek gondja van ránk, megtartja és építeni fogja közöttünk Jézus Krisztus egyházát. Tehát van jövője az egyháznak és ezen belül az egyházzenei szolgálatnak is.
Református Szemle 101.4 (2008)
› Gyakorlati teológia
Kovács László Attila
› 418 -- 427
Ideal und deformiert Europäische Modelle in der Vergangenheit und heute. Der Author betrachtet und erwägt die Lage der reformierten Kirchenmusik.
Református Szemle 100.2 (2007)
› Szaktanulmány
› Gyakorlati teológia