Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Bekő István Márton353 -- 376

Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott felismeréseiről. Többek között esett már szó a hatástörténetről, de a recepciókritikáról is. Ez utóbbi foglalkozik az olvasó értelmezésbeli tevékenységével és az olvasási folyamattal, amelynek során előáll a szöveg jelentése. Világi képviselői között találjuk Wolfgang Iser, Umberto Eco és Hans Robert Jauss nevét. Használt fogalomtárához tartozik a szöveghézag, a bennfoglalt olvasó, a történeti olvasó, a nyitott mű, a befogadás, az olvasói enciklopédia. Az értelmezés rendjén az olvasó is szükséges elemként kerül a szerző és szöveg mellé. Az itt közölt szövegvizsgálat a recepciókritika felismeréseit alkalmazva tárja elénk Mk 6,34–44 szövegvizsgálatát, és folytatása a Református Szemlében megjelent Márk 4,35–41 recepciókritikai értelmezése sorozatnak.

Református Szemle 113.4 (2020)SzaktanulmányÚjszövetség
Szabó András551 -- 558

A Paul Eber életművét tárgyaló tanulmánykötetre és benne a gothai Forschungsbibliothek állományában található levelezésének leírására a wittenbergi magyar coetusra vonatkozó kutatásaim közben bukkantam rá. Korábban Egri Lukács ismeretlen levelét már közöltem ebből az anyagból. A címzett, Paul Eber (Kitzingen, 1511. november 8. – Wittenberg, 1569. december 10.) ebben az időben teológiaprofesszor, a városi templom első lelkésze és Szászország szuperintendense volt, s Melanchthont követve elsősorban közvetítő szerepet próbált betölteni az orthodox lutheránusok és a kriptokálvinisták között. Ugyanakkor – Melanchthonhoz hasonlóan – Eber soha nem állt nyíltan a svájci teológia mellé, úrvacsoratana mérsékelt lutheránus álláspontot tükrözött. Abban is Melanchthon nyomában járt,4 hogy jó viszonyt ápolt a magyar diákokkal és patrónusaikkal. A levelek abban a helyzetben íródtak, amikor Luther reformátortársának 1560-ban bekövetkezett halála után megpróbálta továbbvinni az örökséget.

Református Szemle 112.5 (2019)SzaktanulmányEgyháztörténet
Bustya Dezső615 -- 630

Jefte történetében a bibliaolvasó több botránkoztató ténnyel szembesül. Az első Jefte származása. Lehet-e karizmatikus vezető egy parázna asszony fia? Hogyan lehet egy övéitől eltaszított személy hőssé magasztosult vezérré a veszedelem idején? A harcba induló Jefte miért akarja lekötelezni Istent egy könnyelműen tett fogadalommal, s amikor győztesen tért haza, vajon tényleg emberáldozatra volt képes, és feláldozta egyetlen leányát? Vagy pedig „csupán” élő áldozatként szentelte oda Istennek egész életére? Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni ebben a tanulmányban.

Református Szemle 112.6 (2019)SzaktanulmányÓszövetség
Bekő István Márton461 -- 464Református Szemle 111.4 (2018)Alkalmi megemlékezésÚjszövetség
Bekő István Márton375 -- 396

Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.

Református Szemle 111.4 (2018)SzaktanulmányÚjszövetség
Gánóczy Sándor278 -- 286

Mi indokolja mai reformátusok érdeklődését a jezsuita lelkigyakorlatok iránt? Ebből a kérdésből szeretnék kiindulni, mielőtt megkísérelném összehasonlítani és teológiai szempontból értelmezni a kálvini és az ignáci lelkiséget. Remélem, hogy így alá tudom támasztani e teológiai értelmezésből és a szóban forgó lelkigyakorlatok megfigyeléséből nyert véleményemet, hogy tudniillik ez a két lelkiség kiegészíti egymást, és az ökumenikus egymásra találást erősíthetik napjainkban.

Református Szemle 111.3 (2018)SzaktanulmányRendszeres teológia, Egyháztörténet, Spiritualitás
Bekő István Márton595 -- 609

A Kolozsvári Protestáns Teológia fennállásának 100. évfordulója alkalmára a teológia akkori tanárai feldolgozták az erdélyi református lelkészképzés kolozsvári történetének első ötven esztendejét, és ebből tudományos értékű, egyház- és teológiatörténeti jellegű kötetet állítottak össze.

Református Szemle 106.6 (2013)
Szabó András411 -- 416

Az Öreg graduál egyik legidőszerűbb és kevésbé gyakorolt műfaját szeretném bemutatni nagyvonalakban. Most is időszerű, mivel húsvéti ünnepkör műfajai, a nagyheti énekek közé tartozik. A szentháromnap várakozással és bűnbánattal eltöltendő időszakának e fontos műfaját manapság inkább csak a római katolikusok éneklik, viszont eredetileg a református liturgiában is helyet kapott. Olyannyira, hogy többek között mind
a kolozsvári, mind pedig a debreceni graduálpéldányok lamentáció-lapjainak szélei szembetűnően megkoptak az idők folyamán (249–270. oldalak). Másrészt pedig több levéltári adat, egyházkerületi jegyzőkönyv tudósít a húsvétot megelőző lamentációk
előadásának kérdéseivel. Mindezek pedig azt bizonyítják, hogy a lamentációéneklés gyakorlatban volt.

Református Szemle 104.4 (2011)Egyháztörténet
Hankó-Nagy Alpár293 -- 315

„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak. Ez a státusuk számtalan szenvedést és meghurcoltatást eredményezett számukra, mely a zaklatásoktól a hadbírósági perekig különböző formában nyilvánult meg.

Református Szemle 103.3 (2010)Egyháztörténet
Hankó-Nagy Alpár207 -- 213

„Aki nem Romániában szerkeszt lapot, annak valóban még csak megközelítőleg sem lehet fogalma arról, hogy mit csinál ma itt a cenzúra!” – írta Nagy Ferenc püspökhelyettes. A Református Szemle hasábjain immár két éve elkezdett1 sorozatunkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött. Jelen tanulmány célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések közül a tendenciózus módon alkalmazott cenzúra miképpen bénította meg a korabeli református egyházi sajtó működését Romániában.

Református Szemle 103.2 (2010)Egyháztörténet
Bekő István Márton449 -- 456

Bekő István Márton, Pfarrer des kirchlichen Gymnasiums von Odorheiu Secuiesc, hat seine Disputation am 01. Juli 2010 an das Protestantisch-teologisches Institut von Klausenburg (Cluj, RO) gehalten. Sein Forschungsbereich ist Neues Testament, er hat sich mit der Problematik des Verstehens der markinischen Wundererzählungen beschäftigt.
In seiner Arbeit sezt der Verfasser die Forschung auf zwei Schwerpunkte: einerseits arbeitet er historisch, und formuliert aus dem Sichtpunkt der Erstleser/innen eine hypothetische Erstrezeption der Wundererzählungen; anderseits untersucht er die markinische Wundererzählungen empirisch, und betrachtet die wichtige hermeneutische Fragen, die das Verstehen der Wundererzählungen beinflussen. Im Schlusskapitel der Dissertation sind die spezielle und allgemeine hermenutische Konklusionen über die Wundererzählungen formuliert: das Wirklichkeitsbild der Leser/innen, die Rolle der Analogien, der Verstehensprozess, die Nonlinearität des Verstehens, die Berührung der Faktoren, und der Einfluss Gottes auf den Verstehensprozess.

Református Szemle 103.4 (2010)Újszövetség
Bustya Dezső153 -- 162

Témánk a presbiteri szolgálatot minden időben meghatározó kérdés. Szeretnénk Kálvin biblikus elveihez és a Genfi egyházi rendtartáshoz mérni jelen egyházi életünket. Miután Kálvin mindenekelőtt a Szentírás kiváló ismerője, és annak üzenetét feltétlen követelményként alkalmazó tudós lelkipásztor volt, előbb a bibliai tanítást szeretnénk felvázolni az egyházfegyelem és egyházkormányzás tekintetében. Ezt követően szólunk Kálvin tanításáról főképpen az Institutio és a Genfi Gyülekezet Rendtartása alapján; végül pedig arra szeretnénk rámutatni, hogy a kálvini felismerések és tanítások miként érvényesülnek református egyházunk hitvallási irataiban, a II. Helvét Hitvallásban és a Heidelbergi Kátéban.

Református Szemle 103.2 (2010)Gyakorlati teológia
Hankó-Nagy Alpár455 -- 476

A Református Szemle korábbi számaiban közölt tanulmányainkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött.[1, 2, 3] Elmondtuk, hogy ez a politika a délerdélyi magyarságra és implicite a református egyházra a szenvedések sokaságát zúdította, majd részletesen, csoportosítva ismertettük mindazokat az atrocitásokat, melyek ebben az időszakban református lelkészeket, tanítókat vagy a híveket, illetve a templomokat, iskolákat, egyházi épületeket érték. Jelen tanulmányunk célja rámutatni arra, hogy a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, és a magyarsággal szemben alkalmazott diszkriminatív kormányzati intézkedések miként akadályozták az Erdélyi Református Egyházkerület Romániában maradt részének mindennapi életét. Bemutatjuk a második világháború évei alatt folyamatosan érvényben levő ostromállapot-törvényeket, valamint ezek rendelkezéseinek (a gyülekezési tilalomnak, az utazási és nyelvhasználati korlátozásnak) az egyház életére gyakorolt bénító hatását.

Református Szemle 102.4 (2009)Egyháztörténet
Bustya Dezső254 -- 261

Mind több átlagkeresztyén úgy gondolja, hogy a templombajárás a konfirmandusok (legalábbis a kátéórákon való részvétel által), meg az idejükkel mit kezdeni nem tudó öregek szokása, akiknél az ún. társadalmi érintkezés bizonyos formáját is jelenti. A többiek számára az egyház nem más, mint alkalmi eszköz, bizonyos vallásos-konvenciós esetek megoldására, mint a keresztelés, konfirmálás, esketés, temetés illő formában való lebonyolítása. Az Ige mindezekben egyre kevésbé jut szóhoz, vagy ha szóhoz jut is, alig figyelnek rá.

Református Szemle 101.3 (2008)Gyakorlati teológia
Hankó-Nagy Alpár167 -- 183

Tavaszy Sándor szellemi öröksége a maga teljes jelentőségében akkor áll előttünk, ha megvizsgáljuk az ő szellemi fejlődését és meglátjuk, honnan indult ki és hová érkezett meg. Az életrajzi adatát csak keretül említjük.

Református Szemle 101.2 (2008)Egyháztörténet
Hankó-Nagy Alpár54 -- 75

Community, Ecclesiastical and Political Circumstances between 1940–1945 . The study presents the relationship between the Romanian government and the Hungarian minority of Romania, especially the Hungarian Reformed Church between 1940 and 45. In August 1940 the Second Vienna Award tore Transylvania in two parts. Northern Transylvania became part of the Hungarian Kingdom, and Southern Transylvania remained under Romanian rule. About 500 000 ethnic Hungarians remained under Romanian rule and 200 000 of them were Calvinist Protestants. The relationship of these Hungarians with the Romanian majority was characterized by the wrath of the Romanians felt for the loss of considerable territories.

Református Szemle 101.1 (2008)Egyháztörténet
Bustya Dezső273 -- 277

Nehéz helyzetben lehet az a lelkipásztor, aki ma a Heidelbergi Káté (HK) tanításába kezd. Két lehetőség közt választhat. Az egyik az, hogy a Káté szövegét minden magyarázat nélkül egyszerűen bemagoltatja a konfirmandusokkal. Alapos okom van azt hinni, hogy a lelkészek nagyobbik része ezen az úton jár.

Református Szemle 100.2 (2007)Gyakorlati teológia
Hankó-Nagy Alpár800 -- 820

The First Two Months of Existence of the Southern Transylvanian Reformed Church District (September–October 1940) The study presents the first two months of the existence of the Southern Transylvanian Reformed Church District. This church district is not a historical part of the Hungarian Reformed Church, it was created after the Second Dictate of Vienna, which inorganically tore Transylvania in two. Northern Transylvania has become again part of Hungary, while Southern Transylvania remained under Romanian rule. Together with the country, the Reformed Church in Transylvania also tore in two: the northern part, with Kolozsvár, the center, became part of the Hungarian Reformed Church, but the southern part was left in Romania, without a center, a bishop or a theological institute. Chaos was to be expected in this area of the Reformed Church. Most of the pastors would have taken refuge in North, several congregations would have ceased to exist, schools and churches would have to be closed. Bishop János Vásárhelyi did not want this to happen. Therefore, to maintain the continuity in the southern part of the Transylvanian Reformed Church, he decided to create a provisory committee, with the duty of leading this part of the church. The Committee had its center in Nagyenyed, and the dean of the Gyulafehérvár Diocese, Ferenc Nagy has been appointed vice bishop. The duty of this committee was to keep contact with the Romanian authorities, to supervise the religious and educational activities of the church, and to preserve the Reformed Church with all the means. Creating this provisory committee was the best choice the bishop could made. As it later turned out, the committee had to lead the southern part until April 1945, when the Transylvanian Church has been reunited. The provisory status of the committee had been preserved until 1945, because the Romanian authorities did not allow the creation of a new Church District, and no bishop has been elected. The existence of the committee was crucial in preserving the Reformed Calvinist communities in Southern Transylvania. The following study has three parts. The first part deals with the circumstances of the Second Dictate of Vienna, the second part presents the consequences of the Dictate on the life of the Transylvanian Reformed Church, and the circumstances of the creation of the provisory committee, and the third part is a historical source, the first report of vice bishop Ferenc Nagy to bishop János Vásárhelyi. This source is very important, because it is a true testimony of the struggle that was awaiting the Reformed followers in Southern Transylvania during WW2.

Református Szemle 100.4 (2007)SzaktanulmányEgyháztörténet
Bustya Dezső1260 -- 1279

Hármas évfordulót ülünk ma: 110 évvel ezelőtt szűnt meg a Protestáns Közlöny és indult el az Erdélyi Protestáns Lap, illetve 100 esztendeje született a Református Szemle. Valamilyen szinten mindhárom folyóiratnak köze van egymáshoz.

Református Szemle 100.6 (2007)Egyháztörténet
Bekő István Márton69 -- 81

Die wichtigsten hermeneutischen Fragen der Rezeptionskritik. Der Verfasser versucht in seiner Arbeit einige wichtige Fragen der Rezeptionskritik für die ungarische Teologie darzustellen. Ganz am Anfang macht er deutlich, dass er den Namen Rezeptionskritik von dem Berner Neutestamentler Moises MayordomoMarín verleiht, der statt der verschiedenartigen literaturwissenschaftlichen Nomenklatur eine gemeinsame Benennung gefunden hat. Durch einen kurzen Überblick der Hermeneutik-Geschichte zeigt der Verfasser die Schwerpunkte der Auslegungsgeschichte vom I. Jh. bis heute. Damit kommt er direkt zur Hauptlinie seiner Arbeit, zu Theorien über die Rolle des Lesers in der Interpretation und zur Bedeutung der Interaktion Verfasser-Text-Leser in der Rezeption. Die Gedanken Umberto Eco-s über offene Kunstwerke, Hans Robert Jausses über die ästhetische Wirkung der Werke, Wolfgang Isers über implizite Leser und den Akt des Lesens, über das Öffnen neuer Perspektiven der Interpretation durch das Einführen neuer Elemente in die historische Analyse der Texte. Um zu zeigen, dass die im Rahmen der Literaturwissenschaft formulierten innovationsartigen Gedanken ihre Wirkung in der neutestamentlichen Theologie auch gemacht haben, stellt der Verfasser solche Neutestamentler (Hubert Frankemölle, Bas van Jersel, Heike BeeSchroedter, Ulrich Luz, Moises Mayordomo-Marín, Peter Müller) vor, die schon in ihren Werken die literaturwissenschaftliche Ergebnisse nutzbar gemacht haben. Zum Schluss formuliert die Arbeit den „kleinsten gemeinsamen Nenner” der literaturwissenschaftlichen Theorien. Der Verfasser sieht den Wert der Rezeptionskritik darin, dass die historisch-kritische Exegese neue Impulse durch das Leser-Element der Literaturwissenschaft bekommen wird.

Református Szemle 100.1 (2007)Újszövetség
Bustya Dezső506 -- 514

The Problem of Suffering in the Holy Scripture. Suffering is one of the universal problems of mankind. Generally saying, everybody suffers to some extent in a part of his or her life. Corporal suffering has a great influence ont he state of mind, and vice versa. We are searching the reason, the purpose the suffering in human experience, in philosophy and in the same way in the Holy Scripture. In this study the author makes an attempt to lighten the answers of the Bible in the following problems: the different kinds of suffering, the origin and the purpose of it, the problem of the substitute suffering, the Servant of the Lord, the sufferings of Christians and of the Church, the human behaviour under suffering, the blessing of it; the suffering, which leads to death and finally: the suffering in the salvation counsel of God. The conclusion of the study is the following: suffering may be probation or an educational instrument of the Lord’s, which is included in his eternal plan of salvation. The blood of Christ purifies us from every sin, but in this earthly life we need the permanent purificatory work of God as long so as to reach we will be transformed to the similitude of the Son of God.

Református Szemle 100.3 (2007)Rendszeres teológia