Journal index

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.

Az ókori Rómában már a köztársaság idején voltak hagyományai a napkultusznak, bár ezek az ősrégi hagyományok akkor még távolról sem tűntek meghatározóknak. A köztársaság korát a vallási pluralizmus jellemezte, amelynek mibenlétére kiválóan világít rá Karen Armstrong: „Annyi misztérium kultuszához csatlakozhattál, ahányhoz akartál, feltéve, ha ezek nem kísérelték meg veszélyeztetni az ősi isteneket.”

Ez a tanulmány bemutat egy történeti áttekintést, hogy a Biblia egy roppant egyedi műnek tekinthető a vallástörténelemben.

Kálvin János társadalometikájának sorsfordító gyökerei öt szemszögből vizsgálja, hogy miképpen láttatta Kálvin Isten Igéjét. Először is saját korunkban és helyünkön képessé kell válnunk arra, hogy élni tudjunk a bibliai hit átalakító erejével. Másodszor Isten Igéje értékes önismerettel ajándékoz meg hivatásunkat és korlátainkat illetően. Harmadszor fel kell ismernünk Isten parancsolatainak velünk szemben támasztott igényét. Negyedszer Isten Igéjének holisztikus értelmezése révén nem fogadjuk el az élet széthullását okozó szekularizálódást, amely lerombolja lelki és etikai identitásunkat. Végül mindezt nagyon figyelmesen és óvatosan kell alkalmazni minden történelmi helyzetben és időben, újból és újból meglátva a különbséget a régi formák puszta utánzása és az életformáló szabályok szerinti élet előrehaladása között.